Ego Sum Resurrectio et Vita: Első kötet

HARMADIK FEJEZET

— Marie —

1921. március 1.

Köszönöm, Istenem, a nagysága beleegyezett, hogy én szolgáljam Raymund úrfit! Nem is volt olyan nehéz meggyőzni. Azt mondtam neki, hogy az úrfi csakis engem tűr meg a közelében. A múltkor a Claire-t is felpofozta, amiért összetörte a kedvenc csuprát, a többiek pedig megállás nélkül beszélnek, azt meg nem állhatja.

Persze nem is pofozta fel Claire-t, azt a csészét meg én ejtettem el, de nem számít.

Tavaly egészen összetörtem, amikor elköltözött. Két hónapig a portréját szorongatva aludtam – még a fiókjából csentem el valamikor. Olykor azt álmodtam, hogy szólít azon a hűvös, cinikus hangján.

Hogy mennyire szerettem én azt a hangot!

Igaz, nagyon ritkán hívatott. Jóformán hozzám sem szólt, legfeljebb, ha gorombán kizavart a szobájából, amikor hazajött az egyetemről, és én épp ott takarítottam.

Akkoriban azért sokat búslakodtam, amiért olyan durván bánt velem, de még buta és önző voltam; ma már tudom, csakis úgy lehetek boldog, ha őt szolgálhatom minden erőmmel. Szörnyű azt látnom, mennyire megkeseredett és magányos, bárcsak segíthetnék valahogy! Bármit megtennék, hogy végre őszinte mosolyt lássak azon a szép arcán! Nem nézhetem végig, ahogy belehal a bánatba.

Tegnap hagytam is egy kis ajándékot az ajtaja előtt. Vásároltam egy üveg jóféle abszintot meg tíz darab illatosított cigarettát. Sajnos csak ennyire futotta. Tudom, nem cigarettázik, de ha iszik az abszintból, tán meg fogja kívánni. Az pedig nagyon jó lesz, mert laudánumba áztattam őket. Én is azt szedem, ha valami fáj, oly kellemesen elűzi a bánatot.

Jó volna, ha egyszer ellátogatna az Elysiumba, Viktor biztos szívesen megkínálná hasissal is.

P. S. A múltkor, amikor elvittem neki a ruháit, nagyon mérges volt. Az a hülye borbély! Majdnem elbőgtem magam, mert azt hittem, vele együtt elzavar. Ha nem lettem volna elég erős, és sírok, akkor megteszi. A Raymund úrfi nagyon szigorú. Aztán mégis csak felfogadott, és amikor behívott a könyvtárba... csak ketten voltunk. Ő a díványon ült, és csak beszélt és beszélt, és csak nekem. Az elburjánzott hajával meg úgy nézett ki, mint Mihály arkangyal, urambocsá, ha nem jobban! Álmodtam is az úrfival olyat, hogy reggel szaladhattam gyónni.

1921. március 4.

Kértem kölcsön Viktortól egy kevéske pénzt. Azt füllentettem, kizsebeltek a piacon. Erre ő jól megdorgált, hogy minek hordom magamnál minden pénzemet, de adott.

Most hamar megfőzöm Raymund úrfi ebédjét, aztán veszek pár magazint, olyat, amiben hirdetik az Elysiumot. Ezeket is neki szánom, hátha kedvet kap egy kis táncmulatsághoz.

Ma este elmegyek én is. Sokat aggódom az úrfi miatt, de ha táncolok, az mindig felvidít. Pláne, ha iszom előtte egy-két pohárkával.

Remélem, lent lesz a Néma Johann! Azért hívják Néma Johannak, mert egyszer úgy elintézte magát ópiummal, hogy lebucskázott a színpadról, és leharapta a nyelvét, ugyanis addig a percig énekes volt. Azóta nem tud énekelni és nagyon furcsán beszél, de senki nem mer nevetni rajta. Azt hallottam, néhány évvel ezelőtt egy fickó kigúnyolta a beszéde miatt. Erre a Néma Johann jól leitatta sörrel meg rummal, lecsalta a folyópartra, és kivágta a nyelvét egy bicskával. Másnap ott találták meg a pasast kivérezve a híd alatt, a nyelvét még mindig a kezében szorongatta. A rendőrök bár sohasem tudták rábizonyítani a gyilkosságot, kábítószer-kereskedelemért már többször lecsukták. Még tetoválása is van.