Felhőkarcoló

74. rész

Jackson

Méghogy Marknak nincs önbizalma? Ez hihetetlenül hangzik azok után, ahogy rám tud mászni folyton, bár a múltkorinál talán gyanakodhattam volna már. Nagyon nem érezte jól magát attól, hogy üvegezés közben levetkőztettem, és itt látszik, hogy halvány fogalma sincs arról, milyen cseszettül szexi.

Nem hittem volna, hogy valaha ilyennek láthatok egy férfit, de a rohadt életbe. Nagyobb hatással van rám, mint az összes eddigi lány egyszerre.

Még utoljára felsóhajtok, ahogy elsétálok apa folyosója előtt, és megyek tovább egyenesen Mark irodája felé, ugyanis van egy szabad órám az egyetem miatt, és inkább vele töltöm, mint egyedül.

Halkan kattan az ajtó, ahogy lassan kinyitom, és a levegő is kicsit belém szorul, mikor meglátom őt.

– Jackson?

– Neked is szia – köszönök vissza csípőből, miután észrevesz, én pedig azt nézem, ahogy szimpla ingben és nyakkendőben álldogál a papírjait igazgatva. – Hoztam neked ebédet.

– Köszönöm – mosolyodik el lassan, ami határozottan igazolja a korábbi gondolataimat a kinézetéről. Lassan engedem el az ajtót, ami becsukódik magától, és próbálom lenyelni a múltkori emlékeimet, mikor félmeztelenül nyögdécselt attól, ahogy kiszívtam a nyakát. Azóta túl sokszor gondolok rá, és azt hiszem, emiatt vagyok itt. – Ricky nem tudja, hogy itt vagy?

– Dehogy tudja, és nem is kell. – A vállamat rántva ülök le a kanapéra, és egészen addig szuggerálom, amíg el nem indul felém, és nagy nehezen leteszi magát mellém. Gondolkodás nélkül nyúl a zacskók után, amit az ölemből a kis dohányzóasztalra tesz, én pedig végig őt figyelem.

Azt ahogy mozog az ádámcsutkája, mikor nyel, vagy épp a száját harapja, mikor megérzi a mézes csirke illatát, és csak itt, ebben a pillanatban tudatosul bennem igazán az, hogy tényleg mennyire vonzódom hozzá. Hogy jutottam el erre a pontra?

– Már éhen halok.

– Hogy érzed magad? – Nagy nehezen meg tudok szólalni, és egy pillanatra, de elérem azt, hogy egy kicsit rám figyeljen az ebédje helyett, amit még mindig csak kifelé bontogat.

– Ha a múltkori miatt kérdezed, akkor jól, köszönöm. Nem kell aggódnod.

– Ez jó, köszi.

– Jackson. – Egy lehetetlen mosollyal néz felém, szinte már a fejét csóválja, én pedig kicsit megnyugszom. Megígérte, hogy mindig őszinte lesz velem, és én megbízom benne. Ha baj van, akkor azt elmondja. – Csodásan vagyok, most meg még inkább. – A száját belülről harapdálva fordul vissza, és már nem is figyel rám, amíg én rájövök valamire.

Azt hiszem, hátsó szándékaim vannak.

Lassan felé hajolok, az arcára, az állára csókolok, és érzem teljesen megmerevedni, ahogy a derekát átölelve húzom közelebb, mert nem érem el rendesen. Felsóhajt, mert egyik pillanatról a másikra a nyakába harapok, amitől teljesen szétesik, és már magán kívül ejti vissza a rizzsel teli dobozt az asztalra.

– V-várj, Jackson. Elment az eszed? – Levegő után kapva tol el magától, és azt nézem, ahogy az arca vörösre vált a zavarától. Nagyon szeretek ilyen hatással lenni rá.

– Mi a baj?

– Rám másztál.

– És?

– Ez a munkahelyem. – Hitetlenül motyog, és még inkább hátrál, ahogy felé mozdulok. – Fejezd be.