Anabell Potter története

Part 41 - Áruló

Pár nap múlva egy egész seregnyi bagoly érkezett a nagyterembe, és mind körénk, jobban mondva Harry köré telepedett le. Azonnal tudtuk, hogy mi történt: megjelent Harry cikke a Hírverőben.

Pár héttel ezelőtt az ötletet, hogy Harry Roxmortsban interjút adjon Rita Vitrolnak, nem támogattam, mivel nem bíztam a nőben, de hála Hermionénak bizonyára jó cikket hozhatott össze, hisz Hermione a markában tartotta az újságírónőt. Ráadásul ingyen kellett megírnia a Hírverőnek, ami már eleve kín lehetett Vitrolnak.

Sorban kapkodtunk a levelek után és bontottuk fel hevesen. A legtöbb levél író Harryt a Szent Mungóba küldte volna, de jó pár levél volt, aminek az írója hitt az öcsémnek, ami pedig minket kicsattanó örömmel ért.

Amikor azonban Umbridge elkapott minket és még Fred sem tudta elterelni a figyelmét a feleselésével, hagynunk kellett, hogy Harry feleljen a tetteiért. Umbridge liluló fejjel fogadta a hírt, miszerint interjút adott a legutóbbi Roxmortsi kiránduláson, és amikor meglátta a tisztelet példányt, amit Harry kapott, eltiltotta a Roxmortsi kirándulásoktól, levont ötven pontot és még egy hét büntetőmunkára ítélte ''hazudozásért''.

Egy dolgot azonban még mindig nem értettem: miért nem tett semmit Dumbledore Umbridge ellen?
Kezdtem még jobban kételkedni az igazgató jóakarásában.

***

A ROXFORTI FŐINSPEKTOR RENDELKEZÉSE

A Roxfort tanulói számára a Hírverő című sajtótermék birtoklása eltanácsolás terhe mellett tilos. Jelen rendelkezés alapján a 27-es számú oktatásügyi rendelet képezi.

Dolosres Jane Umbridge

főinspektor s. k.

***

- Amikor Crak, Monstro, Malfoy és Nott nem vernek meg téged Harry, amiért elárultad, hogy halálfalók a szülei, addig nem lesz gond.

- Nem fogják, Bell. Akkor beismernék Umbridge előtt, hogy olvasták a Hírverőt.

- Zseni vagy, Hermione!

***

Már Piton külön órája felé tartottam a hűvös folyosókon, amikor valakinek a fájdalmas sikolyát hallottam. A döbbenettől azonnal lefékeztem és elővettem a pálcámat. A falhoz húzódtam, miközben lassan a hang felé araszoltam. A személy ismét felsikoltott és zokogásban tört ki, mire végre helyszínre értem és megláttam az okát, jó pár emberrel együtt, akik éppen kijöttek a bejárati csarnokba.

Sybill Trelawney professzor volt az, aki zokogott, két hatalmas bőrönd társaságában. Mögötte pedig a kárörvendő Umbridge professzor állt.

Kirúgta. Biztosan kirúgta.

A szemem sarkából egy közeledő alakot véltem felfedezni, így oldalra néztem. Perselus Piton közeledett kivont pálcával és feszült arccal.

Reflexszerűen elé siettem, hisz legalább így tudtunk pár szót váltani.