Anabell Potter története

Part 50 - Misztériumügyi Főosztály (1)

Az első thesztrállal való utazáson átesve hihetetlenül éreztem magam. Nem láttam, hogy min repülök, és ez által úgy éreztem, mintha én magam tudtam volna repülni. Félelmetes volt, mégis gyönyörű.

Amikor észhez kaptam már egy szoros lifté átalakult telefonfülkébe tartottunk lefelé a minisztériumba, miközben a kezemben szorongattam a kitűzőmet.

Bell Potter, mentőakció.

Ahogy már az újabb liftbe szálltunk be a minisztériumba, és haladtunk lefelé a Misztériumügyi Főosztályhoz, összeszorult a gyomrom.

Perselus azt sem tudja, hogy eljöttem Siriust megmenteni egy teljesen átgondolatlan akción, amit a tizenöt éves öcsém vezet.

A sötét, fáklyás folyosón végig sietve beértünk egy terembe, aminek az ajtaját amikor bezárta Neville elkezdett hihetetlen sebességgel körbe-körbe pörögni, olyannyira, hogy a fáklyák varázslatos kék színe egy darab vonalként látszódott.

Miután befejeződött a forgás, benyitottunk találomra az első ajtón a sok közül. Az első teremben néhány asztal volt és zöld folyadékokkal teli hatalmas tartályok, amikben valami furcsa gömbölyded alakú dolgok úszkáltak.

Óvatosan megközelítettük őket, és aztán kiderült mik is voltak azok. Agyak.

Sietősen elhagytuk a termet, majd Hermione megjelölte az ajtót, hogy tudjuk melyiken voltunk már bent, és bementünk a következőn, ami egy sötét terem volt, és hasonlított egy amfiteátrumra. Egy kőemelvény állt a terem közepén, azon egy faragott, romos boltívvel, amin egy megfakult fekete fátyol lógott, ami lengett, mintha csak éppen hozzáértek volna.

Harryre és Lunára csábító hatással volt az a boltív. Suttogást hallottak belőle, mintha emberek lettek volna ''odaát''. Hermionéval végül sikerült Harryre hatni, csupán elég volt Sirius nevét kimondani, ami után sikeresen elhagytuk a veszélyes termet. A következő ajtó azonban zárva volt. Harry megpróbálta Sirius késével kinyitni az ajtót, azonban a penge elolvadt, így Hermione azt az ajtót is megjelölte egy tüzes X-el.

- Ez az! * – nyitotta ki Harry a negyedik ajtót, mire megszorítottam a kezemben lévő pálcám. Egy Voldemort elleni csatára készülünk. Tiszta hülyék vagyunk.

Áthaladva egy órákkal teli szobán, sikerült elérnünk a következő ajtóhoz, ami egy kristályedény mögött volt.

- Igen, igen, ez az! * – mondta megint Harry. – Itt kell bemenni! *

Végignéztem a csapaton. Mindenki kezében ott volt a pálca és egytől egyik mindenki arcán a szorongás. Egy kicsit sem csodálkoztam ezen, hisz lehet éppen a halálba készültünk.

Harry belökte az ajtót, és megérkeztünk egy üveggömböcskékkel telezsúfolt, toronymagas polcokkal teli teremhez. A többi helyhez hasonlóan itt is kék lángú gyertyák égtek és nagyon hideg volt.

- Azt mondtad, a kilencvenhetes sort keressük * – suttogta Hermione, miközben Harry és én benéztünk két polc közé, azonban a közelben nem láttunk mozgást.

- Igen * – válaszolt Harry szintén suttogva.

- Azt hiszem jobbra kéne indulnunk... ez itt az ötvennégyes – mutattam fel a polcon lévő számra.

- Tartsátok készen a pálcátokat! * – figyelmeztetett mindenkit Harry.

Gyors tempóban haladtunk el a polcok mellett, miközben helyenként hátra pillantottunk, hogy nem-e követ valaki. Eközben csak a lábdobogásunkat lehetett hallani, semmi jele nem volt annak, hogy Siriust éppen kínozzák a közelben. Lehet elájult... vagy lehet meghalt.