Felhőkarcoló

67. rész

Mark

Már két órája itt ülünk, és éppen életem első pohár borát várom, amit azt hiszem, soha nem fogok megkapni. Yugyeom és Bhuwakul ment el érte a pulthoz, Amber meg mosdóba, viszont én megmoccanni sem tudok, annyit ettem.

Elég hangulatos a hely annak ellenére is, hogy nagyon sokan vannak, viszont az első perctől kezdve halálosan el voltam lazulva. Magamra sem ismertem, bár Bambamék mellett már hozzászoktam ehhez, Yugyeommal mégis most először töltöttem együtt ennyi időt.

Elég furcsa a barátságuk Jacksonnal, folyton csak egymás vérét szívják, Amber teszi rájuk a megjegyzéseket, Bhuwakul meg egész este hol a telefonjában nézte magát, hol pedig teljesen megnémulva hallgatta, ahogy Yugyeom beszélt. Ők ketten tényleg nagyon furák, azt hiszem.

– Mi az? – Jackson kibillent a fejemből, amire összeszedem magam, a terem másik végéből egyenesen ránézek, és azt a levakarhatatlan mosolyt figyelem az arcán.

– Mi lenne?

– Olyan szótlan vagy. – Talán kicsit közelebb hajol hozzám, de egyből el is hátrál, mikor realizálódik benne, hogy egyébként a barátai is itt vannak a közelben.

– Amúgy sem beszélek sokat.

– De most a szokásosnál is kevesebbet. – Oldalra biccenti a fejét, a haja egy kicsit a szemébe esik, és nem értem, hogy lehet ilyen veszettül vonzó. Nem tudom elszakítani róla a tekintetemet. – Miért nézel így?

– Szerintem nagyon helyes vagy.

– Komolyan?

– Komolyan – bólintok rá halványan, amíg a mosolya egyre szégyenlősebbre vált, de tudom, hogy még így is szétfeszül az önbizalomtól.

– Tudod, ha most nem itt lennénk, vagy legalábbis nem Yugyeomékkal, már egészen biztosan rád másztam volna.

– Ha túl sokat csinálod ezt nyilvános helyeken, sokkal előbb le fogunk bukni, mint szeretnéd. – Hátrébb húzódom, próbálok úgy viselkedni, mintha nem hozott volna végtelenül zavarba, de tudom, hogy átlát rajtam, mint minden egyes alkalommal.

– Hé, skacok. Mi a szar van?

– Miről beszélsz? – Jackson hirtelen váltva még arrébb húzódik tőlem, amíg Amber visszadobja magát a székébe, és az arcáról leszűrve egy kicsit sem elégedett.

– Még nincs itt az alkoholmentes ciderem. – Felsóhajt, amíg én hátradőlök a székemen, hallgatom azt a fél pillanatnyi csendet, ami ideköltözik, és megint Yugyeomékat nézem a pultnál. Igazából egész este különösnek találtam őket, és motoszkál az agyamban egy gondolat, amit még azelőtt kimondok, hogy realizálnám magamban.

– Bambam és Yugyeom milyen régóta van együtt?

– Mi bajod? – Amber fulladozva néz felém, amíg Jackson kikerekedett szemekkel bámul engem tovább, én meg rajtuk végignézve halvány tippem sincs, mi történik.

– Most mi az?

– Mégis miről beszélsz? – Jackson nagyokat pislogva mered az arcomba, és ahogy megint Amberre nézek, megvilágosodom, hogy valami olyat mondtam, amit talán nem kellett volna.

– Mégis honnan veszed ezt?

– Egyértelmű – nézek rájuk felváltva kérdőn, mert nagyon úgy tűnik, hogy valami újat mondtam nekik. – Nektek nem?

– Hogy azok ketten járnak?

– Igen.

– Aha, a nullával egyenlő, nagyjából akkora az esélye, minthogy te és Jackson összejöjjetek. – Amber próbál hárítani, felhorkant, amíg Jackson megmerevedik mellettem, érzem, ahogy rám néz, de én szándékosan nem viszonzom. – Lehet, hogy Bambam meleg, de Yugyeomot nem érd...