Always [ Billy Hargrove ff ]

8. Háború

*másfél héttel később*

Már nem az első hogy leizzadva kelek fel hajnalok hajnalán. Mindig ugyan az az álom. Nem tudom teljesen mi történik, az agyam pár másodperc alatt kitörlni mi történt, így le írni sincs esélyem. Az egyetlen kép amire emlékszem belőle, ahogy barátom nevemet üvölti könnyeivel küzködve. Ötletem sincs hogy mi történhetett, lehet inkább nem is akarom megtudni.

A nappaliban voltam, mint ahogy általában szoktam, olvastam mindaddig míg a csengő meg nem ütötte fülemet.

Ez Billy lesz. Pattantam fel boldogan helyemről, s mikor ajtót nyitottam, szerencsére nem kellett csalódnom.

- Szia hercegnőm! - húzott magához, egy szenvedélyes csókra, derekamnál fogva.
- Szia kicsim! - mosolyogtam ajkába.
- Látom már vártál rám! - mért végig.
- Igen, gondoltam most nem váratlak meg! - feleltem kissé kínosan, mivel őszintén szólva kicsit kínosan érzem magam amiatt hogy szegény fiúnak, mindig rám kell várnia.
- Rád bármennyit várok! - csókolt meg újra.

- Hova is megyünk ma? - néztem rá kíváncsian. A fiú válaszképpen csak átlépte a küszöböt, az ajtót becsukva maga mögött.
- Még sehova. - mosolygott rám.
- Mit tervezel? - húztam széles mosolyra ajkamat. Imádom amikor ilyen kis apró meglepiket tervez, annyira oda vagyok értük!

- Arra gondoltam hogy ma elmehetnénk piknikezni..
- Úristen, mindig is elakartam menni! - kezdtem el ugrálni örömömben mire barátom nevetésben tört ki. - Na! - ütöttem vállába morcosan. - Nem ér nevetni! - duzzogtam karbatett kézzel.
- Jól van hercegnő, bocsánat! - mosolygott rám halványan, miközben eltűrte egy kósza tincsemet, s hajamba puszilt.

- Szóval.. - kezdett bele. - Ott tartottam, mikor lekesen félbe szakítottál.. - húzta ajkát szélesebb mosolyra. - Hogy süthetnénk előtte valamit. - nézett rám lelkesen.
- Billy Hargrove.. - helyeztem kezeimet nyakára. - Te egy álom pasi vagy! - leheltem csókot ajkára.
- De csakis a tiéd! - vont egy szoros ölelésbe.
- Ajánlom is! - nevettük el magunk halványan.

- Na mit süssünk? - vettem az irányt lelkesen a konyha felé.
- Nem tudom, mit szeretnél? - dőlt neki a pultnak.
- Muffin? - kaptam rá tekintetem, miközben a receptek közt keresgéltem.
- Tökéletes! - mosolyodott el.
- Akkor jó, mert mást nem nagyon találok. - raktam le a pultra, édesanyám jól ismert vaníliás muffinjának receptjét.
- Szüleid? - érdekelődött.
- Nincsenek itthon, késő este jönnek majd valamikor. - feleltem.

Éppen egy edényért nyújtózkodtam hogy legyen miben felverni a tojásokat, de bárhogy próbáltam nem értem fel odaáig.

- Szivem.. - néztem bociszemekkel barátomra.
- Igen manó? - nézett rám kedvesen.
- Nem érek fel az edényekhez. - sóhajtottam fel, mire a fiú rögtön ellökte magát a konyhapulttól, s elindult felém.
- Na gyere! - mondta mikor előttem volt s felkapott lábaimnál fogva. Egy másodpercig elkapott a szívroham, mert váratlanúl ért, de hamar meg is nyugodtam, hiszen tudtam.. Hogy mellette érne utoljára bántódás.

Ismét az edényes polc felé kezdtem nyújtózkodni, ezúttal sikeresen, mire barátom óvatosan a földre helyezett.

- Köszönöm! - nyomtam egy csókot ajkára.
- Neked bármit. - simított végig arcomon. Gyönyörű szemei csak úgy csillogtak ahogy a napfény rásütött. Elvesztem bennük, mint mindig.

~~~~~

Már elkészültek a sütik, most sülnek a sütőben.
Neki láttam eltakarítani azt a disznó olat, amit sütés közben csináltunk. Billy felkapta a lisztet a púltról, amin kissé meglepőtem.
- Tudod hol a helye? - néztem rá kedvesen.
- Persze.. - nyúlt bele a zacskóba egy széles mosoly kíséretében. Mire észbe kaptam, egy marék liszt terített be.
- Ezt még megbánod! - nevettem el magam, mire felkaptam a porcukrot.
- Adok én neked! - üvöltöttem, mire egy marék porcukrot dobtam barátomra.
- Szóval így állunk? - közelített felém nevetve.
- Igen! - bólogattam egy széles mosoly kíséretében. Csak néztem ahogy a fiú egyre jobban közeledik. Mire feleszméltem, elvette fegyvereket, s a magasba nyújtotta.
- Hé, ez nem ér! - kezdtem el ugrálni, hátha elérem, de sikertelen volt.
- Hiába ugrálsz hercegnő, nem mész vele semmire! - húzta ki magát elégedetten.
- Azt mondod? - mosolyodtam el, s kezem pólója felé vándorolt, pontosabban alá.
- Csapda! - kiáltotta el magát mire eldobta a porcukrot, minek tartalma nagy örömömre beterítette az egész konyhát.
- Nem adom meg magam! - nézett rám, s felkapott a földről. Hasra fektetve vállára helyezett és felvitt az emeletre.