A Nemleges Válasz | ✓

Huszonhetedik

˗ˏˋ P A I G E 'ˎ˗

Ezt az estét nem így terveztem.

Először is még mindig elképedt voltam, amiért Brent ilyen gyönyörűen hoppon hagyott, azok után, hogy percekig azt suttogta a fülembe a sötétben, hogy többet akart tőlem - és belőlem is. Minden remekül ment, tényleg. Parti-játékokat játszottunk, nevettünk, ittunk, csókolóztunk, ölelkeztünk, még a szüzességemet is odaadtam volna neki, ha nem jön Kane, aki mindent gallyra vág. Legyen az egy kialakuló románc kezdete, vagy egy lány szíve. És néha kíváncsivá tett, hogy vajon az életben is ilyen ünneprontó-e, de volt egy sanda gyanúm, hogy csak akkor, ha az útjaink keresztezik egymást.

És most itt voltam, megint.

Ennek a srácnak a nyakában, miközben próbált átsegíteni Travis fehér kerítéseinek a túloldalára, hogy még véletlenül se lásson meg Mr. Rollins, különben a "barátnőzni vagyok" indokom teljesen el fogja veszíteni az értékét anyánál, amikor a diri beköp neki. Akkor pedig cseszhetem a továbbtanulási esélyeimet, a tökéletes átlagaimat, de legfőképpen a szabadságomat.

A kivilágított medence vize kékes fényt vetett ránk és mindenre, beleértve a jól ismert teraszt és a diákház hófehér meszelt falának oldalát is. A pálmafák leveleit összeborzolta az esti fuvallat, én pedig a kísérteties hangjára összehúztam a szemeimet.

- Nem tudnál csak egyszerűen leugrani? - sziszegte Kane, de én alig tudtam összpontosítani, ugyanis ujjai a felgyűrődött ruhám aljánál állapodtak meg, miközben a combjaimba martak. Akárcsak a könyvtárban. Most egy fokkal kellemetlenebbül éreztem magamat, és elkezdtem visszasírni a régi Paige-et, aki olyan hosszú szoknyákat hordott, mint egy függöny.

- Rosszkor szólok, hogy pisilnem kell? - kérdeztem és bizalmatlanul megtámaszkodtam a kerítés tetejében. Igazából vigyorogtam, de Kane nem láthatta, ez a szólásom pedig elérte azt, hogy szorosabban belém vájja az ujjait. - Au! Jó, megyek már!

Egy imát mormoltam el magamban és a két méteres mélységbe meredtem, majd reménykedni kezdtem, hogy puhára fogok esni - mondjuk egy részeg diákra, aki csak megpihent a bokrok között. Aztán átlendítettem az egyik lábamat, de eközben Kane megtartotta a másikat, hogy ne nyársalódjak fel, de hirtelen fogta magát és szó szerint átlökött. Meglepetten érkeztem a két talpamra, de nem voltam kevésre attól, hogy kiforduljon a bokám.

- Komolyan átborítottál? - mérgelődtem neki a másik oldalról, de ő már a kerítés tetejénél járt és szépen talpra érkezve, megállt mellettem. Nem kellett fény ahhoz, hogy tudjam, remekül szórakozott. Mint mindig.

- A kocsihoz is a nyakamban vigyelek? - kérdezte. - Mert szívesen megteszem.

Összefont karokkal elkezdtem kisétálni a susnyásból, de aztán mégis be kellett várnom őt, ugyanis nem tudtam hol parkolt le. Nagyon reméltem, hogy olyan helyen, ahová a diri nem lát el, különben megnyúzom, ezért a kis kerítéses ötletéért, amit a lépcső aljánál eszelt ki, miközben majdnem elbőgtem magam kétségbeesettségemben.

Mindig is rettegtem ettől. Mármint attól, hogy az olyan személyek, mint például Mr. Rollins, a tanáraim és a szüleim rájönnek arra, hogy milyen szeretnék lenni. Vagy hogy ki is vagyok igazából. Mert az utóbbi időben, egyáltalán nem voltam olyan, mint amilyennek neveltek, a példák pedig önmagukért beszéltek.