𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

9

-Öltözzetek! Megyünk bulizniii! -jött be Daniel fülig érő szájjal és neki állt táncolni.
-Kikkel?
-George, Lando, Pierre, Carlos, Charles, Mick, Zhou, Esteban és Én. Többiek pihennek. Ja meg a barátnőitek. Abby, Kolett, Molly és Ti. Siessetek, itt hagyunk!
Gyorsan összedobtuk magunkat Clairerel és lesiettünk az aulába. Szinte mindenki ott volt már. Russell-t kivéve.
-Helyszín egyébként van?
-Van hát! Céltalanul nem megyünk sehova!
-Na itt vagyok! -rohant le George a lépcsőn.
Elindultunk gyalog egy pár utcára lévő bárhoz. Út közben szokásosan nevetgéltünk, nagyokat beszélgettünk.
Egy nagyon hangulatos helyre tettük be a lábunkat. Azt hittem kicsi lesz a hely, de nagyobb, ahhoz képest, hogy mire számítottam.
Kikértük az italokat, koktélokat, táncoltunk, raktunk ki insta storykat. Ittunk... valljuk be, kicsit sokat, de azért úgy viszonylag jó állapotban voltunk mindannyian. Ez mind jó volt. De amikor éppen nagyba beleéltük magunkat a zenébe megláttam egy nem várt személyt. William. Kicsit sokkot is kaptam és kicsit zűrössé vált a helyzet. Ezt az előttem álló Charles észre is vette.
-Minden rendben? -fordult hátra
-Nem. Ott az... -néztem tovább Willt, majd Ő is észrevett. Szemei megcsillantak és a tömegen át nehezen, de elindult felém.
-Ki van ott?
-Az... az exem. -mélyen Charles szemeibe néztem, amitől egy fura érzés támadt fel bennem. Az a... pillangók a gyomromban. Talán.
-Akarsz vele beszélni?
-Nem! -vágtam rá
-Akkor segítek!
Közelebb húzott magához derekamnál fogva. Automatikusan kezeimet nyaka köré kulcsoltam. És még mindig mélyen Charles szemébe néztem.
-Baj, ha homlokomat... a tiédnek... döntöm? Hatásosabb lenne.
-Nem. -ezen elmosolyogtam magamat.
Mikor megtette ezt a cselekedetet egy óriási levegőt kellett vegyek ahhoz, hogy ne kapkodjam a levegőt.
-Még mindig figyel? -kérdeztem, mire Charles kicsit oldalra fordította fejét.
-Igen. De már a pultnál ül.
-Ahj, szakadjon már le rólam.
-Shhh, nyugi. Ne idegeskedj. -még közelebb húzott magához. Testünk már összeért. Éreztem, ahogyan neki is olyan hevesen ver a szíve, mint az enyém. De ugyan miért? Miért is van a pulzusunk szinte az egekben? Miért dobog mindkettőnk szíve ezerrel? Ezek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok. Szerda óta ismerem... Szerelmes nem lehetek. És Ő sem. Legalábbis azt hiszem. Vagy csak a pia váltja ki ezeket az érzéseket? Ez lehet valami új mellékhatás a piához. Csak elfelejtettek szólni.
-Szép vagy most is.
-Köszönöm.
-Hogy csinálod, hogy mindig gyönyörű vagy? Egyik lány sem ilyen. Barátnőid sem. Ilyenre csak Te vagy képes.
-Nem tudom! -nevettem el magamat- Én pedig néha nem érzem magamat szépnek.
-Gyönyörű vagy, nekem elhiheted. Kérlek. És még ha nem is mondom, akkor is tudd mindig azt, hogy gyönyörű vagy.
-Te meg aranyos! -kacagtam, majd elnéztem oldalra. Will épp felállt és ismét elindult felénk. De most szép lassan.
-Elindult felénk. -mondta Charles
-Nem érdekel. Nem kell vele foglalkozzak! -igazítottam meg hajtincset, ami Charles homlokán pihent.
Ismét mélyen a szemébe néztem. Kicsit elkezdtem kapkodni a levegőt, ami Leclercnek is feltűnt, ami által egy enyhe mosolyra hozta a száját. Következő pillanatba azt vettem észre, hogy homlokunk újra összeér, majd hogy milliméterekre vannak ajkaink egymásétól, majd azt, hogy Charles száját, az enyémnek tolja. Hűűű... Lágyan, finoman megcsókolt. Egy kis idő múlva realizálta tettét, majd hirtelen elhúzta fejét.
-Nagyon bocsánat Yvette. Elragadott a hév és a pillanat. Bocsánat!
-Nem, semmi. Nem csodálom.
-Biztos?
-Tényleg! -mosolygott egyet, majd elment valami inniért. Ez picit kínos volt, de Én mégis mosolyra húztam számat, majd felnéztem és sehol sem láttam Willt. Hmmm, akkor látott minket és elment. Ránéztem társaságunkra, akik mindannyian nagyon jól érezték magukat. Viszont találkoztam egy Pierre tekintettel. Kérdően nézett rám, mire Én is rá. Odajött hozzám és rögtön a lényegre tért.
-Mi volt az Charlesszal?
-Mire gondolsz?
-Hát... mondjuk megcsókolt?
-Jaaa, nem tudom.
-Mármint mit nem tudsz? Azt, hogy megcsókolt-e vagy, hogy miért csinálta?
-Hogy miért csinálta! -nevettem
-Szerintem egyértelmű, hogy miért csinálta.
-Igen? Miért?
-Beléd van esve.
-Nem. Csak segített. Itt volt az exem.
-Szóval itt volt az exed, ezért megcsókolt.
-Igen.
-Nekem engedted volna, hogy megcsókoljalak? -nevetett
-Öhmm... nem hiszem? -mondtam kicsit kínosan
-Szóval neked is tetszik Charles. Ez aranyos.
-Pierre, nem! Ezt egy szóval sem mondtam!
-Jól van, jól van.
-Egyébként is, csak a szám mellé puszilt... -forgattam meg szemeimet
-Yv, láttam amit láttam! -nevetett, majd vigyorogva ment barátja után.
Az este során még rengeteget hülyültünk. Iszonyatosan jó volt végre ilyen szinten kikapcsolódni. Főleg egy ilyen társasággal. Daniel vitte az egész partyt. A karaokeja zseniális volt! Ahogy a többé fiúé is!
Mostmár idő van hazamenni. Szerintem. Legalábbis Én már fáradt vagyok. Barátnőim már elkezdtek hazamenni. Végül arra jutottam, hogy Én is megyek mostmár. Felvettem táskámat a mellettem lévő székről, szóltam Russellnek, mivel Ő volt a legközelebb, hogy hazamentem. Elindultam a kijárat felé, mire Charles is mellettem termett.
-Na szia! Mész haza?
-Igen, az volt a terv.
-Megyek veled.
-Nem szükséges. Maradj még ha akarsz.
-Nem foglak egy ismeretlen ország, egy ismeretlen városában magadra hagyni, éjszaka, amikor sétálsz haza.
-Aranyos vagy! -ezen csak bólintott egyet.
Az út visszafelé csendesen telt. Nem volt kínos csend, inkább az a kellemes. Mindketten gondolatainkra koncentráltunk, de Charles megzavart benne.
-Mégegyszer bocsánat a bárban történtekért.
-Nem kell bocsánatot kérj.
-Akkor ugye nem fog változni a kapcsolatunk emiatt?
-Dehogy is! Segítettél nekem. És ezt nagyon köszönöm!
-Bármikor. Mármint bármikor szívesén segítek!
Nem sokkal később meg is érkeztünk a hotelbe. Mindketten felfelé vettük az irányt szobáinkba. Charles elkísért az ajtóig, mondjuk pont útba esett neki.
-Akkor jó éjszakát!
-Neked is! -öleltem meg
Amikor be akartam nyitni a szobába, egyenesen neki mentem az ajtónak. Tehát zárva van. Én pedig bent hagytam a kulcsomat. Claire pedig már biztosan alszik. -Mi a baj? -jött vissza Charles
-Zárva. Megpróbálom felhívni.
Rögtön csörgettem is a bent éppen sziesztázó lányt, de még ki se csengett. Hát hogyne, Ő nem sajnálta ma este az alkoholt.
-Nem cseng ki. Ki van kapcsolva. Mindegy. Megoldom. Menj aludni! Hosszú volt a mai napod.
-Nem baj. Meg szeretném veled várni, hogy egyáltalán be tudsz-e menni! -mosolyogva bólintottam egyet.
Vártuk, vártunk és vártunk.
-Jó nekem mindegy. Lemegyek az aulába, majd alszom ott. Vagy az edzőterembe, ott úgyis van szivacs.
-Nem! -nevetett Charles- Igaz, csak egy ágy van a szobába, de elég nagy és tökéletesen el fogunk férni. Szóval gyere! És nem fogadok el nemleges választ!
-De...
-Nincs de! Na gyerünk!
Hallgattam rá és mentem utána a harminckilences szobába. Mielőtt bementünk volna, összenéztünk, mert a mellettünk lévő, vagyis a negyvenes szobából érdekes hangok jöttek ki.
-Ki van ebbe? -mutattam az ajtóra
-Daniel...
-Oh... -ezen elnevettük magunkat.
Befáradtunk a szobába, Charles eldőlt az ágyon, Én pedig lepakoltam cuccaimat.
-Adjak egy pólót? Szerintem az kényelmesebb lenne. És egy rövidnadrágot is tudok adni.
-Hmmm... megköszönném!
Előkutatta a szekrényéből az előbb említett két ruhadarabot, Én elmentem a fürdőbe átöltözni, majd mellé feküdtem. Még rengeteg dologról beszélgettünk, nevettünk, volt hogy visítottam és könnyeztem már a nevetéstől. Egyre jobban megismertük egymást és még közelebb kerültünk egymáshoz. Hangján már hallatszott, hogy fáradt, nem sokkal később el is aludt. Egy kis ideig néztem, majd engem is elnyomott az álom.
~
Reggel mikor felkeltem kicsit megijedtem, hogy hol vagyok, vagyis miért vagyok Charles ágyában. Visszagondoltam a tegnap estére és jót mosolyogtam rajta.
-Jó reggelt! -jött ki Charles a fürdőből. Vizes hajjal és póló nélkül. Elég jól nézett ki, úgy csak a szokásos.
-Jó reggelt! -borultam vissza az ágyba
-Na, hogy aludtál?
-Nagyon jól, Te?
-Én is!
-Na szupi! Viszont megyek a szobába és lezuhanyozok, stb... Majd találkozunk reggelinél!
-Oksi, siess majd!
-Okés! -mielőtt kimentem az ajtón, felé fordultam és dobtam neki egy puszit. Ez után elhagytam a helyiséget.
Elvégeztem teendőimet, majd lefelé vettem az irányt.
Pár versenyzőn kívül senki nem volt lent.
-Hali! Jó reggelt! -huppantam le asztalukhoz
-Na szia! Hogy aludtál?
-Jól köszike! Ti? Jól sikerült a tegnap este!
-Na hát az biztos! Nagyon jót buliztunk!
-Igeeen! -jött Daniel
-Veled mi volt éjszaka barátom? -tért a lényegre Charles
-Semmi, semmi! -vigyorgott Danny
-Szörnyű, hogy nem tudtak halkabbak lenni... -kezdett bele Charles franciául mivel, hogy rajtunk kívül más franciát nem észleltünk az asztal körül.
-Hát igen. Mi is igyekeztünk csendesebbek lenni, Ők is megoldhatták volna... -nevetettem
-Így van! Na mindjárt jövök csak kell még kaja.
Mikor elment akkor vettem észre Pierret az asztalnál, aki eléggé érdekesen nézett rám. Megint. Ekkor realizálódott bennem, hogy ezt totál félreértette. Ez az ember mindig mindenhol ott van.
-Szóval, Ti együtt aludtatok?
-Igen, de nem volt semmi.
-Biztos? "Mi is igyekeztünk csendesebbek lenni..."
-Csak beszélgettünk és nevettünk. Csak néha túl hangosan, na nyugi!
-A báros dolog után, nehéz nem másra gondolni, de ha Te mondod... -nevetett majd Ő is elment még ételért.
Én csak ültem az asztalnál és fogtam a fejemet. Tehát Gasly nem hisz nekem.

~