Egy embernyi távolság

A történelem megismétli önmagát

Nem sokkal később éreztem, ahogyan minden erőm kezd elhagyni. A kezeim lezsibbadtak a testem pedig nem mozdult tovább. Sírtam és rettegtem. Oldalra döntöttem a fejem miközben Luke a testemet falta. Öklendeztem és a könnyeimben fuldokoltam. Tényleg senki sem fog megmenteni.
- Annyira jó tested van. - Mondta majd a derekamnál fogva kicsit megemelt és belém hatolt.
Ennél borzalmasabb érzést még sosem éreztem. Remegett mindenem és úgy gondolom, hogy egy nőnek sosem kéne átélnie, hogy ilyen szituációban ez nem az orgazmustól történik. Eddig a pillanatig bele sem gondoltam igazán, hogy hány nővel tehetik még meg ezt nap mint nap. Nem bírják a nadrágukban tartani, amit arra kaptak, hogy csodás családokat, gyerekeket és generációkat építsenek fel. Mi emberek szörnyűek vagyunk.

Olyan volt mintha kívülállóként látnám a testem. Egy cafat hús amiből liter számra folyt a sós víz és fel-le mozgott a lökésektől. Pár percre rá pedig elájultam.

Amikor felkeltem ugyan abban a szobában voltam, ahol Luke megerőszakolt. Annyi energiám nem volt, hogy megmozduljak. Éreztem, hogy a lábaim között valami nincs rendben. Nagy nehezen benéztem a takaró alá és megláttam, hogy csupa vér vagyok. Oda nyúltam és az ujjamon láttam, hogy ez itt nem csak tiszta vér...belém élvezett. Én pedig már több napja nem jutottam a gyógyszereimhez. Annyi minden okozott bennem aggodalmat, hogy azt hittem szívrohamot kapok. Hova tűnt ez a patkány? Nem bírtam túl sokáig ébren maradni. Teljesen le volt gyengülve a szervezetem.

- Tudjuk, hogy itt van nálad b@zdmeg Luke! Ne játszd a hülye gyereket!
- Sajnos nem engedhetlek be titeket. Nincsenek itthon a szüleim és egyedül vagyok.
- Na ne szórakozz velem! - Hirtelen csak egy homályos képet láttam. Nem tudtam, hogy ki áll előttem, de amint megláttam sírni kezdtem. Tehetetlen voltam.

Egyre inkább tisztult a kép és már láttam őt. Sajnos nem Zane, de Leo volt az. Nem mert a közelembe jönni. Megtorpant a fehér ágynemű véres látványától. Majd mögötte lihegve futott be Freya és Amy is.
- Uram Isten! - Szólalt meg Freya majd jött oda hozzám. - Leo azonnal fordulj el!
Majd lehúzta rólam a takarót és kiabálni kezdett.
- Rosalie!!!!! ITT VAN KHLOE!!! Nem tudom mi...nem tudom mi történt, de nagyon vérzik. El kell vinnünk a korházba.
Akkor pedig besétált az ajtón. Zane anyukája volt az. Gyönyörű és elegáns.
- Héj kislány hallasz engem? - Bólintottam - Most szépen elmegyünk a korházba. Nem esik bajod ígérem. - Sosem láttam, sosem beszéltem vele igazán, de tudtam, hogy mindenkinél jobban bízhatok benne. Tudja mit kell tenni. Ő is átélte...

A lányok rám adtak valamit, hogy Leo feltudjon kapni is kivinni az autóig. Kifelé menet Luke az előtérben állt és felém fordította a telefonját, amin Zaneről volt egy kép csupa véresen. Majd hirtelen megjelent, hogy az apja hívja. Felvette és elfordult.
Beraktak az autóba majd a korházban keltem fel. Leo, Freya és Amy nem sokkal azután, hogy felkeltem már bent voltak. A szüleim és nem sokkal rá ideértek. Amikor anyukám meglátott a földre rogyott és sírni kezdett. Apukám kaparta össze nagynehezen és ültette az ágyam mellé. A kezemet fogta és sírt. Nem szólt egy szót sem csak az ajtóban álló Rosaliet nézte.
- Rosalie...
- Csak Rose, kérlek.
- Rose...köszönöm, hogy segítettél nekem...
- Mennem kell. A fiam is bajban van. Egy valamit ne felejts el...Nem szabad hagynod, hogy ez a trauma felülkerekedjen rajtad. Nem szabad, hogy ez határozzon meg téged. - Ezután pedig kisétált az ajtón. Semmi más nem érdekelt csak az, hogy Zanenek ne essen baja. Remélem minél hamarabb felépülök annyira, hogy segíthessek Rosenak.