Anabell Potter története

Part 55 - Varázsbűn-üldözési Főosztály

Elszorult a torkom a hirtelen témaváltástól. A mellettem lévő kávézóasztalra letettem a poharamat, és okklumentálni kezdtem, hogy elrejtsem a feltörő fájdalmat, amit a mellkasomban éreztem.

- Nem kevés arannyal gazdagodik a gringottsbeli számlátok és megkapjátok Sirius minden ingóságát. Az örökség némileg problematikusabb része...

- Meghalt Harry keresztapja? – szólt közbe Vernon bácsi, mire összeszorítottam az állkapcsom. Harry és Dumbledore egy emberként fordultak az irányába, azonban nem szolgáltak neki magyarázattal. – Meghalt? Anabell miért örökölte, ha csak Harry keresztapja volt?

- Azért, mert ő volt a gyámapám – szűrtem ki a fogaim között. – Sirius volt Harry keresztapja és mind kettőnk gyámapja.

- A probléma viszont az – folytatta Dumbledore. – hogy Sirius a Grimmauld tér 12.-t is rátok hagyta.

Harryvel összenéztünk egy pillanatra, és nem kellett szóban megbeszélnünk a ház sorsát. Már nyitottam volna a számat, hogy kimondjam az ítéletet, azonban Vernon bácsi megint közbe szólt.

- Örököltek egy házat? – csillant meg kapzsi szemében a fény, azonban még mindig nem méltattuk válaszra.

- Nem érdekel minket a ház, a rendnek adjuk – mondta végül helyettem Harry.

- Igazán nagylelkű ajánlat * – bólintott Dumbledore, mint aki erre a válaszra számított. – Mindazonáltal átmenetileg kiköltöztünk az épületből. *

- Miért? * – kérdezte Harry.

- Mert lehetséges, hogy átok ül a házon – válaszoltam Harrynek, aki meglepve nézett rám, hogy tudom ezt az információt, majd azonnal észhez tért, amikor eszébe jutott, hogy már én is rendtag vagyok. Nem volt fontos egyelőre egy gyűlésre sem elmennem, így csak Tonks tájékoztatott engem személyesen az átokról. Azonban azt még ő sem tudta, hogy mi örököltük a házat.

- A Black családban az volt a hagyomány, hogy a házat mindig egyenes ági leszármazott, a Black nevet viselő legidősebb férfi utód örökölte. Ebben a sorban Sirius volt az utolsó, mivel öccse, Regulus már korábban elhunyt, és mindketten gyermektelenek voltak. Bár a végrendeletből világosan kiderül, hogy ti vagyok Sirius örökösei, lehet esetleg a házon valamiféle ártás van, ami biztosítja, hogy aranyvérű tulajdonosa lehessen csak.

- Walburga Blackből kinézem, hogy ilyen átkot helyezett a házra – horkantottam fel gúnyosan.

- Biztosan van ilyen ártás – értett egyet velem Harry.

- Hát igen... – bólintott egy apró sóhajjal Dumbledore. – És ha van, akkor a ház tulajdonjoga minden bizonnyal Sirius legidősebb élő rokonára száll, aki nem más, mint...

- Bellatrix Lestrange – vettem el reszkető kézzel a poharamat az asztalról, hogy egy húzásra megigyam. Harry úgy pattant fel a fotelből, ahol idáig ült, mint akit megszúrtak volna.

- Nem lehet! – sziszegte dühösen Harry, és nekem is nehezemre esett visszafogni az érzelmeimet.

- Nyilván senki sem örülne, ha így lenne – jelentette ki higgadtan Dumbledore, amíg én óvatosan lenyomtam a vállát Harrynek, hogy üljön vissza. – De nem is ez az egyetlen probléma. Az is kérdéses például, hogy a bűbájt, amivel feltérképezhetetlenné tettük a házat, nem szünteti-e meg a tulajdonváltás. Bellatrix elméletileg bármelyik pillanatban beállíthat a Grimmauld térre. Nem volt hát más választásunk, mint kiüríteni a házat a helyzet tisztázásáig. *

- Hogyan tudnánk kideríteni, hogy tényleg mi lettünk-e a ház tulajdonosai? – kérdeztem közömbös hangon.

- Szerencsére van egy egyszerű módszer – felelte Dumbledore rám pillantva kíváncsi tekintettel, hogy vajon rájövök-e mi lehet az az egyszerű módszer.