Anabell Potter története

Part 62 - Főcímlap

Már esteledett, amikor én még Roxmorts utcáin sétáltam. Egy órán belül letelik a műszakom, azonban megakartam győződni arról, hogy minden rendben van a faluban.

- Jó estét, Miss Potter! – köszönt egy lakos, én pedig egy apró mosollyal biccentettem felé.

Feltűnt azonban, hogy egy csuklyás alakot, talán ugyanazt, már másodszor látom végig sétálni az utcákon. Mindig próbált feltűnés mentesen menni, jobbára közel az épületekhez, de én kiszúrtam őt. Rossz érzés járt át, féltem, hogy elkiabáltam, amikor azt mondtam, hogy unalmas az itteni járőrözés.

Úgy döntöttem megszólítom, azonban a talárom takarásában a pálcámat szorongattam.

- Elnézést! – szóltam élesen utána. Az alak először megtorpant, aztán pedig felgyorsította lépéseit. – Álljon meg! Azt mondtam álljon meg! – kiabáltam, majd futni kezdtem utána, amikor nem hallgatott. Kikerekedett a szemem, amikor hátra sem fordulva egy taroló átkot küldött felém, azonban én kivédtem a pajzsbűbájommal.

Stupor!

Ezúttal már teljesen hátrafordult menekülés közben, és úgy védte ki az átkom. Az arcába húzott csuklyájától nem láttam, hogy ki ő, de ha barátságos szándékai lennének, egyértelműen megállt volna támadás nélkül.

- Diffindo! – céloztam a csuklyájára, amire az illető nem számított. Az anyag egy reccsenő hanggal elszakadt, és lehullott a fejéről. – Greyback... – suttogtam, és éreztem, hogy a lábaim reszketni kezdenek.

- Na most ki lesz itt, hogy megvédjen tőlem? – kezdett el felém sétálni ördögi mosollyal az arcán.

- Expecto Patronum! – másodpercek alatt megjelent az őzsutám, és boldogan ugrálva figyelt rám. – Proudfoot, Tonks, Dawlish, Savage! Greyback itt van Roxmortsban, közel a Három Seprűhöz! Siessetek! – mondtam, majd mihelyst eltűnt a patrónusom okklumentálni kezdtem, hogy véletlenül se éreztessem Greybackkel, hogy félek tőle.

- Avada Kedavra! – hirtelen ért Greyback halálos átka, de a földre vetettem magam, így a zöld sugár elszállt felettem.

- Petrificus Totalus! – Greyback oldalra lépett, és elszállt mellette a sóbálvány-átkom, miközben megnyalta szája szélét. Le lehetett olvasni az arcáról a szándékait.

Nem, nem fogom hagyni, hogy bármit is tegyen velem.

Felpattantam és sorozatosan kezdtem az átkaimat és ártásaimat felé lőni.

Locomotor Mortis! Reducto! Reducto! Capitulatus! Stupor! Petrificus Totalus! Confundo!

Az elején még nem tűnt el a vigyor az arcáról, azonban, amikor már nem hatott a gyenge védőpajzsa és az ugrálásban is elfáradt, kezdett megijedni.

- Cruci...!

Levicorpus!

Eltalálta az átok, és Greyback a bokájánál fogva a levegőbe repült, fejjel lefelé. Dühösen felkiáltott, amikor realizálta, hogy elejtette a pálcáját, én pedig ravasz mosollyal az arcomon sétáltam oda hozzá és vettem el a pálcáját.

- Mégis honnan tanultad ezt az átkot? – zihált olyan dühösen, hogy a biztonságkedvéért hátráltam egy lépést. Az emlékeimben felrémlett a kviddics világkupán, ahogy ártatlan muglik fejjel lefelé lógnak a levegőben. Mégis ki lehet ez a Félvér Herceg? Ő is halálfaló lenne?

Az erősítés megérkezett, azonban eleget késtek ahhoz, hogy dühös lehessek.

- Mégis hol voltatok eddig? – fordultam feléjük dühösen, mire Proudfoot és Tonks megtorpantak a kifakadásomtól, míg Savage csodálkozva meredt a fejjel lefelé lógó Greybackre, Dawlish pedig unott fejjel sétált oda hozzám.