ÉLET

Augusztus 16., hétfő

Reni szemszöge

Az elmúlt 5 hét eseményei szédítő gyorsasággal követték egymást. Még mielőtt feleszmélhettem volna az egyik történésből, már jött is a következő. Ez alatt az idő alatt számos olyan döntés meghozatalára kényszerültem, amik teljesen más irányba terelik a jövőmet. És ezek a döntések, és az események feldolgozása teljesen leszívták minden energiám, ezért most utólag fogok beszámolni ezekről.

Mikor tudomást szereztem Viki terhességéről, úgy gondoltam, hogy elhozom minden cuccomat a Cortezzel közös lakásunkból, és végleg az unokatesómhoz költözöm. Ebben Ricsi segítségét kértem. Ami így utólag visszagondolva nem volt jó ötlet. Szerettem volna, ha Cortez nem tudja meg az új címem, ezért Ricsi lelkére kötöttem, hogy ne mondja el neki. Nyilván elmondta...

A végleges beköltözésem után csak a szokásos mederben folytak a dolgok. Lefoglaltam magam a munkával, vagyis le akartam foglalni, de úgy nem igazán sikerült, hogy Cortez folyton üzenetekkel bombázott és hívogatott. Erős voltam, nem választoltam és nem vettem fel a telefont. Már biztosan tud Viki várandósságáról.

Aztán valami gyanús lett.

Eleinte csak a mostanában történteknek tudtam be a sok sírást, gyakori fáradtságot, étvágytalanságot. Gondoltam, majd elmúlik, ha túl leszek a Cortezzel való szakításon, csak egy kis időre van szükségem és minden rendben lesz.

De kimaradt a menstruációm. Ekkor már tudtam, hogy a korábban tapasztalt tüneteknek más oka van. A sors fintora, hogy Cortez mindkettőnket teherbe ejtett. Csináltam otthoni tesztet, pozitív lett. Ezért elmentem orvoshoz, aki megállapította a várandóság tényét. Rajtam kívül csak Ádám tudott róla.

Újra döntés előtt álltam. Hetekbe telt, mire minden jó alaposan átgondoltam. Az biztos volt, hogy megtartom a babát. Ehhez kétség sem fért. Azt is tudtam, hogy ennek a gyereknek az apja nélkül kell felnőnie.

Ha Cortez és Viki együtt nevelik a gyereküket, sokszor futnék össze velük, mivel azonos a baráti körünk.

És ekkor támadt egy ötletem. Visszamegyek Párizsba. Ott fogom megszülni és felnevelni a gyerekünket. Justin biztos örülne, ha a közelben lennék, és biztos segítene kialakítani az ottani életemet.

Komolyan gondoltam Párizst, ezért el is kezdtem a szervezést. Ahogy sejtettem a francia barátnőm nagyon örült, hogy újra egy városban fogunk lakni, de amikor beszámoltam neki a szakításról, már kevésbé volt boldog. Értetlenül állt a dolgok előtt, ahogyan én is.

Kingával ez idő alatt ritkán beszéltünk. Egyrészt, mert nem is tudott a szakításról. Legalábbis tőlem nem. Nem akartam neki elmondani, mert nem akartam azt hallgatni tőle, hogy Cortez egy szemét, hogy ne foglalkozzak vele, hogy legyek erős és lépjek tovább. Gyenge akartam lenni, átadni magam a sírásnak, ahogyan még a gimiben. A saját magam módján akartam feldolgozni ezt. A másik ok az volt, hogy Kinga most nyitotta meg az állatorvosi-rendelőjét. És ezzel rengetek volt a teendője.

De ma sort kerítettünk egy találkozóra. Meglátogatott Ádámnál. Egy kávé fölött ülve meséltem neki a hazatérésünk óta megtörtént dolgokról.

- Biztos vagy te abban, hogy Viki terhes? Belőle simán kinézem, hogy kitalál egy ilyen hazugságot, hogy szétválasszon titeket. – kérdezi.

- Igen. Biztos. Idejött és ezt adta – adom oda neki, az ultrahang felvételt. Alaposan megvizsgálja.

- És Cortez mit mond erről?

- Nem tudom, nem beszéltem vele.

- Mi? Meg sem kérdezted, hogy igaz-e?

- A legkevésbé sem érdekel. Én úgyis elmegyek Párizsba. Már minden készen áll. Azok után, hogy részegen kezet emelt rám, azt csinál, amit akar. Csak engem hagyjon békén.

- Én ezt vagyok képes elhinni. Cortez imád téged, kiment veled Párizsba, hogy ott együtt éljetek. Szembe ment a szülei elvárásával miattad.

- Az még régen volt.

- Renáta! Majdnem két hónapja megkérte a kezed! Térj már észhez! És Viki? Eszedbe sem jutott, hogy kamuzik?

Na ezért nem akartam, hogy Kinga tudja. Miután befejezi a kioktatásomat, elbúcsúzunk és hazamegy.

Én pedig a cuccaim összepakolásával töltöm a nap hátralévő részét. Olyan fura ez, az utóbbi időben túl sokszor csinálom ezt. Bőröndbe be, bőröndből ki. Ideje lenne már végre az állandóságnak. A kicsinek is jobb lenne úgy. Na, majd Párizsban!

Kinga szemszöge

Épp ésszel képtelen vagyok felfogni, amit Renáta mesél. Hogy a fenébe hiheti, hogy Cortez lefeküdne a wish-es Avril Laving-nel. Akármi is van Corteznek tudnia kell a születendő gyerekéről vagy gyerekeiről.

Mielőtt elhagyom Renáta lakását zsebreteszem mindkét ultrahang felvételt, úgy, hogy ő ne vegye észre. Ahelyett, hogy hazamennék, Cortez és Renáta közös lakására megyek és remélem Cortez otthon van.

Kopogok az ajtón. Mikor ajtót nyit köszönés nélkül lépek be a lakásba.

- Te mégis mit képzelsz?

- Neked is szia Kinga! Fáradj beljebb!

- Kérdeztem valamit!

- Miről mit képzelek?

- Renáta teljesen ki van borulva!

- Nem is beszéltem vele, azóta hogy elköltözött.

- És Vikivel sem beszéltél?

- Miért kellett volna beszélnem vele? Semmi közöm nincs hozzá!

- Szóval, akkor nem is tudsz semmiről?

- Miről kéne tudnom? – őszinte meglepődést látok az arcán és ez összezavar.

Mostanában tényleg nem voltam gyakori szereplője az életüknek, a szakításról sem tudtam, sem a körülményekről. Amikor ma Renáta elmesélte a dolgokat, az egyik felem nem akarta elhinni, hogy Cortez ilyet tenne. A másik felem pedig meg akarta ölni, amiért bántani meri a barátnőmet. Most a saját szememmel láthatom, hogy a srácnak fogalma sincs semmiről. Renáta biztosan haragudni fog, hogy elmondtam, de ezt kell tennem. Egy dologban már amúgy is biztos vagyok, ha Viki terhes is, nem Cortez gyerekét várja.

- Renáta gyereket vár – nyögöm ki végül. Cortez arcán egymás után futnak át az érzelmek. Öröm, meglepettség, aggódalom, értetlenség. – Azért nem mondta el neked, mert úgy tudja Viki is tőled vár gyereket. De ahogy elnézlek most, ez nyilván nem igaz – kiveszem a táskából a két ultrahang képet - Tessék! Ezt adta Viki neki, hogy elhitesse vele ezt a hazugságot, ez pedig itt Renátáé – csodálattal néz a felvételre. Azt hiszem, éppen most jut el a tudatáig, hogy ez pontosan mit jelent.

- Reni gyermeket vár – ismétli el az előbb hallottakat.

- Van itt még valami... - kezdem. Nem akarom elrontani az örömét, de tudnia kell, hogy Renáta Párizsba megy. Talán tehet ellene valamit.

- Micsoda?

- Párizsba költözik. Két nap múlva indul.

- Mi? Nem! Nem mehet el most!

- Beszélned kéne vele. Meg tudnád győzni – az órájára néz.

- Igen tudom, de most nem lehet, mennem kell dolgozni.

- Holnap este lesz kisebb összejövetel, hogy elbúcsúzzunk, mielőtt elmegy. Gyere el! Ott beszélhettek.

- Rendben, ott leszek. Bocs, nem akarlak kidobni, de tényleg mennem kell.

- Persze, tudom.

- Elvigyelek egy darabon?

Míg Cortezzel kocsikáztunk elmondja, hogy milyen jól érzi magát az új munkahelyén. És én is beszámolok neki a rendelőről.