A sorsom vagy (Marics Peti ff.)

1. rész

-Hagyjuk ezt most, jó!?-léptem ki a lakásomból.-Nem hiszem el, hogy megint szarrá fogok ázni!-mérgelődtem a zuhogó eső miatt, aminek köszönhetően nekimentem egy villanyoszlopnak.

-Jól vagy?-nyújtotta felém a kezét egy srác.

-Istenien!-poroltam le magam durcásan miután feltápászkodtam.-Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek...-kotorásztam a táskámban a slusszkulcsom után.

-Tudok esetleg segíteni?-kérdezte kedvesen.

-Hova a faszomba tettem azt a rohadt kulcsot!?-káromkodtam.-Mit is kérdeztél? És egyáltalán miért vagy még itt?-néztem fel a számomra ismeretlen pasira.

-Csak azt kérdeztem, hogy vigyelek-e orvoshoz?-nyúlt a homlokomhoz.

-Olyan ismerős vagy valahonnan.-méregettem, majd észrevettem valami piros foltot a kézfején.-Úristen, te vérzel!?-ájultam el azonnal, ahogy megpillantottam a kezén a vérfoltot.

(Kovács Rebeka Maja vagyok, 20 éves és épp most vesztem össze a lakótársammal, amiért a barinőm elköltözött tőlünk).

-Beütötte a fejét és elájult.-hallottam ahogy távolabbról beszélget valakivel.

-Már fel is ébredt!-nyomogatta a fejemet egy nő valami gyógyszerszagú helyen egy vattapamaccsal.

-Hol vagyok?-néztem fel kábán.

-A sürgősségin.-fogta meg a kezemet a srác miután kiment az ápolónő.

-Erre semmi szükség!-toltam el a kezét, majd kimentem az ajtón.

-Legalább hagy vigyelek haza!-jött utánam.

-Nem kell, kösz!-sétáltam tovább miközben hátranéztem.-A segítséged nélkül is hazatalálok.-mentem neki egy konténernek.

-Aha, látom!-nézett le rám nevetést visszafolytva.-Marics Péter!-nyújtotta felém a kezét, hogy kapaszkodjak bele.

-Kovács Rebeka Maja!-fogadtam el a segítségét, majd kezet ráztunk.

-Nos Majácska!-vigyorgott rám.-Mindig ilyen szétszórt vagy, vagy csak én hoztalak zavarba?-lépkedett mellettem nagyképűen.

-Egyrészt nem vagyok Majácska, másrészt pedig ha arra célzol, hogy alapjáraton is egy rakás szerencsétlenség vagyok-e, akkor a válaszom igen!-intettem le egy taxit.

Miután beültem, gyorsan megmondtam a sofőrnek, hogy hova vigyen.

-Siessen, ha lehet!-ütögettem meg az ülést hátulról.

-Na végre hogy hazaértél!-ölelt meg a lakótársam Attila.-Ez meg mi?-simított végig a homlokomon lévő kötésen.

-Semmi!-toltam el magamtól.-Mondtam már, hogy ne érj hozzám!-rohantam be a szobámba.

-Te meg ki vagy és mit akarsz Rebekától?-kiabált valakivel.

Anélkül, hogy tudtam volna, hogy ki jött hozzám, egyből kimentem.

-A pasim bazd meg!-fogtam meg a srác kezét és beráncigáltam a szobámba.

-Jó tudni, hogy járunk!-nevetett önelégülten, majd kérdés nélkül ledobta magát az ágyamba.

-Hogy te mekkora egy pöcs vagy!-néztem rá flegmán.-Csak épp rosszkor voltál rossz helyen...-szedtem le a ragtapaszt a sebemről a kozmetikai tükröm előtt ülve.-Amúgy hogy kerültél ide és minek jöttél?

-Eltaláltad, igencsak nagy a farkam!-nevetett miközben mögém lépett és végig nézte ahogy fájdalmas arcot vágok a harci sérülésem ápolgatása közben.-Követtelek, de csak azér' hogy megnézzem, van-e aki vigyázzon rád, de mivel a féltékeny pasid nyitott ajtót, megnyugodtam hogy jó kezekben vagy.-indult el a szobámból.