08.27.
Sosem gondoltam volna hogy ilyen nő leszek, hazudok, titkolózok, és bántok másokat. Én mindig úgy éltem hogy semmit sem bánok, mert minden ad valamit, hozzátesz a személyiségemhez. Attól, hogy valaki rossz dolgokat követ el, még nem biztos hogy rossz ember lesz. Elárultam. Eltitkoltam, és mélyen tudom, hogy másba szerettem bele. Nem tudom, hogyan fogom ezt elmondani, mind azt, hogy megtörtént, mid pedig azt hogy azt a valakit szeretem. Azt hiszem képes lennék teljesen felborítani az életem csak azért mert arra kér. Tuti pokolra jutok.
- Drága hercegnő már megint min jár a csinos kis agyad? - Dyra a kis boszorkány, a lelkem egy darabja, minden rossz megtesítője, aki mindig a pillanatnak él, egy belső hang. A kisördög vállamon.
- Semmin, ne hívj hercegnőnek, nem vagyok az. Amúgy is mit keresel itt?
- Félsz, ilyenkor mindig itt vagyok te is tudod. - halványan mosolyodott el majd a fekete tenger partjára ült mellém.
- Mindig ide hozol, ha félek. Itt megnyugszom. - egy könnycsepp futott végig az arcomon, de letöröltem mielőtt leérhetett volna.
- Döntened kell ezt te is tudod, nem lehet ingázni, két élet és két személyiséged között.
- Tudom, de milyen ostobaság ez? Az egyik bizton állítom hogy szeret, önmagam lehetek vele, biztonságot ad, a másik meg nem is foglalkozik velem, nem ígér semmit, de van benne valami izgalmas, a kaland, a veszély, az a pokoli szenvedély.
- Igen a kaland nagyon izgalmas gondolat a szenvedély pedig perzselően hat rád, de gondold át valóban eldobnál mindent érte?
- Én sem tudom, megéri egyáltalán, hisz ő nem szeret havonta egyszer csak ha keres. Tényleg ezen agyalok miközben semmi értelme?
- Te is tudod, azért agyalsz mert már rég tudod a választ csak nem tudod hogyan tálald. -Dyra halványan elmosolyodott, kétségtelen, nagyon jól ismer.
Egy tőr jelent meg a mellkasomban, ismerem a markolatát, nagyon régóta ott van már. Lassan 7.éve hogy odakerült, egy jó barátnak hitt személy szúrt. Lenéztem és a hasamban is volt, ennek a markolata viszont nem volt ismerős, de tudtam hogy ismerem magát a tulajdonosát. Dyra eltűnt a sötétségben én pedig két tőrrel a felsőtestemben vergődök a parton mint egy haldokló hal. Tudom kié a tör, ahogy lehunyom a szemem látom magam előtt ahogy rám nevet. A szeretői szempár, nem tudom mi baja. Eddig nem ilyen volt, haragot látok a szemében, pedig eddig kedves volt, tisztelt, sokszor mondta hogy hiányzom, barátok voltunk. Mind ketten meghaltunk. A barátságunk lassan a messzi szikláról zuhan a mélybe. Vajon megmenthetem saját magam?
