ATTRACTION

10. Kérlek?

Nagyon sokáig maradtam az irodában, mert rengeteget haladtunk Jiyonggal és a lehető legtöbb változtatást megakartam csinálni. Miután elmúlt az iránta keletkezett frusztrált csodálatom, ami elvonta a koncentrációmat, arra lettem figyelmes, hogy nem akarok leállni az alkotással. A vér helyett szabályosan ihlet keringett vénáimban. Neki viszont el kellett mennie arra meetingre, amiért már hajnalban berángatott, így egyedül használtam ki az időt.

Lassan éjfélt üt az óra, komótosan kerülök át a holnapba. Van egyáltalán értelme határt húzni a napok között? Az óra csak pörög, az idő összefolyik. A taxi sofőrt sem irigylem, aki hazafelé száguld velem a kihalt utcán. Ötven körül lehet, de egy picit idősebbnek néz ki. Az éjszakai élet mindenkire rányomja bélyegét. Biztos várja otthon egy feleség és vagy két gyerkőc. Vajon a srácok mennyit láthatják az apjukat? Este dolgozik, nappal alszik. Az élet nem egy habos sütemény.
Feltűnik szemem előtt egy éjjel-nappali, ami olyan nekem most, mint a sivatag közepén talált oázis. Csak engem nem a szomjúság kínoz, hanem az éhség. Megkérem a kormány előtt ülőt, hogy húzódjon le, mert kiszállnék. Búsás borravalót adok, amit nem győz meghálálni, de gyorsan elköszönök és kipattanok. Nem a köszönet érdekel, ha már egy kicsit is jobbá tettem ezzel az életét már megérte.
Leharcolva vánszorgok be a boltba, hogy vegyek valami ehetőt, mert hacsak nem termett magától valami emberi fogyasztásra alkalmas a hűtőmben, akkor továbbra is csont üres. A kasszás kedvesen köszönt, ami igen jól esik egy ilyen késői órán. Neki sem lehet egyszerű ilyenkor talpon lenni. Vállalta, pénzt kap érte, nem sajnálom, de valahol ő is közrejátszik abban, hogy ma ne halljak éhen és ezt értékelem. Leemelek a polcról egy zacskó pudinggal töltött piskótát, azzal indulva meg a pulthoz. Beüti a gépbe, azután kimondja az összeget. Neki is több pénzt adok, meg néhány jó szóval kitartást kívánok reggelig, majd lelépek.
Az utcán kellemes, langyos szellő jár. Egy lélek sem áll az útjába, egyedül belém ütközhet. Minden annyira csendes. Nem lakom messze, így ezt a kis távot gyalog tervezem megtenni. Kicsomagolom vacsorámat és beleharapok. Új életre kelek, ahogy a falat a gyomromba ér. Békésen eszegetek, andalogva utamon, mikor megrezzen a telefonom. Valószínűleg üzenetet kaptam, de elképzelésem sincs kitől így éjnek évadján. Előveszem, szemeim egyből a képernyőre guvadnak. A küldő nem más, mint a férfi, aki magáénak tudhatja gondolataim 80%-át.

Ji: Hosszú nap volt a mai kicsi Yun, hazaértél már?

Már megint ez a becenév. Ha bárki más használná, nem tetszene, de amikor ő teszi a pulzusom megugrik, a ketyegőm meg megkétszerezi az ütemet.

Yun: Még úton vagyok

Épp csak elolvassa, azonnal hívni kezd. Nem vagyok biztos benne, hogy fel kéne vennem, de mire átgondolhatnám már a fülemhez emelem.

- Igen? - kezdeményezek.

- Merre vagy? Hazavigyelek? - aggodalma egyértelműen kivehető, amitől rögtön mosoly telepszik a számra.

- Mindjárt hazaérek, még egy utca. - nyugtatom meg, de nem titkolom a görbületemet hangszínemben sem.

- Addig szóval tartalak. - közli.

- Ha akarsz. - hagyom rá - De nem vagyok már kislány.

- Oh, azt tudom hogy nem kell félteni! - komolynak tűnik, mégis élcelődés cseng benne.

- Akkor mire ez a pánik? - kuncogok a készülékbe, mert már csak az boldoggá tesz, hogy felhívott.

- Attól, hogy tudom még féltelek. - akasztja el lélegzetemet villámgyorsan - A város veszélyes éjszaka, te pedig túl értékes vagy, hogy egyedül járkálj.

Meleg bizsergés árasztja el a mellkasomat. Oxigén után kapok, mert teljesen elfelejtettem újabb adagot jutatni szervezetembe.
Sok minden szalad át elmémen mire célozhatott, de ezt a kérdést megtartom magamnak. Betudom annak, fél, senki nem fogja befejezni a dalát.