Utódok Átírva [Befejezett]

11

Ijedten ültem fel az ágyamban. A világ forgott velem a hirtelen mozdulattól. Rémálmom volt. Gyorsan kapkodtam a levegőt és azt se tudtam hol vagyok. Aztán sikerült kissé lenyugodnom. De mikor ránéztem Mel-re és Evie-re, újból elfogott a pánik. Próbáltam Jordan-re és Aisha-ra figyelni, de egyszerűen nem ment. Újra és újra megjelentek a képek a szemem előtt. Ahogy az egész palota gyászba van. Ahogy egész nap csak sírok és most hogy felébredtem, fogalmam sincs mi történt. Az álmom részeire is csak darabokban emlékszek.
Mindenki feketében. Ott volt Jack. És folyamatosan sírtam.
Ez a három dolog maradt meg bennem élénken. Meg még egy.
Az a pár sor amit Elza könyvéből olvastam Mel-ről. Azon a fura karácsonykor. Vagy valami olyasmin.

Úgy volt gonosztevő lesz.
Úgy volt legyőzi Auradont és világuralomra tör.
Úgy volt az anyja nyomdokaiba lép és még nála is nagyobb gonosz varázsló lesz belőle.
Úgy volt de aztán mégse ez történt...

Az édesanyja mindig arra bíztatta legyen gonosz, de Mal elkezdett arról ábrándozni hogy jónak lenni talán sokkal szórakoztatóbb...

Ben herceg koronázásán Mal és 4 másik társa el akarta lopni a pálcát hogy aztán anyjának szolgáltassák aki ezután nyilván elfoglalta volna a világot. Mal mégis átállt a jó oldalra, összejött a herceggel, és legyőzte anyját.

Még mindig nem tudom eldönteni hogy csak álmodtam-e. Határozottan álomszerű volt. De a csuklómon azóta is ott volt a Jordan-től kapott karkötő. A kettő pedig valahogy nem stimmelt. Nagyon nem stimmelt.
Másrészt... Mel-ék elakarják lopni a pálcát? Ráadásul Ben koronázásán?
Ezt muszály most rögtön megbeszélnem valakivel.

Halkan felkeltem és elindultam a folyosón. Többször is kopogtam Allie ajtóban de azt nem nyitották ki. Így tovább indultam. Magam se tudom miért, de Jack szobájának ajtaja előtt álltam meg.
Jó, az igaz hogy tudatosan jöttem ide, hisz a lányok éjszaka nem tartózkodhatnak a fiúk kollégium részében. Napközben is csak a folyósokon.

Kopogtam. Semmi. Kopogtam még egyszer. Még mindig semmi. Kopogtam még egyszer utoljára, mire végül kinyílt az ajtó.

Megkönnyebbültem amikor láttam hogy Jack áll ott, nem pedig az egyik szobatársa. Fogalmam sincs, hogy mivel magyaráztam volna mit keresek itt.
- Beszélnünk kell! - Mondtam, mire Jack, félmeztelenül kilépett a szobából, becsukta az ajtót, és a falnak támasztotta a hátát.
- Mi az a nagyon fontos dolog amiről hajnali négykor akarsz megbeszélni?
- Az álmom.
- És mit is álmodtál?
- Mindjárt elmondom. Várj egy kicsit, össze kell szedjem a gondolataimat.
- Oké.

- Szóval? Mi történt? Mi van az álmoddal?
- Gyász, a szigetiek, karácsonykor, - Akartam elmondani mindent egyszerre. - Mal, anyukád könyve, a pálca... - Jack fogta magát, közelebb lépett hozzám, és a kezével betapasztotta a számat.
Vártam egy kicsit hogy megszólaljon, de mivel nem tette így úgy gondoltam kegyetlenebb módszerekhez kell folyamodnom. Láthatta a megváltozott arckifejezésemet így elvette a kezét a szám elől.
- Kezdd mondjuk az elején, oké? - Leült a földre a falhoz, mellém.
- Nem rég volt egy álmom. Anyukád könyve is benne volt. Olvastam belőle egy részt Mal-ről. Azt írta hogy Mal-ék elakarják Ben koronázásán lopni a tündérkeresztanya varázspálcáját. De végül nem teszik. Mert időközben Mal beleszeretett Ben-be. Ben mondta hogy Mal megbabonázta egy sütivel. A varázslatot pedig a tó vize oldotta fel. Ben azt hitte hogy csak azért mert Mal elakarta tüntetni a képből Audrey-t. De akkor ez nem igaz. Aztán a mai álmomban gyász volt. Valaki meghalt, és mindenki feketében gyászolt. Az tuti hogy nem te vagy én voltunk. De valaki aki nagyon fontos számomra. - A szemem könnybe lábadt, és tényleg egy hajszál választott el a sírástól.
- Uram Lizi, nehogy már elbőgd magad itt!
Már szipogtam és könnyeztem.
- Istenem te lány! Na jó, gyere ide. Oda húzott magához és hagyta hogy a mellkasára hajtsam a fejem. Sírni kezdtem. Szó szerint az ölébe ültetett. A testemet kellemes bizsergés fogta el, ahogy átkarolt. A teste nagyon hideg volt, ráadásul még póló se volt rajta. Így ültünk hosszú perceken keresztül.
- Bocsi Jack, én csak... Már megyek is, oké?
- Ne mozdulj!
- Van rajtam valami? - Rémültem egy másodpercre meg.
- Nem.
- Akkor? Jack! Miért bámulsz? Van valami az arcomon? Ja persze, kisírtam a szemem.
- Shhh... - Közelebb hajolt hozzám, összeért a homlokunk és majdnem az orrunk is.
- Jack, te meg mégis mit... - Jack nem tétovázott tovább, közelebb hajolt még egy kicsit, és már össze is ért a szánk. Ez egyáltalán nem véletlen volt. Megcsókolt.