Hozzád láncolva ( BakuDeku)

4.

Uraraka Bakugou távozása után nem sokkal érkezett meg késői ebédemmel. Mikor megláttam mosolyogva fogadtam, és ő is viszonozta a gesztust.
- Deku...- kezdte zavartan.- Köszönöm amit értem tettél.
- Deku?- csodálkoztam, mire szomorúan lehajtotta a fejét.
- Sajnálom de a gazdám azt mondta hívjalak így, mert már ez a neved.- mondta, mire beletörődötten sóhajtottam egyet.
- Semmi baj. Igazából a régi életemből már semmi sem maradt nekem, szóval az már végképp mindegy, hogy új nevet kaptam.- magyaráztam, mire szomorúan felnézett rám, majd bűnbánón lesütötte a szemét.
- Kérlek... Kérlek soha többet ne csinálj ilyet! Sosem bocsájtottam volna meg magamnak, ha az én figyelmetlenségem miatt...- halt el a hangja
- Nem a te hibád lett volna Uraraka. Hanem az övé... Bakugoué.- mondtam ki a nevet, mintha csak valami keserű dolgot köptem volna ki, mire a lány csodálkozva nézett rám.
- Elmondta a nevét?- csillant fel a szeme.
- Igen...- mondtam zavartan, mert fogalmam sem volt az öröm okáról.- Miért? Ez annyira na...?
- Rajtad kívül csak két rabszolgájának mondta el eddig a nevét. Számára ez nagyon tabu dolog, szóval te... valamiért különleges vagy. Főleg, hogy már egy nap után elárulta neked.- húzta mosolyra a száját vidáman, mire meglepve pislogtam párat.
"Tabu téma a neve? De miért? Ilyen fontos személy lenne? És... miért döntött úgy, hogy elmondja nekem?"
- Mégis ki ő? Valami maffiózó?- szegeztem a kérdést a lánynak.
- Nem! Dehogy! Csak...- kezdte, majd összeszorította a száját.
- Csak?- vontam fel a szemöldököm.
- Kérlek ne faggass! Tényleg nem szabad kibeszélnem a dolgait.
- Szóval ha most elmondanád nekem a fülébe jutna?- kérdeztem fellelkesülve, hogy abba az irányba tudtam terelni a témát, amelyikbe szerettem volna.
- Nem...- motyogta.- Csak ha elmondanád neki.
"Ezek szerint nincs lehallgató a kamerákon."
- De akkor miért aggódsz ennyire? Nem bízol bennem?
- De igen csak... félek, hogy véletlenül megtudja, hogy kibeszéltem. Nem szeretnék bajba keveredni emiatt.- magyarázta.
- Ígérem, hogy nem mondok semmit!
Látszott Urarakán, hogy rágódik, végül bólintott.
- Rendben. Válaszolok a kérdéseidre, így kvittek leszünk.
Ezt hallva szélesen elmosolyodtam.
"Végre!"
- Szóval... ki ő?- kérdeztem félig izgatottan, félig félve a választól.
- A Fujitsu fejlesztési részlegének vezérigazgatója.- válaszolt Uraraka, én pedig örültem, hogy nem volt víz a számban.
"Japán legnagyobb multicégének egyik vezérigazgatója?"
A teljes sokkhatás közepette Uraraka aggódva nézett rám.
- Talán még sem kellett volna elmondanom...- motyogta.
- Ne! Ne mondj ilyet. Nagyon örülök, hogy elmondtad. Én tényleg azt hittem, hogy valami bűnöző.
- Akkor most megnyugtattalak?- mosolygott rám.
- Igen. Csak ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy ő... De mindegy is. Köszönöm még egyszer.
- Ha később lenne kérdésed megválaszolom, de most mennem kell.- szólt, majd fogva a tálcát kilépett a szobából, így egyedül maradtam a gondolataimmal.
"Már értem miből van ennyi pénze, és azt is, hogy mi ez az irányításmánia nála. Viszont ezek szerint nem gyilkos, sem bűnöző."
A tény, hogy nem tapad vér a kezéhez némiképp megnyugtatott. Viszont Uraraka távozása után ahogy telt az idő egyre inkább úgy éreztem, hogy megöl az unalom.
"Nincs ebben a szobában semmi, amivel leköthetném magam."
Lassan úgy éreztem ismét, hogy egy szűk helyre vagyok bezárva és nem kapok levegőt.
"Ebből elég! Bebizonyítom neki, hogy nem fogok szökéssel és gyilkossággal próbálkozni."- gondoltam, majd elindultam az ajtó felé és szélesre nyitottam azt.
Egyenesen a nappaliba sétáltam és megkeresve a hatalmas plazmatévé irányítóját bekapcsoltam azt és kerestem egy csatornát. Mindeközben magamban azon nevettem vajon milyen arcot fog vágni, ha meglát a képernyő előtt ülve.
Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és miközben néztem a filmet mosolyogva arra gondoltam mennyire hétköznapi dolgot csinálok egy egy nem mindennapi helyzetben.
Nem tudom mióta nézhettem, de egy idő után lépteket hallottam a lépcső felől, majd Bakugou hangját.
- Igen, legyen kész keddre.- ért le a lépcsőn.
A szívem hevesebben kezdett verni, miközben megfordult a fejemben, hogy ez lehet még sem volt a legjobb ötlet.
A léptek zaja abbamaradt, mire lassan oldalra fordítottam a fejem. Tekintettem azonnal találkozott az ő vörös íriszeivel, amik most teljes értetlenséget tükröztek. Füléhez egy telefont tartott.
- Itt vagyok! Csak intézzétek el, ennyi. Ne hívjatok fel minden szarság miatt.- folytatta a telefonba, de a szemét egy pillanatra sem vette le rólam.
Mikor letette a telefont nem szólalt meg, így arra a következtetésre jutottam, hogy magyarázatot vár.
Nagy levegőt vettem, majd "lesz ami lesz" alapon belevágtam.
- Nem bírtam már tovább a szobában.
- Ezért úgy döntöttél, hogy nézel egy filmet a nappalimban?
- Nem. Úgy döntöttem, hogy megmutatom neked mennyire is gondolom komolyan, amit mondtam. Nem fogok próbálkozni sem az életem veszélyeztetésével, sem a szökéssel, mert tudom, hogy ostobaság lenne. Most már te is beláthatod, hogy őszinte voltam.- magyaráztam némi pánikkal a hangomban.
Egy darabig nem szólt, csak méregetett, majd mikor nyitotta volna a száját megszólalt a csengő.
- Maradj itt!- parancsolt rám, majd az ajtó felé indult és kinyitotta azt.- Miért nem szóltál, hogy jössz?- kérdezte az érkezőtől gorombán.
- Na persze, majd időpontot fogok kérni a saját fiamtól! Ezt te sem gondolhatod komolyan Katsuki.- lépett a nappaliba egy nő, aki szinte Bakugou női változatának felelt meg.
- Pedig halálosan komolyan gondolom. Épp dolgozom.- morogta Bakugou.
A nő ekkor vett észre. Ahogy belém fúrta a tekintetét egyből megmerevedtem, főleg azért, mert ugyan olyan szemszínnel rendelkezett mint a fia.
- Ő lenne az?- kérdezte a nő fia felé fordulva.
- Miről beszélsz?- morgott Bakugou.
- Hallottam, hogy új rabszolgát vettél és szerettem volna beszélni veled erről.- magyarázta a nő, miközben leült a velem szembeni kanapéra.
"Az biztos, hogy még sosem éreztem magam ilyen kellemetlen helyzetben. Mégis hogy kellene viselkednem?"
- Gyorsan terjednek a hírek.- mormogta Bakugou.- De nem értem, hogy mit akarsz tőlem.
- Megtudni az okát fiam annak, hogy már megint újat kellett venned! Nem tudom mit csinálsz velük, de ez már nem állapot! Nem azért keresed a pénzt, hogy nemi élvezetekre költsd vagy tévedek?- kérdezte, mire leesett az állam.
"Az anyja tudja, hogy szexre kellek neki? És egyébként nekem ezt tényleg végig kell hallgatnom?"
- Eddig sosem kerestél fel emiatt.- sóhajtott Bakugou.
- Mert eddig nem tíz millió yent adtál értük! Komolyan gondolkozz Katsuki! Ez már túlzás. Mit tud ez a fiú, hogy ennyit adtál érte?- szegezte a kérdést fiának, miközben rám nézett.
Az egész olyan kellemetlen volt, hogy legszívesebben felszívódtam volna, de nem tudtam hogy jönne ki a lépés, ha hirtelen felállnék és faképnél hagynám őket, főleg úgy, hogy Bakugou is megparancsolta, hogy maradjak.
- Az én dolgom, hogy mit miért csinálok és az is, hogy mire költöm a pénzem.- mordult.
- Jobb lenne, ha jobban vigyáznál a dolgaidra ezentúl!- mordult a nő, mire elfogott a düh.
"Én nem valami tárgy vagyok!"
- Nincs szükségem kioktatásra. Kérlek távozz.- szólt gépiesen Bakugou.
- Pedig egyszer hallgathatnál az anyádra!- állt fel sértődötten a nő, majd az ajtó felé indult.
Az utolsó amit hallottam, hogy hangosan bevágta maga után.
Visszafordultam Bakugou felé, aki abban a pillanatban dobta le magát velem szemben a kanapéra és kezdett magában dühöngeni. Úgy nézett ki mint aki teljesen megfeledkezett rólam.
Mivel fogalmam sem volt mit kellene tennem vagy mondanom inkább csak őt figyeltem ahogy hátrahajtva a fejét dől a kanapénak. Kíváncsi voltam vajon csukott szemmel pihen, vagy nyitott szemmel gondolkodik.
- Rendben.- szólalt meg végül mikor előrehajolt.- Szabadon járhatsz a házban.
Alig akartam hinni a fülemnek.
- Ko-komolyan?
- Remélem nem bánom meg.- sóhajtott majd felállt és az étkező melletti pulthoz lépett. Érdeklődve figyeltem, hogy megáll a kávéfőző előtt, majd előveszi a kapszulát.
"Magának fog kávét csinálni?"
- Izé... Uraraka merre van?- kérdeztem, mire a pultnak dőlve felém fordult.
- Nem öltem meg, ha ez aggaszt.- válaszolt fesztelenül.- Boltba ment.- tette hozzá.
"Boltba ment? Ezek szerint ő... KILÉPHET A HÁZBÓL?"
- Nem értem... miért jön vissza, ahelyett, hogy elmenekülne?- csúszott ki a számon, mire legnagyobb meglepetésemre Bakugou elnevette magát.
- Kérdezd meg tőle.
"Meg is fogom!"
Mikor a kávé kész lett Bakugou a kanapé felé indult és leült velem szemben, mire azonnal feszélyezve éreztem magam.
A telefonja megcsörrent, mire káromkodva tette le a csészét, majd megnyomva a fogadást beleszólt.
- Igen?
Ahogy hallgattam a beszélgetést próbáltam kiszűrni miről lehet szó, de annyi biztos volt, hogy fontos a dolog.
Mikor letette ledobta maga mellé a készüléket és inni kezdte a kávét.
"Biztos kimerült lehet a sok munkától és az is biztos, hogy nem lehet könnyű vezérigazgatónak lenni. De... vajon hogy került ilyen fiatalon ilyen magasra?"
Már majdnem megkérdeztem tőle mikor eszembe jutott, hogy neki fogalma sincs róla, hogy tudok a dologról.
- Min gondolkodsz?- kérdezte hirtelen, mire ijedtemben megugrottam.
- S-semmin.- vágtam rá.
- Gondolom érdekel a munkám.- jegyezte meg, mire a szívem kihagyott egy ütemet.
"Lehet hogy mégis van lehallgató? De..."
- Hát... Hát igen.- hajtottam le a fejem.
- Annyit elég, ha tudsz, hogy egy multicégnél dolgozom. Szóval nincs benne a kezem semmi sötét ügyletben.
Csodálkozva hallgattam miközben értetlenül álltam az egész helyzet előtt.
- Miért mondod el ezt nekem?- kérdeztem feszengve.
- Mert biztos vagyok benne, hogy eddig a legrosszabbat feltételezted rólam. És mert ezzel a kis tévézős akcióddal elnyerted a bizalmam.
Őszinteségét halva köpni-nyelni nem tudtam. Teljesen ledöbbentett ez a még nem ismert oldalának megismerése.
Viszont ha már rátört az őszinteségi roham úgy gondoltam teszek egy próbát és felteszem neki azt a kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy idekerültem.
- Miért választottál engem?
Kérdésemet halva értetlenül húzta össze a szemét.
- Hogy jön most ez ide?
- Én csak... tudni szeretném.
De nem válaszolt. Helyette felállt és az edzőterem felé vette az irányt otthagyva engem és a kérdésemet a levegőben lógva.
"Vajon választ fogok kapni erre valamikor?"
Végül elégedetten mentem vissza a szobámba azzal a tudattal, hogy mostantól oda megyek a házban ahová akarok.
"Kis lépésekben, de elérem, hogy élhető életem legyen itt, még akkor is, ha csak egy szexrabszolga vagyok."
Sajnos a tényt, hogy miért is vagyok itt nem bírtam kiverni egy másodpercre sem a fejemből fájó fenekem miatt, ami még mindig minden egyes mozdulatnál borzalmasan fájt.
"Persze, hisz ma délelőtt történt a dolog."
Fáradtan dőltem az ágyra és vártam a vacsorámat miközben azon tűnődtem mennyi minden történt velem ma. Megerőszakoltak, körbevezettek a házban, megpróbáltam végezni magammal, fél óráig kényeztettem Bakugout, filmet néztem, találkoztam az anyjával és beszélgetni kezdtem vele a nappaliban.
"Vajon mennyi idő lesz míg elmúlik a fájdalom? És vajon mikor dönt úgy Bakugou, hogy újra elő vesz?"
Próbáltam kiűzni a fejemből a negatív gondolatokat, ami kisebb-nagyobb igyekezettel sikerült is.
"Ma azt is elértem, hogy Uraraka elmondja Bakugou munkáját, és azt is, hogy szabadon mozoghassak a házban. Ez több mint jó, ha azt nézzük, hogy csak kicsivel több mint egy napja vagyok itt."
Elhatároztam, hogy holnap felfedezem magamnak a házat és igyekszem úgy helyezkedni, hogy Bakugou ne találjon rám.
A gondolatra elmosolyodtam, Uraraka pedig épp benyitott hozzám.
- Meghoztam a vacsorád!- mosolygott.
- Köszönöm!- mosolyogtam őszintén, mire meglepődve nézett rám.
- Minek örülsz így? Történt valami?
- Sikerült elérnem, hogy szabad járásom legyen a házban!- mosolyogtam szélesen, mire ő a szája elé kapta a kezét.
- Ezt el se hiszem Deku! Annyira örülök!
- Én is.- mosolyogtam tovább.- Viszont szeretnék kérdezni valamit.- váltottam komolyabb hangnemre.
- Igen?- kérdezte aggódva.
- Kerestelek, de kiderült, hogy boltban vagy... Azóta foglalkoztat a kérdés, hogy miért jössz vissza. Talán félsz, hogy megkeresne és megbüntetne?
Kérdésemet halva sóhajtott egyet, majd leülve mellém az ágyra mesélésbe kezdett.
- Nem. Tudod... A gazdám megmentett engem. Tíz éves voltam mikor rám talált a rabszolgapiacon. Ő akkor tizenöt volt. Egy drogárus játékszere voltam. Ő az apjával jött és mikor meglátott rám mutatva azt mondta "ő kell nekem". Az apja megvett mellé, hogy használhasson, de hamar kiderült, hogy egyáltalán nem érdeklem ilyen téren. Ezt a szülei is észrevették és el akartak adni, de ő nem engedte. Azt mondta megkedvelt és, hogy majd jó leszek később a cselédmunkák elvégzésében. Mikor tizennyolc évesen megvette ezt a lakást magával hozott. Azóta dolgozom mellette. Hálás vagyok neki, hogy megmentett, mert amióta mellette vagyok sokkal jobb lett az életem. Egy ilyen szép házban lakhatok, finomakat ehetek, és puha ágyban aludhatok. Persze ha üzleti útra megy rám bízza a házat és olyankor szabadidőmben azt csinálhatok amit szeretek. Hidd el, nekem ez az élet kincset ér ahhoz képest, ahogy a rabszolgapiacon éltem. Szeretek itt élni és dolgozni.
Miközben Uraraka beszélt végre megértettem miféle viszony fűzi őt Bakugouhoz és miért marad, és úgy éreztem meg tudom érteni még úgy is, hogy fogalmam sincs milyen érzés lehet egy rabszolgapiacon felnőni.
"De ha Bakugou tudta, hogy nem vonzódik a nőkhöz, akkor miért akarta magának Urarakat?"
- Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeted.- mosolyogtam.
Uraraka mosolyogva bólintott, majd az ajtó felé indult.
Távozása után egyre csak a történetén járt az eszem és Bakugoun.
"Szóval igazam volt abban, hogy a lelke mélyén érző szívű. De akkor meg mi történt vele amitől ilyen rideg és durva lett? Vagy legalábbis miért mutatja ezt az arcát az esetek többségében? Akárhogy is, azt hiszem még jó sok időm lesz válaszok után kutatni."
Ásítva indultam a fürdő felé, de mikor meghallottam az ajtó nyitódását visszafordultam és két vörös szempárral találtam szembe magam mire nagyot nyeltem.
"Ugye... ugye nem azért jött, hogy..."
Az ijedségtől mozdulni sem bírtam, ő pedig egy másodperc alatt ért szorosan elém. Megragadva a kezem tenyérrel felfelé felemelte azt, majd belenyomott egy telefont és egy töltőt. Csodálkozva pislogtam rájuk, majd a szőkére.
- Ez a telefon mindig legyen nálad. Rajta van a számom és Urarakáé is. Ha kellenél felhívlak, és mivel bízom benned te szépen jönni is fogsz. Ha nem, akkor annak szerintem tudod mi lesz a következménye.
Meghökkenve bólintottam egyet, mire elengedte a kezem.
- Öm... kérhetnék még valamit?- kérdeztem félve.
- Nem gondolod, hogy kicsit túl sokat kéregetsz?- vonta fel a szemöldökét.
- Csak egy órát szeretnék a falra, hogy tudjam mennyi az idő.
Nem válaszolt, csak ellépett tőlem és elhagyta a szobát.
"Akkor most kapok vagy sem?"
Lenéztem a kezemben lévő készülékre amit egyből bekapcsoltam. A névjegyzékben tényleg csak két szám szerepelt. Már azt hittem, hogy csak azok lesznek rajta mikor megláttam pár ismerős ikont. Fotó, galéria, naptár, óra, zenék, zseblámpa és valami vírusirtó. A többi alkalmazásnak hűlt helye volt.
"Szóval csak ezeket tartja biztonságosnak. Elzár a külvilágtól, de igyekszik megadni a minimumot, hogy ezt még se annyira érezzem. De legalább tudok zenét hallgatni nem igaz?"
Rányomtam a naptárra, hogy megnézem milyen hónap van, bár az utolsó emlékem szerint június eleje. A naptár június 20.-át írt, én pedig úgy döntöttem hiszek neki.
Ezután unottan nyomtam be a zenéket és kerestem egy letargikus számot, majd azt hallgatva mentem a fürdőbe.
Mikor végeztem magamra húzva a takarót hunytam le a szemem és hagytam, hogy a halk zene álomba ringasson.