Felhőkarcoló

63. rész

Jackson

Itt ülök Amber előtt a szokásos helyünkön, egy belvárosi kávézóban, és azt nézem, ahogy próbálja összeszedni magát. Ez történik már jó pár perce, és akaratlanul is csak arra gondolok, hogy valami nincs rendben.

– Muszáj elmondanom valamit.

– Miért vagy ilyen ideges? – A homlokomat ráncolom, mert szinte beleremeg a keze, ahogy maga elé húzza a poharát, és még csak rám sem néz. Mi a szar?

– Nem akarom, hogy haragudj rám.

– Mit csináltál? – Kezdek kicsit megijedni, mert Ambert nem gyakran látom ennyire zaklatottnak, és most szó szerint teljes ellentétben van saját magával. – Kinyírtál valakit, és el kell ásni?

– Nem, nem, én... – Hatalmasat nyel, nem néz rám, csak a kezeit bámulja annyira berögzülten, hogy konkrétan megijedek. – Van egy lány.

– Igen?

– Akivel kavarok egy ideje. – Rám néz, amíg én csak értetlenül várom a végét, mert kizárt, hogy emiatt félne ennyire. – Minah. Az exed.

– A mim? – kérdezek vissza eltorzult arccal, amire nem mond semmit, én meg totálisan összezavarodom. – Ki a francról beszélsz? Nekem nincsenek exeim.

– Mi? – Felém kapja a fejét, ahogy én csak a szemöldökömet összevonva bámulom, és itt látom, hogy a meglepettségtől elhagyja az előbbi feszültsége nagy részét, és visszatér magához. – Emlékszel te, hány lányt szedtél össze?

– De csak az ágyukig mentem, aztán vissza haza. Nem jártam egyikükkel sem, hülye. – Olyan hevesen csapom le, hogy pillanatokig nem tud mondani semmit, én meg egyből lenyelem a indulatomat, ahogy rájövök, hogy nincs okom idegesnek lenni. – És miért féltél elmondani egyáltalán?

– Mert a barátságod sokkal fontosabb nekem, és nem hiszem, hogy tudnék nélküled élni. – Ahogy ezt kimondja, egy csapásra eltűnik minden belőlem, és a szimpla üresség marad csak, mert annyira szíven érint, hogy nem tudok gondolkodni sem. – Az egyik legjobb barátom vagy, szinte a testvérem.

– Én is tökre bírlak.

– Utállak. – Elvigyorodom, ahogy fintorogva leszól, és érzem, ahogy egyre inkább kezd feloldódni.

– Mináht már másfél éve nem láttam, és semmi komoly nem volt köztünk. Ha téged nem zavar, hogy néhányszor lefeküdtem vele, akkor áldásomat rátok. – Megrántom a vállamat annak ellenére, hogy a pár hónappal ezelőtti énem teljesen kiborult volna az elején, de azóta nagyon sokat változtam. Azt hiszem, Mark az oka.

Sokkal nyugodtabb vagyok mellette, bár talán azért is van így, mert rajta kívül más nem érdekel. Csak ő számít.

– Mark mondta, hogy ez lesz.

– Várj, hogy Mark? – Hirtelen kiesem a testemből, ahogy meghallom a nevét, és az előző gondolataim után egy pillanat alatt szinte kiköpöm a szívem. – Miről beszélsz?

– Nyugi már, szívrohamot fogsz kapni? – Értetlenül néz rám, amíg én próbálom visszanyelni a meglepettségemet, mielőtt megint elkezd Markkal zaklatni. – Múltkor találkoztam vele, és látta, hogy nem vagyok a topon, úgyhogy addig faggatott, amíg el nem mondtam neki.

– És mit mondott?

– Hogy ne féljek elmondani neked, és csak bízzak benned. – Megrántja a vállát, amíg én belül egészen lenyugszom, és a szavakat próbálom a helyére tenni, amik elhagyják a száját. Valamiért felmelegszik a mellkasom, mert iszonyatosan jólesik, hogy Mark tényleg ennyire megbízik bennem.