Szikra |MARVEL| Bucky Barnes

5.rész

Szikra sz.:

-Nézze...addig nem tudunk segíteni, amíg nem képes együtt működni.-sóhajt az előttem ülő szemkötős fazon.

Csak némán rá néztem és halványan elmosolyodtam.

-Mondtam én egy szóval is....hogy kell a segítségük?

A férfi állja a tekintetem. A mellkasom előtt összefűzöm a kezeim és újból megszólalok.

-Csak Bucky-val vagyok hajlandó beszélni!-nézek rá rezzenéstelen arccal.

Egy ideig csak szótlanul ül a kihallgató asztal előtt, majd bólintva kimegy. Kis idő elteltével Buck jön be és helyet foglal előttem.

-Hol vagyok?-kérdezem egyből ridegen.

-A S.H.I.E.L.D-főhadiszállásán.

Bólintok és az asztalt kezdem el nézni.

-El kell mondanod nekik.-a hangja olyan halk, hogy szinte már suttogva mondja.

-Mert akkor jobb lesz bármi is?-nézek vissza rá gúnyosan.

-Si...

-Ne hívj így!-csapok hirtelen az asztalra. Csalódottan néz rám.

-Muszáj beszélned Fury-val, hogy megbízzanak benned.-sóhajt.

-Ki a fene az a Fury?-fintorgok.

-Aki előbb itt volt.-forgatja a szemét.

-Jó.-válaszolom egy kis idő után, beleegyezve a beszélgetésbe. Bucky bólint, majd ki is megy. Helyette pedig megint a szemkötős jön.

...

Kilépve a ki hallgatóval az egész bosszúálló csapat ott várt.

-Na?!-jön közelebb Steve.

-Sajnálom..nem maradhatok veletek!-könnyeket csalva szemembe hajtom le a fejem.

A többiek ijedten és értetlenül néznek, míg Bucky szája szélén ott bujkál egy félmosoly.

-Nehogy el higyjék! Mesterien manipulál másokat a kisasszony!-jön ki a teremből Fury is tettetett felháborodottsággal. A többiek sóhajtva nevették el magukat és így már én is mosolyogva néztem fel.

Bucky megindult felém és a karjaiba zárt. Át öleltem a nyakánál és a nyakhajlatába hajtottam a fejem. Elengedett, majd visszatért a mindig szúrós szemekkel néző arcmimikájához. Visszafordulva a többiek felé nagy mosollyal az arcomon engedtem, hogy megöleljenek.

...

Könnyes szemekkel ébredek, ma már az 5. héten a bosszúállóknál. Minden egyes éjjel gyötörnek a rémálmok. Gondolva egyet fogom magam és kilépek a szobámból. Meg indulok a lift felé, majd beszállok. A konyhába érve engedek magamnak egy pohár vizet és a pultnak támaszkodtam. Hirtelen valaki mögöttem lépkedett.

-Rémálmok?-vesz le a polcról ő is egy poharat mikor mellém lép, és vizet tölt magának.

-Neked is vannak még?-kérdezem halkan.

Nem válaszol csak bólint és bele iszik a poharába.

...

Reggel alig bírtam kinyitni a szemem a fáradtságtól. Alig aludtam az éjjel, csak forgolódtam miután vissza jöttem a szobába. Stark megbeszélésre hívott mindenkit, így egy toppot és egy cicanacit felvéve indultam a tárgyaló terembe. Amikor beléptem Bucky-n kívül már mindenki bent volt. Helyet foglaltam az egyik üres széken és nagyot sóhajtva megdörzsöltem a szemem. Ekkor lépett be James is, és a mellettem lévő székre ült. Nyúzottnak és fáradtnak tűnt ő is. A többiek felváltva figyeltek minket, de inkább csöndben maradtak.

-Nos bosszúállók! Az a helyzet, hogy egy kis gond adódott!-csapja össze a kezeit Tony.

-Mégis mi?-kérdezi Nat.

Itt ránk néz és csak azután folytatja.

-Új szuperkatonák jöttek.

Amint ezt kimondta mintha megfagyott volna a levegő a teremben. Ki kerekedett szemekkel nézem magam előtt az asztalt.

-Mi?-Bucky hangja húz vissza a valóságba.

-Jól hallottad Barnes! Valaki hozzá jutott a szérumotok-hoz. És nem csak egy katonát találtunk, hanem sokat. Vannak vagy 8-an. Erősek és gyorsak.

Bucky szúrósan néz, míg én nagyot nyelve megszólalok.

-Ha ők tényleg szuperkatonák...akkor viszont nekem is segítenem kell.-nézek Stark-ra, de amint ezt kimondom Bucky felpattan.

-Nem! Felejtsd el! Lehet ők még nálunk is erősebbek!

-Nálunk?! Bucky gondolkozz már! Ők nem a Hydra! Nem kaptak olyan kiképzést mint mi! Még mindig mi számítunk a legjobbaknak!-fordulok felé indulatosan és én is felállok.

-Most tényleg szükség lenne Szikrára.-teszi halkan hozzá Steve.

-Te ebbe ne avatkozz bele!-fordul barátja felé Buck, majd vissza hozzám-Nem mehetsz!-jelenti ki nemes egyszerűséggel.

Meghökkenve állok előtte.

-Nem vagy az apám!-kiabálok rá.

-Igaz! Nem vagyok az apád, én legalább nem hagylak szenvedni úgy ahogy az APÁD!-fordul megint felém, mire csend telepszik a teremre. Mindenki az én reakciómat várja.

Én csak csöndben állok Bucky előtt. Láthatta a szememben, hogy ez túl ment egy határon, mert felismerés csillant a szemeiben. Mire szólalna meg, egy olyan istenes pofont vágok le neki, hogy az nekem fáj. Nem is szólal meg többször, még csak rám sem néz ezután. A többiek aggódó tekintete szinte már lyukat égetett az oldalamba.

-De igenis megyek és ebbe nem szólsz bele.-mondom neki halkan.

Nem válaszolt csak fogta magát és kiment. Nem sokkal később én is úgy tettem, csak én a saját szobámba.

Ledobtam magam az ágyra és csak Bucky szavain gondolkoztam.
"Én legalább nem hagylak szenvedni, úgy ahogy az apád!"