Démoni Rémálom

9. Rész

-Azért ilyen sokáig eszméletlennek lenni túúúl dramatikus!! - szólalt meg mellőlem egy ismerős hang. Felé fordultam, ott feküdt mellettem az ágyban, boldogan mosolygott rám. Ez hogy lehet? Hogy kerültem haza? Mi történt tegnap? Anya?
-Te miért vagy itt?? - szegeztem rá fáradt, meglepett tekintetem.
-Gondoltam szükséged lesz egy fuvarra haza-kacsintott rám. Kipattant az ágyból és lehúzta rólam a takarót.
-Tán nem gondoltad hogy egész nap az ágyban fekhetsz, hiszen annyi dolgunk van!
-Dolgunk? Nekünk? - néztem rá kérdően. Elmosolyodott és elindult a ruhás szekrényem felé. Elővett pár ruhát, majd letette mellém.
-5perc és indulunk-szólalt meg, majd kisétált a szobából.
-De mégis hová? Nem mehetsz csak úgy ki mi lesz ha anya meglát? - kiabáltam utána, de erre már nem kaptam választ. Nem volt más választásom, felöltöztem és lerohantam a konyhába. Tiaky volt ott éppen rántottát készített.
-De? Hol van anya?-felkavart ez a helyzet a tegnapi nap teljesen kiesett és nem értettem, hogy Tiakynek mi keresnivalója van erre. És hol van anyu? Miért nem kiabál velem azért, mert egy fiúval vagyok?
-Elutazott! Szükséged lesz egy Baby sitterre szóval gondoltam maradok! - felelt végre a kérdésemre. Anya? De mégis hova ment? Kezdtem pánikba esni,  a poénjára figyelmet sem vetettem.
A szoba forogni kezdett és fekete foltokat láttam mindenütt.
-Heyheyhey, nyugi, anyud itt hagyott egy levelet neked! Vissza jön! - szaladt hozzám Tiaky, a kezét a vállamra téve adta át a levelet.

Kedves Ava! Sajnálom hogy köszönés nélkül mentem el, nem akartalak felébreszteni, de sürgősen elkellett utaznom! Két hét és vissza térek. Vigyázz magadra!
Szeretlek anya❤️

Két hét? Szóval az este ment el. Furcsáltam, hogy anya nem köszönt el, nem rá vall, bár lehet hogy tényleg nagyon fontos ez a dolog. De akkor is nem élhetek egy ellenkező nemű emberrel! Nem is egy lénnyel!
-Kérlek ne használd ezt a bugyuta szavat! Démon vagyok szívem! - válaszolt Tiaky gondolataimra.Ezen felhuztam magam, már megint a fejembe turkál.
-Na ide figyelj! Nem érdekel mi vagy! Ne turkálj  a fejembe és hagyd
el a házat! most!-kiabáltam rá, hangomtól még én is megijedtem. Nagyon rég hallottam egyszerre ilyen magasnak és nyersnek.
-Maradok-mondta egykedvűen, őt nem hatotta meg üvöltözésem. Duzzogva leültem az asztalhoz. - Meg ne próbálj ellenkezni. - nézett rám féloldalas mosolyával.
Kinyöltöttem a nyelvem.
-Na és mi lesz a reggeli, anyuci? - érdeklődtem.
-Az apuci jobban tetszene, egyébként rántotta, szívem.-poénkodott ő is.
-A kislányom jobban tetszene-szóltam vissza. Mind ketten hangosan felnevettünk.
Lehet, hogy nem is lesz borzasztó, hogy ő velem lesz, nem fogok megőrülni magányomban. De volt még egy pár tisztázatlan kérdés. Így evés közben sorra tettem fel neki mindet. Elmesélte, hogy tegnap ő hozott haza, úgy vitt fel a szobámba, hogy anya ne lásson meg minket, az ablakon keresztül. Majd anya az éjszaka közepén kapott egy fontos hívást,amiért elkellet mennie.
Sokkal tisztábban láttam, hogy tudtam mi történt. Racionális gondolkodásom( már amennyire lehetett ennek nevezni) kezdte vissza kapni régi formáját.
-Na és ki is vagy valójában? - tettem fel utolsó kérdésemet, egy kicsit kellemetlen volt egy idegennel a házunkban élni.
-Majd idővel rajossz-rám kacsintott és neki állt mosogatni. Ráhagytam, már megszoktam, hogy a dolgok úgy
is úgy történnek ahogyan ő mondja. Nem volt se erőm se kedven vele vitatkozni. Felmentem a szobába, levettem könyvemet a polcrol és befeküdtem az ágyba. Hosszas olvasgatás után letettem mellém és füzetem után kezdtem kutatni. Mivel nem találtam sehol úgy gondoltam, hogy jobb lesz ha vissza
térek az olvasáshoh. De a könyvem sem volt az ágyamon.. "Hova tűnt? Pedig esküszlm hogy az ágyra tettem"
-Majd elkapod, ha hazaértünk-viharászott Tiaky a földszintről-na gyere induljunk.
Feladtam nem is emlékszem mikor jött fel, sőt mikor jött be a szobámba csukott ajtón keresztül,beletörődtem, hogy bolond vagyok.
De az bosszantott a legjobban, hogy mar megint a fejemben turkált.
Leszalattam a lépcsőn, együtt indultunk el közös sétánkra.
-A sulit szeretném látni először-mondta Tiaky.
-Most komolyan? Az érdekel, hogy hol szenvedek olyan sokat? Menjünk a parkba! Vagy az erdőbe-tereltem el gondolatait az iskolámról, gyűlöltem azt a helyet, amikor közelébe kerültem a kezem megállíthatatlanul remegett és gondolni sem akartam arra a sok emlékre. Bár eltűnt volna mind, bár ne emlékeznék semmire, néha így vélekedem,aztán mindig meggondolom és rájövök, hogy a félelem és a szomorúság nélkül nem lennék az aki vagyok. Igen ez vagyok én szomorúság és félelem, szánalmas.
-Nem vagy az-szólalt meg Tiaky gondolataim hallatán-sajnálom, hogy így érzel, de látnom kell azt a helyet.
-Miért? - néztem rá kérdően. - Miért olyan fontos?
-Csak-kaptam egyszerű és gyerekes választ. Ha ezt akarja akkor menjünk az iskolába. Semmi rossz nem történhet, igaz? Hát persze hogy nem, hiszen hétvége van,
basszus hétvége van. Hétvége a legrosszabb idő pont amikor a suliba mehetnék akár csak a közelébe.
De már túl késő volt. Tiakyval az iskola udvaron álltunk ahol az exem és pár haverja kosaraztak.
-Na mi van ribi-szólt az exem. Feleszméltem, hogy őket néztem, nem is őket bámulom, akaratom ellenére is. Bence az exem elindult felém,kárörvendő mosolyával. Ezt a mosolyt már rengetegszer láttam és mindig a legrosszabb énemet hozta ki magamból.
Lábaim a földbe gyökereztek, levegőt sem tudtam venni, elkezdődött a remegés
______
Itt is a következő!
Egyre többen olvassátok
Nagyon hálás vagyok érte! 💓