My Dear Boo Bear!

One

- Főnök, a kettesen keresnek! Sürgős - nyitott be az irodámba Liam, majd a headsetébe beszélve el is sietett. Utánaszólva megköszöntem az információt, bár kétséges, hogy hallotta a nagy rohanásában. Nálunk, a cégnél már csak így megy ez a karácsony közeledtével: folyamatos a feszültség, a nyomás, hogy a lehető legjobb minőségű, legszínesebb, legszeretnivalóbb játékokat kínálhassuk a kiskölyköknek az ünnepekre, nincs idő az udvariaskodásra.

- Halló! Ez itt a Tommo Játékáruház, Louis Tomlinson beszél. Miben segíthetek? - vettem fel a kagylót, miközben a számítógépemen ellenőriztem az áruházunk eladási statisztikáját. Meglepően jól teljesítettünk ebben az évben is, de még így is hátra van a nagy hajrá. Még szerencse, hogy az utolsó nagyobb szállítmány pár napon belül megérkezik az áruházba, és utána egy kicsit ejtőzhetek otthon, egész pontosan két teljes napot, mert utána pedig jön az év vége, ami konfettik, különféle világító fejdíszek és tarka parókák nélkül nem lenne ugyanolyan.

A vonalban az üzletvezető és egyben közeli barátom, Zayn volt, aki abban az ügyben keresett, miszerint az egyik nagyobb szállítmány még nem érkezett meg az üzletbe, és nem is jeleztek, hogy késni fog. Megnyugtattam, hogy engem már értesítettek, hogy a gyártás folyamatán az egyik létfontosságú gépnél üzemzavar lépett fel, de már dolgoznak a megjavításán, szóval legkésőbb holnap már viszik is a új rakományt.

Zayn megköszönte az információt, és mivel éppen nem volt egyikünknek sem olyan sürgős dolga, elkezdtünk beszélgetni. Megkérdezte, hogy mit fogok csinálni az ünnepek alatt, meglátogatom-e a szüleimet. Mire közöltem vele, hogy semmi különös nincs tervben, azonkívül, hogy otthon a tévé előtt fogok dögleni, miközben a forró puncsomat kortyolgatom, mert hazamenni nem érné meg, tekintve hogy csak két nap szabim van, és az általában körülbelül négy órás út most biztosan hat órát venne igénybe.

- Hát öregem, ez így kurvára unalmasnak és magányosnak hangzik - jött tőle a megszokott kendőzetlen vélemény. - Javasolnám, hogy gyere át hozzám, és csövezz nálam, azonban nem leszek itthon. A karácsonyt az USA-ban töltöm a lányommal. Már nagyon régen nem láttam az én kicsi Khai-omat, és már borzasztóan hiányzik.

- Persze, megértem, nem is akartalak ezzel traktálni téged, sőt már javasolni is akartam, hogy menj hamarabb szabadságra. Ne várd meg a karácsonyi tumultust, repülj hozzá minél előbb.

- Loueh, nagyon hálás vagyok, hogy gondolsz rám, azonban nem hagyhatlak itt a szar közepén! Tudod, te hogy mennyien jöttek be az elmúlt egy órában a boltba csak hogy szétnézzenek, vagy vásároljanak?! Nem azért, hogy fényezzem magam vagy ilyesmi, de nélkülem ez a hely szétesne.

- Zayn, én ezzel mind tisztában vagyok. Én csak azt mondom, hogy megérdemled, hogy több időt tölts a lányoddal, ahogy annak az édes kislánynak is kijár, hogy minél többet lássa az apját. Szóval, mint főnököd mondom, hogy most szépen hazamész, összepakolod a cókmókodat, és a leghamarabbi géppel elutazol, én pedig szintén összekapom magam, és húsz perc múlva ott leszek az üzletben, hogy átvegyem a helyed. Itt az irodában úgysincs már olyan sok munka.

- De Louis! - akadékoskodott volna Zayn, de én gyorsan a szavába vágtam.

- Semmi "De Louis"! Még én vagyok a vezérigazgató, és amíg ez így marad, addig én parancsolok! Egyszóval góréként utasítalak, hogy hagyd el az országot, és hazafelé jövet pedig hozz nekem valami giccses szart, amit hamis mosollyal elfogadok, majd az első adandó alkalommal a szemetesbe dobok.

- Hogy lehetsz ilyen főnökösködő? - sóhajtotta a vonalba. - Biztos, hogy elbirkózol az itteni feladatokkal, és nem lesz semmi baj az irodádban, ha most onnan eljössz?