Lucianno:
Egy félórával a Caterinével folytatott beszélgetésünk után Matteó az irodámban talált rám.
Miután bejött, leült az asztalom előtti fotelek közül a bal oldaliba.
Nem néztem rá, pedig éreztem hogy bámul, az asztalon lévő papírokkal foglalatoskodtam inkább. Vártam, tudtam hogy nem bírja sokáíg és kiböki amit akar.
Nem is kellett sokáig várnom.
- Miért pont ő? - csodálkoztam hogy eddig várt a kérdéssel, valoszínüleg csak azért várt eddig mert tudta, Isa felügyeletét nem biznám olyanra akivel szemben egy csepnyi kétely is lenne bennem, hogy nem megfelelő.
De mégis megérdezte. Hiszen már jó ideje nem volt benti dadusunk, különböző okok miatt, főképp mivel Isa nem szerette őket. Furcsa lehetet neki hogy hirtelen meg idehoztam valakit.
Általában nem kérdezősködött. Tudta hogy nem tolerálom ha megkérdőjelezik az utasításaimat. Hiszen én vagyok a főnök az a dolguk hogy kövessék a parancsaimat.
Így Matteó azon ritka emberek egyike aki megmerte kérdezni hogy mit miért teszek, de ő csak nagyon ritka estekben tette meg. Általban szavak nélkül végrehajtótta az utasításaimat.
De most Isáról volt szó, így nem is haragudhattam rá amiért megkérdezte. Hiszen ő volt a legfontosabb az életünkben, akit az életünk árán is megkellett védenünk.
Így hát elmeséltem neki, hogy mi történt az óvodában. Mikor elmeséltem hogy Isa megfogta Caterine kezét és hogy hallottam ahogyan nevet azon amit mondott neki. Láttam Matteó arcán a döbbenetet és a hitetlenkedést. Ami meglepő volt, annak az életnek köszönhetően amibe születtünk és azon dolkoknak köszönhezően amiket átéltünk, amiket megkellett tennünk annak érdekében hogy tuléljünk hamar megtanultunk felvenni egy pókerarcot, megtanultuk hogy nem szabad kimutatnunk az érzéseinket, ez annyira az élletünk része lett, hogy egymás előtt is csak ritkán engedtük le a falainkat.
Mikor észrevette, hogy mi történik, újra felvette a maszkját. De láttam rajta, hogy a remény szikrája ott ég a szemében.
-Nos?
-Itt marad.-csak ennyit mondott. De nem is volt szükség több szócséplésre.
Tudtuk ha ő kell Isának a gyógyuláshoz, akkor inenn nem megy sehová.
YOU ARE READING
A tarozás fejében
Romance"Nem volt rossz gyerekkorom, sőt kifejezetten jó volt, egészen... az anyukám haláláig, onnantól romlott meg minden. Már nem voltam apuci és anyuci hercegnője, minden megváltozott, egyedül voltam a világ ellen, sokszor akartam feladni, de nem tettem...
