Anabell Potter története

Part 54 - Vizsgaeredmények

- Egy oda-vissza tükör – csuklott el a hangom. Harry dühösen megtörülte a könnyes szemét, és láttam rajta, hogy legszívesebben földhöz vágná a tárgyat.

- Karácsony után kaptam tőle, mielőtt elkezdtem volna a különórákat Pitonnal. Meg kellett neki ígérnem, hogy ha rosszul bánik velem Piton, akkor ezen keresztül szólok neki. Azóta ki sem bontottam a csomagot...

- Ha hamarább kibontottad volna... – szipogtam elkeseredve.

- Akkor többet tudtunk volna vele beszélni, és ezen keresztül megtudtam volna, hogy tényleg a Grimmauld téren van-e – fejezte be helyettem a mondatot, mire sírva a vállára dőltem, miközben kezemben még mindig a tükröt szorongattam, aminek a hátoldalán Sirius kézírása szerepelt.

Ez egy oda-vissza ikertükör. A párja nálam van. Ha beszélni akarsz velem, vedd a kezedbe, és mondd ki a nevemet. Akkor megjelensz az én tükrömben, én pedig a tiedben. Jamesszel használtuk, mikor külön voltunk büntetőmunkán. *

- Annyira hiányzik – szólt Harry őszintén.

- Nekem is.

***

A Roxfort Expressz lassan abbahagyta a zakatolást, miután befutott a King's Crossra. A szülők örvendezve integettek a vonatnak, rajta a gyerekeiket keresve, miközben én és Harry fájdalmas arccal az ajtóhoz sétáltunk a csomagjainkkal a kezünkben. Miután azonban leszálltunk az elmúlt időben sokadjára homályosult el a tekintetem.

- Szervusz, Bell. Mi a pálya? – mosolygott rám óvatosan Fred.

A csomagjaimat leejtve magam mellé először Fred, majd George nyakába ugrottam halkan szipogva.

- Ne tudjátok meg mennyire hiányoztatok – suttogtam, miután már egyszerre szorítottam magamhoz őket.

- Bárcsak ott lettünk volna... – szólt George, azonban nem kellett kifejtenie, hogy mire is gondol.

- Jobban tettétek, hogy kimaradtatok belőle – húzódtam el tőlük. – Legalább titeket nem kellett féltenem.

- Minket félteni? – húzta ki magát Fred a büszkét játszva, mire fájdalmasan elnevettem magam. A humorok gyógyírként hatott a szívemre.

- Apropó, mi ez rajtatok? – vigyorogtam.

- Ez a legfinomabb sárkánybőrből van, hugi – felelte Fred büszkén, mire George felhúzta a saját dzsekijén a cipzárját, ezzel is jobban megmutatva nekem a ruhadarabot.

- Virágzik a varázsbiznisz, megérdemlünk egy kis luxust – mondta George, mire büszkén elmosolyodtam.

- Mrs. Weasley! – intettem a nőnek, aki éppen elengedte az öcsémet és felém pillantott. Szomorúan mosolyogva kitárta a karjait, majd szinte már félre lökve az ikreket – ahogy elébb Harryvel is tette –, engem is jó szorosan a karjai közé zárt.

Döbbenten engedtem el az asszonyt, amikor megláttam, hogy kik állnak a háta mögött. Mordon szokásos ijesztő stílusában elemezte a környezet, míg Mr. Weasley a mellette álló Mr. és Mrs. Grangerrel beszélgetett. Eközben Remus engem figyelt és boldogan mosolygott rám, hogy láthat.

- Remus! – siettem oda hozzá, mire ő felkapva a karjaimba szorosan magához ölelt.

- Lehet ez nem tesz jót a hátamnak, de nem érdekel – nyögte, miközben még mindig a magasban tartott az ölelésében. Hangosan felnevettem, miközben lassan letett, de még mindig egymás ölelésében voltunk. – Hogy vagy?