Tale of the White Demon

|45|

"You may have great power to be large/But you don't know but you don't know"                      (Brains-Superheroes)

Amikor épp nem esett az eső, akkor még az évszakhoz képest is szokatlan hőség tombolt azon a tavaszon. Yume volt, hogy háromnaponta mosott hajat, olyan gyorsan megizzadt... na meg a bérgyilkos-tesiórák és a külön edzések sem segítettek túl sokat ezen a helyzeten. A teleportációval meg a változatosság kedvéért semmit sem haladt. Ezeket a gondjait persze nem panaszolhatta el Yukikonak, de azért néha jó lett volna valakinek nyavalyogni egy kicsit. Azonban minden alkalommal, amikor eljutott idáig, csalódottan tapasztalta, hogy a személy, aki per pillanat a legtöbbet tudja róla, nem más, mint Karma... de még ő sem a teljes igazságot, és nincs az a pénz, hogy még ennél is többet elmondjon neki. Kizárt dolog.

Úgyhogy inkább csendben hallgatta Yukiko és Kayano sűrű sopánkodásait az időjárással kapcsolatban, és megpróbált nem elpárologni az inge alá vett fekete (habár így nyár felé már ujjatlan) pólójában. Csak fél füllel figyelt rájuk, úgyhogy nem csoda, ha az előttük hirtelen megjelenő csoportosulás jobban felkeltette a figyelmét. A tolongás az egyik gyakorló baseballpálya kerítésének két oldalán zajlott le, és amennyire onnan látszott; Sugino, Karma és Nagisa álltak szemben (szó szerint és átvitt értelemben is) egy rakat baseballos főépületivel, akik kivétel nélkül kétajtós szekrények voltak.

-Hé – bökte oldalba könyökkel Yukikot, épp csak annyira, hogy kiragadja barátnőjét a legújabb könyvének lelkes (és már vagy fél órája tartó) dicséretéből – Azok a szerencsétlenek már megint mit csinálnak?

-Én már meg sem lepődöm, hogy Karma mindig bajba kerül, de mit keres ott Nagisa? – kérdezte aggodalmasan Kayano. Yume itt döntött úgy, hogy a legjobb lesz odamenni a fiúkhoz, mielőtt mindkét barátnője szívbajt kap a titkos szerelméért, de mire odaértek, már eloszlott a csődület.

-Mibe keveredtetek már megint? – kérdezte Yume az erdő felé induló fiúkat (újabb iskolagyűlésről jöttek ugyanis).

-Neee, Yume-chan, miért fogsz mindig mindent ránk? – kérdezte Karma azzal a gyanúsan ártatlan arckifejezésével.

-Pontosan emiatt a fejed miatt – forgatta meg a szemeit a fehér hajú lány – Szóval?

-Ezt most kivételesen tényleg nem mi kezdtük – rázta meg a fejét Nagisa – Csak Sugino találkozott a régi baseballos csapattársaival, akik... hogy finoman fejezzem ki magam, nem voltak túl kedvesek.

-Ja, már megint készülnek az éves lealázásunkra? – kérdezte Kayano – Most az egyszer visszavághatnánk nekik, ez az utolsó évünk rá!

-Kosárlabdában? Esélytelen – fintorodott el Yukiko, aztán az igencsak letörtnek látszó Suginohoz fordult - De a fiúk baseballcsapata talán...

-Lehetetlen – Sugino akkor is csak ezt tudta mondani, amikor már a gyűlés utáni, speciális osztályfőnöki órán ültek a fülledt levegőjű teremben – A baseballcsapatunk most nagyon erős. Főleg Shindou, a jelenlegi csapatkapitány. A kirobbanó gyorslabdáján még a rangos egyetemek szeme is megakadt állítólag. Remek tanuló és sportcsillag egyaránt... szinte már hihetetlen, amit leművel. Viszont, tudjátok... – körülnézett a teremben, aztán az osztályfőnökükön állapodott meg a tekintete – Nyerni szeretnék, Korosensei. Nem csak megizzasztani akarom őket, hanem legyőzni. Nem akarok veszíteni a kedvenc sportomban! Miután kirúgtak a baseballcsapatból és az E osztályba kerültem, az érzéseim csak még erősebbek lettek. – úgy szuggerálta a kezében tartott baseball-labdát, mintha az élete múlna rajta – Csapatot akarok veletek alkotni, és nyerni, és...

-Olyan izgatott vagyok! – lelkesedett Korosensei, akinek a feje ezúttal egy baseball-labda külsejét vette magára. Jé, ilyet is tud?

-A-aha – konstatálta Sugino döbbenten – Szóval te is szeretnél baseballozni.