Anabell Potter története

Part 67 - Elmélet

- Jól vagy, Harry? Nem esett bajod? Szólalj meg, Harry... *

Távoli zajként hallottam Hagrid aggódó hangját, majd amikor az öcsém megnyugtatta őt, hogy jól van, elindult felém a félóriás.

- Gyere állj fel, Bell.

- Hagyjatok itt.

- Tessék? – szólt megütközve Hagrid.

- Azt mondtam hagyjatok itt. Hagrid, kérlek vidd fel az öcsémet a gyengélkedőre, megsebesült.

- De téged megkínoztak a Cruciatus átokkal! – brummogta Hagrid hitetlenkedve, miközben levette a nyakából Agyart, a kutyáját. – Neked is jönnöd kell!

- Nem érdekel – szívtam fel az orrom tartalmát, majd nagy levegőt vettem. Szótlanul felkeltem, és eloltottam Hagrid égő házát, aki motyogva megköszönte, majd elindultam a kapu felé.

- Hová mész? – kiáltotta utánam Harry.

- El. Lehetőleg minél messzebb. Undorodom az egész helytől – morogtam, Harry pedig hitetlenkedve csoszogott utánam. Nem akartam ennél is nagyobb fizikai fájdalmat okozni neki, így lefékeztem, hogy beérhessen.

- A helytől? De hát a Roxfort...

- A Roxfort nem az otthonom, Harry. Nekem Ő volt az otthonom – fordultam felé, miközben éreztem, hogy a tekintetem szikrákat tud szórni. Harry megtorpant, és fájdalmas grimaszba vágta az arcát. – Ha most azt merészeled mondani, hogy te figyelmeztettél... – szóltam vészjóslóan, mire Harry lenyelte a mondanivalóját.

- Sajnálom, Bell. De most ezt félre kell tenned, nagyobb gondunk van – felhorkantottam, majd Harry felé fordultam teljesen.

- Nem érdekel, hogy Dumbledore meghalt! Öreg volt, előbb utóbb úgyis itt hagyott volna minket, hogy egyedül küzdjünk meg Voldemorttal! – kiabáltam az arcába, Harry pedig földbe gyökerezett lábbal hallgatott. – Attól, hogy téged pátyolgatott, és beavatott bizonyos dolgokba, még nem azt jelenti, hogy puszipajtások voltatok! Nőj már fel, Harry! Semmit sem jelentettél neki! Csak egy játékfigura voltál a sakktábláján, és még mindig az is vagy! – nem értettem miért az öcsémen töltöm ki a dühöm és a szomorúságom, amikor súlyosan megsebesült, és meghalt egy hozzá közel álló személy. Akkora fájdalom volt bennem, hogy senki és semmi mással nem törődtem, csak magammal. Ezúttal csakis magammal.

- Ne csináld ezt – mondta erőtlenül. Ziháltam a dühtől, és amikor meghallottam, hogy ezt mondja, gúnyosan elmosolyodtam.

- Pedig te ezt csináltad az elmúlt két évben. Mást sem csináltál, csakis másokon töltötted ki a dühöd. Kellemetlen, nem igaz? – néztem rá fintorogva, Harry pedig nyelt egyet. – Sajnálom, Harry. Nekem most nem megy az anyáskodás. Ezúttal csakis a nővéred vagyok, akit most árultak el másodszorra.

- Másodszorra? – kérdezte csöndesen.

- Sok mindent nem tudsz rólam Harry. Sok mindent nem tudtál arról, hogy mi volt köztünk és mikor indult az egész – mondtam keserűen, majd sóhajtottam egyet. Olyan hülye vagyok. – Ne haragudj, hogy rajtad töltöttem ki a dühöm. Megsebesültél kívül, belül. Bocsánatot kérek – mondtam őszintén a szemébe nézve. Harry lassan bólintott, de a fájdalom nem tűnt el a szeméből. Hagrid társaságában elindult felfelé a kastélyhoz, én pedig vissza leültem a fűbe.

Távolról is hallottam Hagrid hitetlenkedő hangját, ahogy Harry elmondja neki, hogy Perselus Piton megölte Dumbledore-t.

Előhúztam a pálcámat, és magam köré húztam egy hangtalanító védőbűbájt.