Anabell Potter története

Part 57 - Emlék

Túl voltam az első harcomon aurorként, az első nyomozásomon és jelentés írásomon. Mivel két nap alatt elvégeztem minden dolgot, ami ekörül az esemény körül zajlott, és a jelentésem is elég részletes volt, Robardson adott egy szabadnapot. Úgy terveztem, hogy délelőttig alszok, és délután végre ellátogatok az Odúba egy tea erejéig, azonban már reggel kilenckor keresztül húzták a számításaimat, mivel egy bagoly kopogott az ablakomon.

- Ezt nem hiszem el – nyögtem a párnámba, majd felkeltem az ágyból. Kinyitottam az ablakot, utat engedve Pulipintynek, aki büszkén csipogva körözött felettem. – Na, gyere már ide! Fáradt vagyok most ehhez! – ugráltam kinyújtott kézzel a bagoly után, majd nagy nehezen elkaptam az apró termetű madarat, és sikeresen leoldottam róla a levelet.

Amikor kibontottam meglepődve olvastam Remus kézírását.

Este hatkor gyűlés. Ha eltudsz munkából szabadulni, gyere el.

Remus

Egy nagy sóhajjal dőltem vissza az ágyra, és olvastam újra a sorokat. Miért nem bírt ez legalább délig várni?

Természetesen ezután már nem tudtam visszaaludni, mert elfogott az izgalom, hogy részt vehetek az első hivatalos Főnix Rendje gyűlésen, majd azt követően azonnal elszorult a torkom, ahogy végig gondoltam kik lesznek ott. Mert bizonyára Perselus Piton is részt fog rajta venni.

Ennek ellenére is pennát ragadtam, és válaszoltam Remusnak.

Ott leszek.
Bell

***

Hoppanálva megérkeztem az Odúhoz. Életemben először viszolyogtam a helytől, jobban mondva attól, ami bent vár. Tudtam, hogy ott lesz Dumbledore vizslató tekintete, és ami még rosszabb... Perselus is. Próbáltam magam a jó dolgokkal motiválni, mint a Weasley családdal, az öcsémmel, a finom vacsorával, azonban mindig felül kerekedtek a rossz gondolatok a fejemben.

Erőt vettem magamon, majd elindultam az ajtó irányába. A biztonságkedvéért okklumentálni kezdtem, mielőtt bekopogtam volna az ajtón, mert így nem láthatták rajtam, hogy félek, és így nekem is jobb volt.

A pálcás Mr. Weasley nyitott ajtót nekem, aki gyanakodva lépett ki rajta, azonban amikor meglátott engem szélesen elmosolyodott.

- Isten hozott, Bell! – ölelt át engem a szemüveges férfi. – Látom levágattad a hajad, illik az új frizura! – mért végig engem, majd félre állt, hogy beengedhessen.

- Köszönöm szépen – mosolyogtam rá, majd beléptem az Odúba, ahol egyből megcsapott az otthon illata. – Jó már itt lenni – mondtam őszintén, ahogy eszembe jutottak az emlékek, amikor minden nyaram egy részét itt töltöttem. A rossz gondolataim el is szálltak abban a pillanatban.

- Szívesen láttunk volna hamarább is, de tudom milyen nehéz az auror képző... most pedig már hivatalosan is az vagy! – mondta büszkén. – Gyere, a Rendtagok már az étkezőben vannak...

- Itt van már... mindenki? – kérdeztem, miközben érzelemmentes maradtam.

- Piton és Dumbledore még nem, bizonyára kettőjüknek is van még megbeszélnivalójuk – mondta, majd előre ment az étkezőbe. – Nézzétek kijelent meg! – tárta ki az ajtót, mire mindenki felém fordult.

- Jó napot – léptem be az ajtón, miközben végig néztem a jelenlévőkön: Mordon, Kingsley, Remus, Tonks, Mrs. Weasley, Bill, Mundungus, Dedalus Diggle és meglepetésemre az ikrek pillantottak rám vissza.