Coming Home - Larry Stylinson

5.

Ma egészen jó napunk volt, talán pár percre meg is feledkeztem az aggodalomról. Miután megreggeliztünk, felöltöztettem a kis manókat, és kimentünk a hátsó kertbe játszani picit. Ők jókat dobálóztak a nagy diófa lehullott leveleivel, vagy éppen bújócskáztunk hárman. Azután ebédeltünk, leraktam őket aludni, és amíg ők aludtak, én dolgoztam egy kicsit. Mikor felkeltek, kitaláltuk, hogy sütünk valamit közösen, így lett délutánra fahéjas kekszünk, még a nagyi recepje alapján. Most pedig itt kuporgunk a kanapén, egy mesét nézve, mindkét kicsi hozzám bújt két oldalról, és sütit majszolunk. Ezek a kis csöppségek igazán el tudják velem feledtetni a bajaimat. Cliff, szeretetgombóc lévén szintén feltelepedett a lábamra, ott gubbaszt; teljesen be vagyok szorítva a helyemre. Darcy el is alszik az ölelésemben, így feltápászkodok, hogy a szobájába vigyem, mert nem szeretném, hogy fájjon valamilye egy kanapén alvás után. Kegyetlen dolog a nyak-, vagy hátfájás, tapasztalatból tudom.

Cliff is jön utánunk a szobába, általában a kislánnyal alszik az ágyban összekuporodva, ha Louis nincs itthon. Most is felugrik Darcyhoz, szorosan mellé fekszik, és édesen hagyja, hogy a kicsi átölelje, mint egy plüssöt. Mosolyogva kimegyek a szobából, és a nappaliba megyek vissza.

- Szerintem én is megyek aludni. Álmos vagyok. - jelenti ki Tim, mire bólintok, és kikapcsolom a tévét, ezzel sötétet varázsolva a nappalira. - Jó éjt, apa. - öleli át a derekam, mivel csak addig ér fel. Megsimítom a buksiját, adok egy puszit a hajába, majd engedem, hogy a szobájába fusson aludni. Szeretetteljesen nézem a gyermekeim szobáját, és hiába, hogy egész nap nem volt időm erre gondolni...hiányzik Louis. Mindenről ő jut eszembe, ez van.

Ő az életem.