Egy másik világ törvényei

A segítő

8. Fejezet

A sátorba érve a gyerekek körbe ugráltak. A táskából oda adtam nekik, azt a pár csecsebecsét amit a pincéből és Free házából csentem el.

Csak két napig voltam távol, de heteknek tűnt. Látva a sovány, piszkos testüket, csak a sürgetést éreztem magamban.

A gyerekeket lekötötte a játék, az ikrek és Léda is kacarászva fedezték fel az új kincseket. És jóízűen majszolták a csokit, amit kis bűntudattal ugyan de Free raktárából honosítottam.

Leon leült anya mellé és csendben hallgatták végig a beszámolóm. Pár részletet kihagytam, mint Tom és Erik halálát. Nagyon is jól tudták mit jelent az, hogy ők nem léptek át velünk a kapun. De figyelembe véve a gyerek füleket, - akik nagyon jól tudták álcázni, hogy minden szavunkat figyelemmel kisérik – kihagytam a leg véresebb jeleneteket. És anyáékban se akartam hiú reményt ébreszteni azzal, hogy beszélek a földalatti menedékről.
Mikkor végeztem, kérdések áradatával bombázták. Amit csak tudtam megválaszoltam.

Közben ők is be avattak az eltelt napok eseményeibe.
Az élelem hiány már mindenkinek feltűnt és nemsokkal azután, hogy mi felderítésre indultunk egy kis zavargástört ki az orvosi részlegen. A betegek még az átlag embereknél is több élelemre volt szükségük és ennek hiányában két gyermeket vesztettünk egy ötéves fiút és egy tizenkét éves lányt.
Az emberek egy kisebb csoportja betört a gyógyszer raktárba és emiatt még három férfi veszett oda akiknek egy-egy nyilat eresztettek a testükbe.

Másnap még mi a furgon után eredtünk, a menedékben kísérteties csend volt. Itt már a kicsik is elpanaszolták, hogy nem játszhattak és nem olvasták nekik tovább Percy Jackson kalandjait. Pedig ép egy küklopsszal küzdött.

Mire ki beszéltünk mindent ami csak az eszünkbe jutott, már éreztem leragad a szemem a fáradtságtól. Pedig nem hittem, hogy tudok aludni egy percet is a várakozástól. Minden azon múlik, hogy Hawke és Connor parancsnokék milyen döntésre jutnak.

Elkísértem Leon és Ledát a sátorúkhoz. Mielőtt be mentek volna, Leon előre küldte a húgát engem félrehúzva.

-Többről van itt szó mint amit el mondasz. Ugye?

-Igen. De megkel értened. Vannak dolog amit még én se bírnák megmagyarázni.

-Megértem. És nyugi nem megróni akartalak. Csak látom mennyire nyomaszt valami. – simított végig a karomon.

-Minden rendben lesz. – nem tudom, hogy öt vagy magamat akartam ezzel nyugtatni, de mindenesetre bevált. Jó éjszakát kívánunk egymásnak és én is vissza tértem a családomhoz.

Az ikrek már egy takaróba burkolódzva sutyorogtak folytot hangon. Én is be fészkeltem magam anya ölelésébe és abban a pillanatban csak egy kislánynak éreztem magam, aki egy hosszú nap után biztonságban érzi magát. Nem pedig az a tizenkilenc éves lány voltam aki kést adott a kistestvérei kezébe, hogy önvédelemre tanítsa. Nem volt a családja sorsa az ő gondja. Nem kelet a saját belsejében dúló csatával törődni, miszerint minden annyival könnyebb lenne egyedül. És nem kelet attól az oldalától félnie, amit a lelke mélyére elzárt és a leg jobban réteg tőle, a hang ami azt súgta gyenge vagy, te fogod megölni őket, és végig kel nézned a halálukat.

Egy kis időre újra gyerek voltam.

                          π

Másnap reggel az utam egyből a parancsnokok termébe vezetett.
Már Mex és Viking is ott várakozott a falnak dőlve.

-Mióta vagytok itt?

-Napfelkeltékkor értem ide- felelte Viking.

-Én egy kicsivel előtte. – mormogta fáradtan Mex is.