Anabell Potter története

Part 65 - Potter átok

A minisztériumba kellett bemennem bizonyos papírmunkákat elvégezni a parancsnokságon, így utána úgy döntöttem, hogy maradok a Varázsbűn-üldözési Kommandó részlegénél edzeni. Végül másfél óra torna után, enyhén kimerülve visszamentem a szállásra, hogy lezuhanyozhassak. Tonks járőrözött éppen, így üres volt a szobánk.

Ezután elindultam felfelé a Roxforthoz, mivel tudtam, hogy Perselusnak már véget értek az órái, és vacsoráig van ideje. Aztán biztos voltam benne, hogy büntető munkája lesz legalább két diákkal.

Nem volt semmiféle tervünk az együtt töltött délutánra, így csak együtt sétáltunk a kastélyban és körülötte, mindenféléről beszélgetve. Többször is összefutottam ismerős arcokkal, de mihelyst meglátták, hogy Perselus társaságában vagyok, köszönésnél többet nem mondott senki.

Éppen a hatodik emeleti folyosón sétáltunk, amikor ismerős hangokat hallottunk meg a fiúvécéből.

- Cruci... *

- Sectumsempra! * – az öcsém volt, aki ezt az átkot kiabálta. Perselussal azonnal összenéztünk, majd egyszerre futottunk az ajtó felé, ahová először én értem oda, és vállal habozás nélkül belöktem az ajtót. – Ne! * – hallottam Harry rémült nyögését.

A víz ellepte a padlót, miközben Hisztis Myrtle a fejem felett sikoltozott. Malfoy a földön feküdt, arcából és mellkasából ömlött a vér, amit a jól ismert metsző-átok okozott.

- Mit csináltál, Harry? – rökönyödtem meg közelebb sétálva az összeesett Draco Malfoy-hoz. Nem törődtem azzal, hogy a talárom alja teljesen vizes lett, és épp csak nem ment bele a víz a bakancsomba, mert amit az öcsém tett az teljesen letaglózott. Mélységesen levoltam döbbenve, hogy Harry merte ezt az átkot használni, holott megmondtam, hogy sose tegye.

Perselus haladt el mellettem, aki aztán durván félre lökte Harryt, és letérdelt a Mardekáros fiú elé. Kezében lévő pálcáját végig húzta Malfoy sebein, miközben hosszasan egy varázsigét mormolt, szinte már dallamos hangon. Nem bírtam levenni a szemem a műveletről.

Draco vérzése lassan csillapodni kezdett, mire Perselus letörölte a fiú arcát, majd megismételte az ellenátkot.

- Felviszlek a gyengélkedőre. Lehet, hogy marad egy kis heg, de boszorkányfűvel azt is megelőzhetjük... gyere... * – próbálta felsegíteni Dracot, így sietve a másik oldalára léptem, és segítettem Perselusnak a fiú felállításában.

Perselus így is állandóan fáradt volt, nem aludt jól éjszakánként. A küldetése, amit rásóztak látszólag szétmarja őt belülről, azonban nem beszélhet róla senkinek sem – nem mintha az segítene rajta. Erre most jön az öcsém, és rátesz még egy lapáttal.

- Beszélj vele először te, mert amit tőlem fog kapni, azt nem felejti el – mondta jéghideg dühvel Perselus, miközben Harryre nézett, aki mellett elhaladtunk. Némán segítettem az ajtóig kivinni a fiút, majd onnantól Perselusra hárult a feladat. Ökölbe szorítottam a kezem, miközben lassú mozdulattal visszafordultam a falfehér arcú Harry felé.

- Menj innen most, Myrtle – szóltam keményen, mire a lány habozás nélkül a vécécsészébe ugrott.

- Én... én nem akartam – dadogott Harry. A düh vezényelt és a csalódottság. Hosszú lépésekkel ott teremtem Harry előtt, majd a kezemet felemelve megpofoztam őt. Harry az arcához kapott és döbbenten nézett rám. Még mindig falfehér volt, azonban rózsaszínűen ott maradt a tenyerem nyoma az arcán.

- Megmondtam, hogy ne használd ezt az átkot! – fakadtam ki. – Odaadtam neked a Félvér Herceg könyvét, és csupán ezt az egy dolgot kértem tőled, semmi mást! – kiabáltam az arcába.