Vissza a gyökerekig

25.rész

*Daniel szemszöge *

Azt sem tudtam, hogy mit is keresek én ott. Valahogy, ha elnézem Dorothy testbeszédét, amit Ryan felé küldött, még így teljesen analfabétán az efféle szerelmi vagy vonzódási, mit tudom én milyen kapcsolatokról, meg tudtam állapítani, hogy bizony ezek között volt valami régebben. Kicsit, be kell vallanom, rosszul esett ez az egész, mert egyik percben még jól megvagyunk, aztán, a következő pillanatban pedig beállít ez a csaj és valahogy megváltoztatja az egész légkört. Éreztem, hogy Ryan is visszatért abba a kiélezett érzékű állapotba, mit amilyen a legelső napon volt, amikor láttam először.

Most így visszagondolva, milyen rég is volt az. Első pillantásra felkeltette az érdeklődésemet, emlékszem, még az a szexi ing volt rajta, ami jól kiemelte izmait. Még a gombokra is féltékeny voltam, annyira lettem volna a helyükben. Most így visszagondolva, nagyon vicces, mert akkor életemben nem gondoltam volna arra, hogy egy házban fogunk élni, azért, mert örökbe fogad, majd még a szüzességemet is ő fogja elvenni.

Ha már erről van szó, őszintén azt sem tudom mi ütött belém, mert még én is meglepődtem azon, amit leprodukáltam előtte. Olyan szemtelennek és szégyen nélkülinek éreztem magam, hogy csak pislogtam volna egy helyben. De valahogy olyan jól esett kicsit eldobni az elveimet és viselkedési szokásaimat, hogy jobban kibontakozhasson az az énem. Meg persze azért élveztem is a helyzetet, mert nem minden nap lehet ám látni Ryant ilyen arccal. Láttam a szemében a vágyat és kicsit dagadt a mellem, hogy ezt mind én értem el nála. Kicsit kivételesnek éreztem magam ettől.

Picit Dorothy szúrta a szemem, mert valami nem stimmelt vele. Bár ez egy eléggé nyilvánvaló tény, mivel, ha Ryanból indulunk ki, akkor könnyű megfejteni, hogy milyen barátja vagy ex-barátnője lehetett. Vagyis inkább hogy mivel foglalkozik.

Még egy utolsó pillantást vetettem Ryanre és csak reméltem, hogy már annyira kismert, hogy meg tudja állapítani, hogy mikor nézek rá úgy, hogy beszélnünk kell, majd felkanyarodtam a lépcsőn. Volt egy megérzésem, hogy jobb, ha őket most egy kicsit kettesben hagyom, mert lenne megbeszélnivalójuk, ettől függetlenül természetesen én is várom majd a nekem járó magyarázatot. Először is, miért állít csak úgy be egy bőrönddel a lakásunkba anélkül, hogy legalább egy üzenetet küldött volna. Azt pedig nem nagyon hiszem, hogy Ryan tudott volna erről és nem szólt nekem. Annyi gerincség csak lett volna benne, főleg úgy, hogy tök pucéran keltünk ma reggel fel. Mi lett volna, ha úgy lát meg minket egymás mellett fekve? Szerintem nem sült volna ki semmi jó belőle és búcsút mondhattunk volna a biztonságunknak. Bár így is kicsit rizikós a helyzet, mert ha úgy vesszük, családtag vagyok számára és lehetek fontos neki. Csak így jobban rajtam tudja tartani a szemét.

Mikor a szobámba értem, becsuktam magam mögött az ajtót és be is zártam a biztonság kedvéért, mert váratlan vendégünket nem is ismerem még egyáltalán, a nevét is csak most tudtam meg és ki tudja, hogy meddig szeretne még itt tartózkodni. Biztos, ami biztos. Majd az íróasztalomhoz léptem és laptopomért nyúltam. Gondoltam, ha már a szobámba vagyok visszavonulva, kicsit kutakodok még.

Mostanában nagyon megakadt a fejemben, hogy ugye Felix szüleit a szerelmem apja intéztette el, de akkor mi van az én szüleimmel? Találtam képeket a régi cuccaim között, amik szintén azt bizonyítják, hogy a szüleim ismerték Felix szüleit. És nem létezik, hogy ne tudtak volna arról, hogy pénzhiányban szenvednek és szüleimet ismerve biztosan segítettek volna nekik.

Valahogy olyan rossz érzés fogott el mindig, amikor ezekre gondoltam, pont ezért a kíváncsiságom is csak nőtt. Talán olyan dolgot is találhatok, ami megváltoztatja bizonyos dolgokról a véleményemet, de úgy érzem, hogy nekem akkor is tudnom kell erről a valamiről.