Csak egy csepp

Éɴ

2019. 03. 24.

Egy fehér folyosón találom magamat. A falak szinte vakítanak a fénytől, a padló meg tükörképe a kissé borús égnek. Ha a falakat nem vesszük figyelembe, olyan mintha a fellegekben járna az ember.

A messzeségben egy női alakot látok, aki éppen beszél valamiről. Mikor meglát, mosolyogva felém int, majd megpördül, mint egy kisgyermek. A szoknyája csak úgy lebeg a szellőtől.

A hölgy a szája elé tartja a kezét, látszólag valamit elsuttog, majd egy szarvas jelenik meg a háta mögött. A szarvas minden porcikája vízből van. Könnyedén szökken előre, felém jön. Mikor ideér, felpattanok a hátára, és egyenesen a hölgyhöz visz.

Közelebb érve szemügyre veszem a nőt. Hosszú fekete haj, éjfekete szem, kedves mosoly, karcsú alak. Annyira tökéletes, hogy az már túlzás. Leugrom a szarvasról, és ellenségesen nézem anyát.

-Ez az erő áldás Miku-lép közelebb hozzám.-Nem kell félni tőle.
-Én nem félek!
-Ne hazudj nekem!-mondja sötét arccal.

Egy csettintéssel eltűnteti a szarvast, és hagyja, hogy a maradandó cseppek könnyen belé szálljanak.

-Igazad van, félek-ismerem be.-Mert nem vagy mellettem, és azt érzem, hogy az erőm lassan felemészt.
-Magadnak kell megtanulnod helyesen használni az erődet. Én nem segíthetek.

Belém hasít a fájdalom. Már csak azt a hülye vakító fényt látom mindenhol. Teljesen olyan, mintha egy végtelen hosszú teremben lennék, ahonnan nincs kiút. Csapdába estem. A testem elnehezül, nem kapok levegőt.

Két hatalmas tenyér ragadja meg a testem, amik kifelé húznak a kádból. Érzem, ahogy felkapnak, s gyengéden leültetnek a kanapéra.  A megmentőm is leül, majd finoman simogatni kezdi a hátamat. Lassan újra kitisztul minden, újra levegőhöz jutok. Fudóra nézek. Ő csak mosolyog rám, mint mindig. Könnyekben török ki, nem tudom felfogni, hogy Fudo miért ilyen kedves velem. Nem is érdemelném ezt meg, hogy valaki így bánjon velem.

-Minden rendben-nyugtatgat a fiú, és átkarol. Én szorosan hozzábújok, és mélyen belélegzem az illatát-lime és citrom kombó. Neki nagyon jól áll.

Fudo eltol magától, és nagy megdöbbenésemre  megcsókol. Viszonozom a csókot, s órákig egymás ajkaira cuppanunk. Csak akkor hagyjuk abba a heves csókcsatánkat, amikor hazajön Mahito. Csak ártatlanul nézünk rá, mintha mi sem történt volna.

-Mi történt? Úgy néztek ki, mint két hazudozó-mér végig minket tetőtől talpig.

Fudóra nézek, hagyom, hogy ő beszéljen helyettem is. Tényleg elárulnám magunkat, ha én beszélnék...ha hazudok, mindig dadogok. Visszafolytott lélegzettel várom, hogy mi fog történni.

-Állj, állj, állj!-tartja előre a kezét Mahito, majd sóhajt egyet.-Fudo, miről hablatyolsz te itt össze-vissza?

Mindketten értetlenül meredünk Mahitóra. Most akkor mi van?

-Nem azt kértem, hogy a magánéletedről beszélj, hanem azt akarom tudni, hogy mi történt a fürdőszobában-csap a homlokára Mahito.

Most kapcsolok, hogy meztelen vagyok. Csak egy törölköző van rajtam, de az is félig le van csúszva rólam, így kilátás nyílik olyan helyekre, amelyeket nem igazán szeretném, ha látna Mahito. Rögtön rákvörös lesz a fejem, villámgyors mozdulattal kapom magam elé a törölközőt.

-Na, mondjátok már el, hogy mi történt!-csattan fel Mahito.
-Hátt...én csak tusolni mentem. Szokásom szerint bealudtam a víz alatt, és álmodtam valamit... Aztán...-Erősen bámulom a szőnyeget, ügyelek arra, hogy ne kelljen Mahito szemébe néznem.-Szóval... Fudo kiemelt a vízből, mert...fuldokoltam. Nagyjából ennyi.

Zavartan hajtom le a fejem, nem merek Mahitóra nézni.

-Az nem egy álom volt-mondja könnyedséggel a hangjában Mahito.-Ez a valóság, szóval tudnom kell, mit láttál.
-Anyát láttam. Azt mondta, hogy ne féljek...
-És mitől félsz?
-Hogy kudarcot vallok, és az erőm felemészt engem...
-Szóval félsz az erődtől, nem tudod kordában tartani-állapítja meg Mahito.-Bár erre már az első találkozásunkkor is rájöttem.
-Fudo, magunkra hagynál egy percre?-kéri Mahito egy kis ridegséggel a hangjában. Fudo bólint, és becsukja maga mögött az ajtót.

Mahito hirtelen lehuppan mellém, és a kígyó formájában rám tekeredik. A szorításától mozdulni sem tudok, alig kapok levegőt.

-Mit..akarsz..?-nyöszörgöm.
-Örülök, hogy megkérded-mondja mézes-mázas hangon.-Tudod miért nem tudod kordában tartani a képességed? Azért, mert hagyod, hogy a fejedben lévő hang irányítson. De ne hagyd, hogy azt tegye veled, amit csak akar, soha többé ne hallgass rá!
-Kérlek... Engedj el!

Mahito engedelmeskedik nekem, és pillanatokon belül, megint eredeti formájában terpeszkedik mellettem.

-Szóval ne hallgassak magamra?-szólalok meg egy kis idő múlva.

Mahito nevetésben tört ki, mintha valami vicceset mondtam volna. Pedig én komolyan kérdeztem.

-Nem ezt mondtam-hagyja abba a röhögést.-Mindenki fejében van egy negatív, pesszimista hang. Ő már előre eldönti, hogy "ez biztos nem fog sikerülni". És mi hallgatunk erre a hangra, ezért mi magunk is pesszimistává válunk.

Elgondolkodom Mahito szavain. Nem tagadom, van bennük valami.

-Majd, ha megtanultad kizárni a fejedből ezt a hangot, segíthetek helyesen használni az erődet-simogatja meg az arcom.-Én szurkolok neked. Persze nem várom el, hogy 1 nap alatt sikerüljön.

Rámosolyogok Mahitóra. Nem vár el tőlem semmi lehetetlent, és ez jó érzéssel tölt el.

-Vissza kell mennem dolgozni. Amíg távol vagyok, addig nyugodtan pihenj. És egyelőre ne menj vissza a fürdőkádba!-utasít, és egy puszit nyom az arcomra. S ezzel itt is hagy engem Fudóval.

Amint Mahito becsukja maga mögött a bejárati ajtót, Fudóval ismét smárolni kezdünk, és megint a kanapén kötünk ki. Hozzábújok, a fejem a mellkasán pihentetem, így nyom el az álom, megfeledkezve az összes bajomról.