A titokzatos katona /Jenlisa ff./ BEFEJEZETT

40 fejezet

*Yeji szemszöge*

Azóta az este óta 4 nap telt el... 4 napja nem beszélünk, nem érintjük a másikat...annyira megváltozott minden. Azóta mindig álomba sírom magam hátha a holnap szebb lesz, de nem. Ryujin már nem olyan mint eddig volt... és ez fáj a lelkemnek.

Ma nincs itthon elment valahova, valakivel.. tulajdonképpen nem is izgat, hogy mit csinál...

Valahogy én is le tudom kötni magam nem?
Felhívtam Chaeryeongot, hogy nincs e kedve csinálni valamit, szerencsére van és jelenleg a parkban sétálunk ketten.
-Tudod jól, hogy Ryujin olyan fiús fajta, és vannak napjai mikor semmi se jó.
-Jó, de Unnie, hozzám se szól... nem is beszélünk.
-Hidd el jobb lesz. Nehogy azt gondold csak neked rossz, lehet éjszaka ő is sír kitudja?
-Lehet.. de nem biztos...
-Yeji én most felvidítalak úgyhogy egy szót se Ryujinról!!!

******

Igaza is volt Chaenek tényleg nagyon jó napom volt és vásároltunk is. Viszont ahogy hazaértem, elkapott a szomorúság...
Bementem majd lefürödtem.
Úgy gondoltam talán jó ötlet lesz ha benyitok a szobájába... lehet igaza van Chaenek ő is sírhat...
Ám mikor benéztem, egy unott, csendes Ryujinnal találtam szembe magam aki az ágyon ült és nyomta a telefonját.
Nem akartam megzavarni, se hozzá szólni csak csendben vissza zártam az ajtót...
Ahogy a szobámba értem, elkapott a sírás....
Tényleg nem akar velem lenni..? Nem akar velem lenni mint régen?

Megfogtam a párnát és erősen elhajítottam, csak azzal nem számoltam, hogy pont az asztalom felé fog menni és lever mindent... eléggé hangos volt....
De valahogy nem érdekelt, csak sírtam az ágyon...
Majd hangos kopogásra lettem figyelmes, vagyis inkább dörömbölésre...
-Hé, Yeji nyisd ki! Hallottam meg Ryujin hangját.
Nem akartam vele foglalkozni.
Inkább csak sírtam az ágyon háttal az ajtónak és próbáltam nem rá figyelni...

*Ryujin szemszöge*

Fáj, hogy nem vagyunk már úgy mint régen...
Egyszerűen rosszul érzem magam emiatt....
Hirtelen hangos csapódásra lettem figyelmes és arra, hogy esnek lefelé a dolgok.
Azon nyomban kikeltem az ágyból és át akartam szaladni hozzá. De várjunk csak... Sosem zárná be az ajtót...
-Hé, Yeji nyisd ki! Mondtam neki de nem hallottam választ, így hát úgy döntöttem betöröm az ajtót. Hátrébb álltam majd berugtam... Nem sikerült. Megpróbáltam még nagyobb erőből. Az ajtó kivágódott, majd bentebb mentem. Nem láttam semmi mást, csak a párnát, Yeji cuccait a földön, és őt az ágyon feküdni, jobban mondva sírni, mert látni lehetett ahogy teste rászkódik...

Minden fájt egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ő egész végig a szobában sírt, és én ezt észre sem vettem, de ma elege lett és már nem érdekli hogy itt vagyok vagy, hogy előttem kell sírnia...
Mennyire buta voltam, hogy nem láttam mögé, ő csak azt adta vissza nekem mint én neki.... csak az okát nem tudja én miért tettem ezt...
Lehet, hogy eltelt jó pár nap érintés, beszéd, szavak, és mosolygás nélkül de jobbnak láttam, ha ma este együtt alszunk mint régen.
Kint lekapcsoltam a villanyt, az ajtót valamennyire bezártam ahogy tudtam majd leültem az ágyra és be takartam derekát...
Csendesen magamhoz húztam és mégjobban be takartam.
-Sajnálom... ennyit tudtam kinyögni...már én is a sírás szélén álltam.
Yeji nem szólt semmit nem csinált, úgy gondoltam ez felesleges lesz így hát lassan el akartam húzni a kezem derekáról, majd hirtelen megfogta és visszahelyezte rá kezét rajta hagyva.
Nem tudtam mosolyogni fájt az amit műveltem vele...
Annyira hihetetlen, hogy ezek után még mindig vissza tud fogadni... mindig is tudtam nagy szíve van....

*Yeji szemszöge*

Éreztem, hogy besüpped az ágy alattam és, hogy egy takaró a derekamat beborítja majd a kezét és a lendületet amivel magához húz.
Nem tudtam mit tegyek, egyszerűen fájt minden ennyi nap után ezt érezni....
-Sajnálom.... Hallottam ahogy mondja, nem reagáltam rá és ezzel éreztem ahogy keze eltávolodik derekamról...
Finoman megfogtam és visszavezettem oda majd kezemet rajta hagytam... így aludtam el, végre sok nap után úgy, hogy nem sírtam...

*Lisa szemszöge*

Jennie mai látogatása meglepett, és érzem van még esélyem helyrehozni ezt a barátságot, mégha ő nem is szeret engem úgy... Visszatérve a pici csókra, ezerszer is megismételném....

Most jelenleg át hívtam magamhoz, hisz muszáj beszélni az ügyről...
-Szóval mostmár, úgy gondolom vagyunk elég közeli helyzetben, hogy elmondd a dolgokat..
Kezdtem bele mondandómba.
-Igen, talán... viszont lenne a végén egy ajánlatom... remélem nyitott leszel rá.
Szemem felpattant rá mégis mi lenne az az ajánlat...
-Szóval az egész úgy kezdődött, hogy én és Jisooék....

******

Az ajánlat pedig az lenne, hogy engedjétek szabadon Jacksont!

Ennél a mondatnál ideges lettem...