Őrülten veszélyes

part 5

Beszáltunk a taxiba.
Dalma teljesen ko volt, úgyhogy nem nagyon mondtunk semmit.
Láttam rajta, hogy nagyon bántja, de akár mennyire is akartam, nem tudtam neki segíteni. Nagyon rossz volt őt így látni.

- Akarsz ma nálunk aludni? - kérdezem tőle kicsitt reménykedve, ki tudja micsinálna ha egyedül maradna.

- Aha, köszi - válassza megnyugtatott

Elmondtam taxisnak a címet és indultunk is.
Haza felé végig a tájat nézte, ahogy elsuhanak a fák mellettünk, sötét volt, de így is ki lehetett venni a tájat. Mintha csak megérezte volna az időjárás a jelenlegi hangulatot, elkezdett zuhogni az eső, de nem az a csendes fajta.
Dalmára néztem és láttam hogy az arcán éppen akkor csordult le egy könnycsepp. Némán sírt.

Megpróbálta vissza folytatni, néha felfelé nézett hogy ne csorduljon ki még egy és még egy, de nem segített.
Akadály nélkül csordult le minden könnycsepp, semmi sem akadályozta útján. Dalma sokkal szebb amikor nevet, látszanak a gödröcskéi, és kivirul az arca.
De most. Sose láttam ennyire összetörtnek.
Az anyja mindig a fejéhez vágta hogy semmire nem fogja vinni, ne foglalkozzon a tanulással, csak egy srácot keresen aki majd eltartja őket.
Elsőnek megtete, játszott a fiúkkal, de sosem élvezte, csupán az anyjától akart elismerést kapni. De akkor az anyja meg lekurvazta.

Ezek vagyunk mi. Két összetört tinédzser. Rossz hátérrel.

Megérkeztünk hozzánk, kifizettem a taxit és bekisértem a szobámba. Eddig bírta tartani magát, ott előttem hullot megint darabokra.

- Kérsz valamit? Boldogság hormon? Valami nasi? - kérdezem tőle, hátha van valami ami jobb kedvre deríti

- Egy üveg pia és egy doboz cigi- válaszolta a sírástól már berekedt hangján. Hát nem erre a válaszra számítottam.

-Hozzom. - apa pont ma hozott cigit meg piát. Ami azt illeti, apa, nincsenek itthon, vajon hol vannak.

Kimentem a konyhába hogy behozzam az előbb említett dolgokat, cigi pipa, vodka pipa

- Meghoztam - adtam neki oda mind a kettőt

Ő erre megindult az erkélyre.
Örülök, hogy még nem felejtette ell, hogy cigizni csak kint cigizunk, anya allergiás a cigi szagra a lakásban, így hát kénytelenek vagyunk betartani vagy anya nyakon vág.

Már megivott vagy 5 felest és elszívott egy fél doboz cigit.

- Adj egyet nekem is - szólok oda neki, jelezve, hogy én is rá akarok gyújtani.
Oda nyújtott nekem is egy szálat.

- Kösz - bólint egy aprót jelezve, hogy szívesen
Már nem kívántam úgyhogy elnyomtam a maradék cigit és eldobtam.

- Hülye vagy????? Az még vagy 5 slukk. Azért még egy repülő le szál bazdmeg!!! - emeli meg hirtelen a hangját

- Jólvan azert nem kell nekem esned - szólok neki flegman, sose szokott így kiabálni velem. Ez nem ő. Hol van az én barátnőm? Kérem vissza!

Csörög a telefonom.
Na vajon ki az? Máté.

- Szia Máté mit akarsz? - kezdem kapásból flegma hangnemben, hogy érezze a törődést.
A barátnőm egyből rám kapja a fejét amint kimondtam, hogy Máté.

- Mi volt ma Dalmával? - ez a barom tényleg nem tudja??

- Szerelmes beléd már régóta. Az volt! Ezek után nem tudom mit érez, de remélem tisztában vagy vele, hogy iszonyatosan össze törted.
Tudod mit csinál? Iszik, és cigizik!! Szokott ugyan cigizni, na de inni nem olyan sűrűn, mivel tudja, hogy megvan benne a hajlam a szüleitől. És ő nem akar alkoholista lenni! - oktatam ki a haverom. Dalmának ismét könnyek gyültek a szemébe. Szomorú volt és csalódott.

- Sajnálom! Tényleg nem tudtam, hogy így érez, miért nem mondta ell??? - még ő kérdi, hogy miért nem mondta ell??? Ezt nem hiszem ell komolyan.
Még mindjárt Dalma lesz a hibás.

- Hogy kérdezheted ezt? Hogy lehetsz ennyire tuskó? De komolyan? Annyád nem tanított jómodorra? Ezek szerint nem! Észre kellet volna venned. Annyira egyértelmű jeleket adott, hogy még egy vak is észre vehete volna. De te így sem vetted észre.

- Tényleg sajnálom, oda adod neki a telefont? - kérdezte kérlelő hangnemben.
Barátnőmre néztem, megrázta a fejét.

- Nem akkar veled beszélni. Szia! - köszöntem ell és kinyomtam a telefont.
Barátnőm sírva borult ölelésembe.