Egy másik világ törvényei

Fájdalom

3. Fejezet

Számon át beszívtam a párás, izzadtságtól bűzös levegőt; éreztem a sós, piszkos ízét. A sok ember összetömörülve egy helyen. A mosakodás igazi áldásnak számít. Még szorosabban markolom a kezemben lévő kevés ételt. Miután le telt a beosztásunk időszaka el indultunk fel venni a kimért adagokat, a 18 órás műszak csak azután kezdődik miután megkaptuk a fegyverünket.

Az emberek éheznek. Ha ez lehetséges egyáltalán a helyzet egyre rosszabb. Megigazítottam a kapucnit a fejemen. Lehet, hogy meg tudom védeni magamat, de semmi kedvem megint verekedésbe keveredni. Az emberek közöti feszültség igy is egyre nagyobb.

Félre húzom a négyszemélyes sátrunk szakadt ajtaját. Már teljesen be lepte a piszok. Alig látszódott az eredeti színe. Az ikrek egy pléden ülve kártyáztak. Csak pár gyertya világítja meg számukra a lapokat.

Basszus bárcsak jobb gyerek kort biztosíthatnák számukra. Ne keljen ebben a világban fel nőniük! Könnyedén el mosolyodom.

- Jól telt a napotok?

Jól telt a napotok? El akartam süllyedni. Úgy néztek rám, hogy szinte hallottam mire gondolnak. Jól ismertem ezt a nézést. Tőlem tanulták. Ez a; ez most komoly! pillantás.

Régen olyan jól kijöttünk egymással . De most alig váltunk pár szót. De, hogy is lehetnék dühös rájuk. Alig voltak még négy évesek amikor kést adtam a kezükbe. Anyával elég csúnyán összevesztünk akkor . De míg a kicsikkel tőnkre ment a kapcsolatunk, anyával közelebb kerültünk egymáshoz. Inkább gyűlöljenek úgy, hogy közben meg tudják védeni magukat, mint, hogy tehetetlenek legyenek.

Na jó, ez hazugság volt. Borzasztó érzés, hogy már nem ugranak a nyakamba ahogy be lépek az ajtón . Már nem fecsegnek mindenféléről. Csak akkor állnak velem szóba, hogy ha szükségük van valamire, vagy ha a kérdéseimre szűkszavúan válaszólnak.

-Aha. Persze. Hoztál hamit?

-Igen. - vágtam rá, kurtábban, mint akartam.

Anya sóhaja emlékeztetett, mennyire nem megy nekem a társalgás mostanában. Hosszan ki fújtam a levegőt és le ültem anya mellé, aki egy pólót próbált meg varni. De azon már több volt a foltozás, mint az eredeti anyag.

Sötét haját rövidre nyíratta, de napról napra egyre több ősz hajszálak vegyületek benne. Arca tökéletes volt. Ragyogó zöld szeme, és mikor el mosolyodott a szeme körüli nevető ráncok kiemelték a korát. Fogalmam sincs, hogy csinálja. Hogy tud még most is mosolyogni. Ezek az apró mosolyok azok amik után minden nap meg éri tovább küzdeni.

Le teszem ölébe a kis tasakot. Ő bele nézet és össze ráncolta szemöldökét.

- Megint kevesebb. -a hangjából kihallatszott a félelem. Bólintok. Ki veszi az egyik konzervet és felém nyújtja .

- Egyél. - majd oda megy a kicsikhez. Ki bontja nekik a ropit és le teszi melléjük. Én fel nyitottam a konzervet és be kanalazok pár falatot mielőtt a kezébe nyomtam. Tudom addig nem enne míg mi jól nem laktunk. Kortyolok párat az üveg vízből és az ikreknek is adok.

- Emily. - szólítottam meg a lányt. Ő a fiúra nézet. Mindig is Taylor volt a határozottabb kettőjük közül . Bármit is tesz elsőnek Taylor-re néz, hogy ő mit gondol róla. Mindig is csodáltam, hogy tudnak kommunikálni egymással a tekintetükkel, mintha ki találnak egymás gondolatait. Emily anyára hasonlított, a fekete haja derekáig ért már. Most zsíros kontyba van fel tornyozva a feje tetejére. Taylor inkább rám és papára hasonlít kék szemével és vöröses barna hajával. Ő született előbb öt perccel.