Daliah (Hungarian version)

Útnak indulás

Apám mélyen a szemembe nézve bólintott, ezzel jelezve, hogy titkon egyetért a döntésemmel. Erőltetett mosollyal az arcomon megöleltem, majd még egy sütit felkapva kivonultam a teremből. A hosszú vörös szőnyeges folyosón végig sétálva balra kanyarodva benyitottam a szobámba, hogy átöltözzek. Fehér inget választottam, a szokásos fekete fűzőmmel és nadrággal, amit ezüst csatos övvel rögzítettem.  A lábamra hosszú szárú fekete bőrcsizmát húztam fel. Ezek az állandó ruhadarabjaim, Isten ments, hogy mindenhova báli ruhába mászkáljak. Ezekhez még van pár kiegészítőm például alkarvédő, az íjászathoz vagy bőr kesztyű a kardforgatáshoz. Természetesen ezeket is elraktam az úti csomagomba. Mikor kész lettem megnéztem magam a tükörben. Hófehér derékig érő hajamat amit már reggel befontam előre húztam a mellkasomra.  Vettem egy mély levegőt és élénk zöld szemeimbe néztem és kihúztam magam. 

- Gyerünk Dália erre vártál már egy éve, oda kell tenned magad, hercegnő vagy, egyszer királynő, leszel. Ezzel most a céljaid felé haladsz, ezzel jó tapasztalatot szerzel. Nem leszel olyan királynő aki csak puccos bálokat tud szervezni.-  Vettem még egy mély levegőt, amit gyorsan kifújtam, és azzal a lendülettel fel kaptam a cuccaim és kivonultam a szobámból végig a folyosó végéig, és kinyitottam az ajtót. A palota előtt a kedvenc Iolár-om már felnyergelve várt rám. A kék  szőrű állat melynek feje és első két lába egy sasé hátsó lábai pedig egy tigrisé. Hatalmas csőre matt fekete, fülei hosszúak, csúcsosak és hátra konyulnak. Farka vékony, pamaccsal a végén. Hasa és szárnya belső része fehér, a szemétől a füle végéig érő csík és a tigris csíkok pedig feketék.

- Szervusz csöppségem - mondtam játékos hangon miközben megszeretgettem

- Te tényleg egy 2 tonnás élőlényt csöppségemnek hívsz? 

- Kékség igen is csöppség! - feleltem tettetett felháborodással apámnak

-Legalább is 3 éve még illett hozzá ez a becenév... - mondtam kuncogva - Nőtt egy kicsit.- 

-Ahogy te is, lányom- mondta komoly hangnemmel 

Odasétáltam elé és a szemébe néztem 

- Büszke vagyok rád Dália... Anyukád is az lenne... -mondta 

-...Köszönöm... - mondtam halkan 

Majd hírtelen megöleltem - Vigyázz magadra- mondta miközben vissza ölelt.

-Ugyan mikor nem vigyázok én magamra? - kérdeztem cserfesen 

Apám mosolygott én pedig el léptem mellőle és Kékség felé vettem az irányt. A gyönyörű szárnyas állat letérdelt, hogy fel tudjak szállni rá, a csomagjaimat felhelyeztem a hátára és rögzítettem. A fekete ezüst veretes kantárt megfogva még intettem egyet mosolyogva Liznek, apámnak és Fredericknek, majd egy határozott mozdulattal elindítottam az Iolárt aki pár méteres nekifutás után már ki is tárta hatalmas szárnyait és levegőbe emelkedett.

A menetszél a hajamba kapott, imádom ezt, az egyik legszabadabb érzés a világon ha repülhetsz úgy hogy nem fáradsz el közben. A puha szőrű állatot irányítva nézelődtem. A táj gyönyörű volt, erdők, dombok, tisztások. A távolban hatalmas hegyek húzódtak. A felhők élénk fehéren rikítottak az égen. Kis idő múltán megláttam a tábor helyszínét. Egy erdő mélyén megbúvó mezőt fa házakkal egy nagy központi épülettel amit díszes oszlopok tartottak és széles lépcső vezetett a bejáratáig. A kantárt lefelé húzva Kékséget ereszkedésre utasítottam. Nagy szárnyain a metál kék tollak melyek feketébe sötétedtek a végeken megcsillantak a napfényben ahogyan ügyesen be manőverezve vette be a kanyart és ereszkedni kezdett. Hatalmas dobbanással ért földet, miközben szárnyát kitárva fékezett és a lendülettől még futott pár métert mire megállt és letérdelt, hogy le tudjak szállni.