Egy másik világ törvényei

Talán van kiút!

5. Fejezet

Hajnalban a gyerekek szokatlanul csendesek voltak.
Ők is fel keltek velem együtt és végig nézték készülődésmet.
Válogattam a ruhák között, egy olyat keresve ami kevésbé szakadt és piszkos. Már sikerült találnom egy fekete farmer nadrágot, és egy kicsi pántban kinyúlt melltartót. De felsőt a világért se sikerült szereznem.
Végül egy trikónál döntöttem aminek már csak az egyik pántja volt meg de szorosan rám tapadt. Egy kapucnis pulcsival -az egyetlen ép holmimmal- tetem tökéletesé a szettet.
Oh, milyen nehéz levetkőzni a régi szokásokat. Mindig is imádtam a pólókat váltogatni, volt minden fajta mintájú és fazonú otthon. Már csak a csizma kelet és indulásra készen álltam. A kriszt este már egy ronggyal meg tisztítottam amennyire csak lehettet.

- Vigyáz magadra! – szorít magához anya.

- Ti is nagyon vigyázzatok magatokra. Úgy tervezük hogy még sötétedés előtt vissza érünk. De ha mégsem meg kértem Leont nézzen rátok. És hozza el az ételt.

- Mi meg leszünk ne félts.

- Fogagyatok szót anyának.

Egy kis habozás után neki iramodnak és a nyakamba ugranak.
Hátra tántorgok de sikerül visszanyernem az egyensúlyom. Meglepetten néztem anya szemébe, amit elhomályosítanak a könnyek. Az én szemem is szúrni kezdet, olyan rég öleltem magamhoz őket.

- Hát ezt mért kapom? – kérdem suttogva, féltem ha hangosabban beszélek elcsuklik a hangom.

- Vigyáz magadra. – suttogja vissza Emi.

- Siess vissza.- teszi hozzá Taylor.

Még egy percig szorosan magamhoz ölelem őket, aztán elindulok.

A déli kapu az egyetlen ahol ki tudunk menni. Időben érek ide. A nap még nem kelt fel. De csak Tom várakozik a karját keresztbe fonva a falnak dőlve. Ez a bejárat a nézőknek volt fenntartva egy hatalmas kétszárnyú fém ajtó. De már csak az egyik nyílik. Mindig óda figyelünk, hogy olajozva legyen és ne nyikorogjon. Mert ha mégis már nem csak szólás-mondás lesz, hogy a hangja még a holtakat is felébreszti.
- A többiek?

- Valószínűleg még az igazak álmát aluszák. – morogja válaszul.

- Ejnye öreg, csak nem rossz lábal keltél? – rikkantja a kardját lengetve felénk siető Mex.

- Vigyáz a szádra fiacskám, mert ez az öregember gyilkos hangulatában van. – mondja ingerülten, de a szája széle felfelé kunkorodik.

- Oh. Ez igazán megható. Hallod ezt Medd? Az öreg vadász törődik velem. – Mex igazi könnyeket produkálva kulcsolja össze a kezét maga előtt mintha imádkozni készülne.

A szememet forgatva nyújtom felé a kezem.

- Meg nézhetem a kardod?

- Oh, bébi te bármikor megnézheted a kardom. Csak előbb ne menjünk egy meghittebb helyre?

Tarkón vágom és még azzal a mozdulattal ki is kapom a kezéből.

- Jézusom te nő. Nem hitem volna, hogy ilyen agresszív vagy.- dörzsölgeti a tasli helyét.

Nem törődőm a beszólásaival, bár bevallom igazán szórakoztató és az eddig feszülten tartott vállaimat egy kicsit le engedem.

Gyönyörű fegyver. Messziről úgy tűnik mint ha az egész kard fekete lenne, de egy ezüst színű szalaggal van kőrbetekerve a markolatta. A pengébe pedig apró levelek és indák vannak vésve.

- Szép darab. – nyújtom vissza neki.

- Hát igen mindig is jó ízlésem volt a nők terén. Igaz kicsikém? – duruzsolja a kardnak.