A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

73. (Zűrös karácsony I.)

- Sirius, megtaláltad a függődíszeket? - üvöltöttem. Nem túlzás azt mondanom, hogy zengett tőlem az épület, csoda, hogy Mrs. Black nem kezdett sivalkodni. - Tessék? - Megálltam a keresésben, és már az amúgy is poros ruhámban letérdeltem, hogy kiegyenesíthessem a hátam. - Nem hallom mit motyogsz!

- Nem! - A férfi üvöltő hangjára összerezzentem. Ijedtemben a hang irányába fordultam, és megláttam a vigyorgó fejét a feljáróban.

- Jól van már, nem kell úgy kiabálni! - Intettem le, majd vissza is fordultam a dobozok felé. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, már csak két doboz volt hátra. - Ez az!

- Megtaláltad?

- Nem - válasz közben visszafogtam egy horkantást-, a semminek örülök így - forgattam a szemem. A dobozt hátraadtam... volna a férfinak, de olyan nehéz volt, hogy ketten is alig bírtuk megmozdítani.

- Ó, dehogy vagyunk mi varázslók - sóhajtott - és boszorkányok... - tette hozzá halkabban. - Nem tudtuk volna levarázsolni.

- Nem - ingattam a fejem-, nem tudtuk volna. - Nekem még az emlékeimben élt a tavaly karácsony, ahogy Denisszel igyekeztünk a hintó felé, és a roxforti birtokot egyszer csak beterítette több kilónyi karácsonyfadísz. Jót mosolyogtam az emléken, valahogy úgy éreztem annál jobb karácsonyom talán sohasem lesz.

* * *

Persze, ez a mostani sem volt azért olyan rossz. A szünet előtti „lánybulin" a DS-be is járó kviddicsező tagokkal talán... de csak talán nem kellett volna annyit innom. Cedric persze vigyázott rám, de ő sem mindenható, hogy a másnapi fejfájást elűzze. Erre jött a Kóbor Grimbusz, mit ne mondjak, eléggé émelyegve toppantam be a Grimmauld térre, ahol meglepetten láttam, hogy nemcsak Sirius tartózkodik.

A többség meglepődött, hogy felbukkantam, Mrs. Weasley hangtalanul vette tudomásul, hogy ott leszek én is a téli szünetben, ám amint ecsetelni kezdtem George-nak a férfi levelét, az asszony felszusszant.

- Szentséges Merlin! - szörnyülködött. - Ti leveleztek egymással? Nagyon felelőtlen dolog ez, mindkettőtöktől! A leveleket elfoghatják, a kódokat megfejthetik.... - csípőre tett kézzel állt meg előttem. Miközben a fejmosását hallgattam, az arcomat kezdtem dörzsölni, és vetettem egy jelentőségteljes pillantást Siriusra. Nem tudom mit vétettem, de ez az asszony engem nagyon utált, úgy tűnt.

És Sirius akkor felnevetett.

- Mrs Weasley, megtenné, hogy nem kezel óvodásokként minket? - mosolyodtam el negédesen. - Én megértem, hogy aggódik, de mint korábban említettem, felnőttek vagyunk. Idén ősszel töltöttem a tizennyolcat, és tudtommal már Sirius is elmúlt ennyi idős.

- Kétszer - jegyezte meg csibészes mosollyal.

Mrs. Weasley nem reagált túl jól, mérgesen összevonta a szemöldökét, nyelt egyet, de indulatairól nem árulkodott más, csak az, hogy a vacsora készítésénél párszor csapkodott. Kissé nagyképű dolog lehetett ez tőlem, de egyféle kisebb győzelemként könyveltem ezt el. Nem gondoltam volna sosem, hogy ilyen nehéz lesz közös nevezőre jutnom az asszonysággal, de most úgy tűnt, nehezen fogad el, mint jövendőbeli menye. Hát, senkit nem nyugtatott meg, hogy ő lesz az anyósom egyszer. Nem mintha bárkinek mondtam volna ezt. Főleg nem George előtt.

- Nos, mesélj, hogy nőtt ekkorára a létszám? Mintha két fős partit írtál volna nekem... - Igyekeztem nem odafigyelni Mrs Weasley elmormogott szavaira, aki ennek hallatán elejtette még a serpenyőt is. Nem teljesen értettem, mert hangom nem derült volt, sokkal inkább komor, közel a semlegességhez. Mr. Weasleyt nem ismertem elég jól, nagyon kevésszer találkoztam vele, de ismertem George-ot.