Angyalian ördögi

016

Robin egy lemezjátszót figyelt, és egyértelmű volt, hogy nagyon gondolkozik valamin.
A kis udvaron keresztül mentünk az igazgató irodájába, de féluton beugrott, hogy nincs lekerítve az épület, úgyhogy simán le tudunk lépni. Ez nem csak nekem jutott eszembe ugyanis Nancy egyik pillanatról a másikra elszólta magát.
-Futás!- Mondta hangosan és egy emberként kezdtünk rohanni a kijárat felé. A magassarkút lerúgtam a lábamról, hiszen sétálni is alig tudtam benne, nem még futni.
-Csak szólok, hogy én később kezdtem járni mint az átlag babák, és nagyon rosszul futok, és rémes mozgáskordinációm van!-Akadt ki Robin amin én csak nevettem.

Futás közben kicsit szabadabnak éreztem magam. Eszembe jutott Peter amikor azokon az ijesztő folyosókon futkároztunk.
Nem is vettem észre, hogy a gondolataim ismét a fiú felé haladnak, de egyre több emlek, beszélgetés foszlány jutott eszembe. Mire feleszméltem már a kocsinál voltunk.
Gyorsan beültünk, és el is hajtottunk.
Ismét a gondolataimba meredtem, és azon töprengtem, hogy mennyire hasonlít a Victor által leírt Henry, és akit én ismertem Peter.. A rajzolás, az, hogy nehezen nyílik meg..minden stimmelt, de mégis annyira különböző volt. Hogyan lehet Peter- Henry ha Henry meghalt?
-Betty figyelsz?- Zökkentett ki Robin.
-Persze!- Feleltem talán túl gyorsan is. Ennyire elbambultam volna?
-Aha persze. Akkor mondom újra.-Fordult kicsit hátra, hogy a szembe tudjon nézni.
-Serintem a zene a megoldás! Mármint...nézzük csak mit tudunk: Mikor megkérdeztük Victort mi mentette meg, elkezdett dúdolni. Mikor körbevezettek minket, a diri azt mondta, a zene fontos, meggyugtatja a betegeket. Lehet köze egymáshoz?-Vazolta fel az ötletét, ami meglehetősen igaznak bizonyulhat.
-Tehát kell az illető kedvenc zenéje ha transzba esik, és akkor kijön a transzból?-Értettem mit mond, de ez a része nem teljesen volt tiszta.
-Hát valami ilyesmire gyanakszunk.-Szólalt meg Nancy aki idáig csendben vezetett.- Amúgy minden rendben? Nagyon elbambultál az előbb.-Nézett rám a középső tükrön keresztül. Most mondjam el, hogy Henry lehet, hogy 001? Nem hinnem, hogy jó ötlet lenne, mert akkor megint kezdődik a faggatás róla ami nem igazán tetszett a múltkor.
-Igen, persze..csak kicsit fáradt vagyok, meg eszembe jutott Billy.-Válaszoltam mire Nance csak bólintott. Igazából egyre kevesebbet jár az agyam Billy körül. Így, hogy belekeveredtem ebbe az egész "Vecna el akarja pusztítani a világot" nem igazán gondolok rá. Az ő emlékét valahogy mindig átveszi a labor, és 001. Persze tudom, hogy ez nem normális, hiszen a férjem volt, de nem tehetek róla..

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok melett megérkeztünk vissza Wheelerékhez, és amint leértünk a pincébe bele is kezdtünk a mesélésbe.

-Várj! Túl gyors. Kicsit lassabban!-Állítot meg minket Lucas.
-Victor úgy élte túl, hogy halott egy zenét. Tehát a zene a lényeg. Röviden.-Mondta el Robin újra, hogy a fiú megértse

Hosszú volt a mai napom, így a kis megbeszélés után elindultam Tizivel hozzájuk. Az úton igazából arról faggatott, hogy milyen volt a labor mikor én oda jártam, és mit dolgoztak a szüleim.
Elmeséltem neki mindent. Azt, hogy anyukám ápoló volt a laborban, apukám meg gépeket rakott össze.
-És mi van most a szüleiddel?-hangja halk volt, és félve tette fel a kérdést.
-Apukám meghalt a laborba..elvileg valamelyik alkalmazott fellázadt és sokan meghaltak, köztük apum is.. Aztán anyával egy ideig itt éltünk, abban a házban, ahol aztán én és Billy. Tudod anya nem igazán akarta elfogadni a tényt, hogy egy ilyen helyen mint a labor ez megtörténhet, hiszen olyan békés volt mikor ott dolgoztak. Nehezen viselte apa halálát ezért mikor úgy látta elég nagy vagyok már elköltözött, Dallasba.-Tizi a kis mesém hallatán megseppent, és láttam rajta, hogy nem tud mit mondani. Igazából nem is kellett.

Az út többi részét csendben tettük meg, és mikor megérkeztünk, vacsora után Tizi szobályába zárkóztunk. Bevallom őszintén elég fáradt voltam, így hamar elnyomott az álom.

Az álmomban újra a laborban voltam:

Egy háznak a padlásán voltam és egy kisgyerek rajzolgatott. Közelebb mentem, és mikor láttam az arcát ledöbbentem.
-Peter- suttogtam neki, de meg sem hallotta. Gyengéden hozzáértem a vállához, de mintha ott sem lettem volna rajzolt tovább.
-Nem lát- gondolkodtam hangosan.
Hirtelen felált, a rajzot faképnél hagyva átment egy ajtón. Követtem. Nem tudom miért de azt láttan helyesnek ha így teszem. Átlépve az ajtón a laborban találtam magam. Azon belkülba szivárvány szobába. Peter ott játszott az autókkal amiket az elméjével mozgatott. Aztán nyitódott az ajtó, és egy kislány lépett be rajta, aki egyből a fiúhoz rohant.
-Ez...én vagyok?- ismét hangosan gondolkodtam, és úgytűnt igazam van. A kislány én voltam.
-Ez egy emlék?- forogtam körbe, de nem történt semmi.-Álmodok!- fogalmazódott meg bennem mi is történik körülöttem.
Mire ezt realizáltam Peter újra felállt, és ismét egy ajtó felé lépkedett, ami szentül hittem, hogy eddig nem volt ott.
Ismét követtem a  fiút, és átlépve az ajtón Peter felnőtt.  Olyan volt mint ahogyan utoljára láttam. Piszok jól nézett ki, és a szívem nagyot dobbant. Egy raktár szobába léptünk át ahol ott volt Tizi.
-Mit keres itt Tizi? -Tettem fel a kérdést magamnak, hiszen ez az én álmom.
-Maradj itt, nemsokára jövök.-Súgta neki Peter, és kifutott a folyosóra Tizit a raktárban hagyva. Fogalmam sem volt, mit csináljak, így ismét  a fiú után mentem...
A folyosókon vér volt...halott emberek, és a szivárvány szobából sikítás hallatszott.
Bementem, és a lélegzetem is elált. Körbe néztem, és gyerekek holtteste feküdt mindenütt. A kezük, és a lábuk el volt törve, és a szemük mintha...kiszúrták volna. Magam elé meredtem, ahol Peter egy fiút nyomott a falnak, és ölte meg a szemem előtt. A könnyeim patakokban folytak, és nem tudtam mi tévő legyek ezért Peter elé rohantam.
-Állj le hallod! Peter kérlek ne csináld.-zokogtam mint egy kisgyerek, de nem hallott. Nem is látott..
A fiú másodpercek leforgása alatt halott volt, és Peter ölte meg...
-Hogy tehetted? Ez nem te vagy-Fogtam a fejem miközben még mindig niagaraként folytak a könnyeim.
Lassan odamentem hozzá, arcát a két kezem közé vettem, ée halkan szóltam hozzá.
-Peter?!- szipogtam, és egy újabb könnycsepp szaladt végig az arcomon.
Meglepetten, és szomorúan nézett le rám. Észrevett!
-Betty-Mondta ki a nevem halkan, és egy könycsepp gördült le az arcán.

-Ő az!- Kiáltottam fel álmomból, és éreztem, hogy sírok. Tizi fáradtan kapta felém a fejét.
-Mi?-kérdezte kómásan.
-Csak...rosszat álmodtam, nem lényeg.-Döltem vissza. Nem mondhatom el nekik.