Bloodlust - Vérszomj (Magyar Derek Hale fanfiction I.)

11. fejezet - Állattámadás

*Molly szemszöge*

A lépcsőn lefelé menet már hallottam a konyhai kis tévéből a helyi hírcsatorna bemondójának a hangját. Az első szó, ami megütötte a fülemet, az az állattámadás volt. Pár lépcsőfokkal lejjebb újabb információfoszlányok jutottak el hozzám.

(...) Személyes okmányok hiányában csak az áldozat öltözéke, valamint a bisztróban dolgozók személyleírása adott kiindulási pontot a rendőrségnek. (...) Még nem erősítették meg, de az áldozat valószínűleg a 30 éves Sarah Williams... (...)

Sarah? Nem, az nem lehet!

A felismerés fájdalma a csontomig hatolt. Őrült kín kerített hatalmába, a szívem dörömbölt a mellkasomban, levegő után kapkodva szédülni kezdtem, végül minden elsötétült körülöttem. Ahogy lassan kezdtem magamhoz térni, egy erős kéz szorítását éreztem meg a térdeim alatt, majd arra lettem figyelmes, hogy az a valaki az ölébe vesz, és elindul velem fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba.

Pislogva néha fel-feltekintettem pártfogóm arcára, de egyszerűen nem láttam tisztán, mintha minden összeomlott volna körülöttem. Nem emlékszem a tegnap estére sem, sem arra, hogyan értem haza. És mit kerestem egyáltalán abban a sötét erdőben? A fekete bestia! - ugrott be egy homályos kép. Biztos ő ölte meg Sarah-t! Csakis ő lehetett!

*Derek szemszöge*

- Lélegezz, Molly! – simítottam végig a lány arcán, miközben óvatosan az ágyára fektettem.

- Nem megy, egyszerűen nem! – tört elő belőle a sírás. Hatalmas könnycseppek áradata áztatta percek múlva fájdalomtól eltorzult arcát.

Teljességgel megértem, mit érezhet most. Sarah halála hiábavaló volt. Nem kellett volna így történnie. Laura kegyetlen lépést tett. Az a nő ártatlan volt. Senkinek sem árulta volna el a titkunkat. Nem tudom, mihez kezdjek most. Nem rejthetjük már el Molly elől az igazságot. Gondolatmenetemből Adam hangja billentett ki.

- Hogy van? - kérdezte aggódó tekintettel mellettem.

- Szerinted, hogy lenne?! - vágtam vissza dühösen. - El kell mondanunk neki – vettem mély levegőt, majd kifújtam. - Különben is, hol a fenében van Peter?

- Elment – jött a rövid válasz.

- Hogy érted azt, hogy elment? - néztem rá értetlenkedve. - Az ő dolga lenne, hogy beavassa őt. Tudnia kell! – fordultam Molly felé. Ő csak pislogott, olyannyira elhomályosította a sírás a tekintetét.

- Én... én nem... nem tudom. Nem ez lett volna a terv – dadogott Adam.

- Valaki elárulná, mi a fene folyik itt?! - tört ki Mollyból hirtelen, dühösen. - Nem tudom, mi történik itt, de az elmúlt napokban szinte minden kiesett. Olyan helyekre tévedek önkívületi állapotban, ahonnét fogalmam sincs, hogy térek vissza ide, a szobámba. És valakit megöltem! Hiába mondja mindenki azt, hogy az orvos félrediagnosztizálta Ryant. Egy halottat hogy a fenébe lehet nem halottnak észlelni?

- Molly, csak nyugi, jó? - csitítgatta Adam halkan.

- Te csak ne nyugtatgass! Azt sem tudom, ki a fene vagy! Életemben nem láttalak! Még egy ócska, régi családi fotón sem! - Szemei csak úgy vöröslöttek a szobaablakon besugárzó nap fényében. Zihált a dühtől, miközben tépőfogai megnyúltak. Hirtelen a szájára tapasztotta a kezét. Most az egyszer önmaga volt.

Olyan erő sugárzott a tekintetéből, amitől farkas énem legszívesebben a szoba sarkába kuporodott volna. Még a nővérem sem volt képes ekkora tekintélyt parancsolni egyetlen pillantásával sem. Kezdtem megérteni, miért volt olyan erős a félelemérzete akkor, ott, Mollyval szemben. Mintha az Alfák Alfájával néznék farkasszemet. Hihetetlen! És még csak sejtése sincs ennek a fiatal vérfarkasnak, mire lesz képes akkor, ha végleg elfogadja, mi is ő valójában.