Piano teacher [seongjoong]

Zavarodottság

-Oppa, köszönöm szépen! Tényleg! - ugrándozott Yoori, miután a barátjával beszélt Seonghwa. De aztán az én nyakamba is beleugrott.

-Hé..kérlek szállj le rólam. - mondtam, mire leszállt rólam, de aztán egy magasabb fiú jött ide hozzánk, mármint elém.

-Szia törpi. Ki vagy te? Ide jársz? - kérdezte koreaiul. Mivel ez egy olyan iskola ahova leginkább koreai diákok járnak, és direkt nekik van ez kitalálva.

-Yoori, ez itt kicsoda? Egyáltalán hányadikos? - kérdeztem, mert hiába volt nálam magasabb, az arca nagyon fiatal volt.

-Ja, ő itt Hyunjun. Mindenkivel ki akar kezdeni, holott még csak 17.

-Hogy mennyi?? - kérdeztem.

-Miért te mennyi vagy törpi? Nem nézel ki többnél mint 16.

-19 vagyok. - válaszoltam, mire kidülledt szemekkel nézett rám.

-De attól még próbálkozhatok nálad. Végülis, te is lehetsz az idősebb fél.

-Kár, hogy nem Japánban élek, de megígérem, még átgondolom. - tettem karba a kezem, ő pedig puffogva elment innen.

-Hallod Hongjoongie, nagyon nagy vagy. Eddig senki sem koptatta le őt. - mondta Yoori.

-Téged ugye nem piszkál? - kérdezte Seonghwa, Yoori pedig éppen válaszolt volna, de a barátja mellé állt és átkarolta őt.

-Megvédem a drágámat. Ne aggódj miatta.

-Rendben. Akkor mi megyünk Hongjoong, a testvéremnek amúgyis itt kell maradnia iskolában.

-Ohh, rendben van.

Ezután Seonghwa még elköszönt húgától, majd mi mentünk is elhagyni az iskolát.
Mivel busszal jöttünk, így a megállóba mentünk és mikor kiderült, hogy még fél óra a buszig én kicsit ideges lettem. Így csak leültem a padra és hátamat neki támasztottam az üvegnek. Lehunytam a szemem és próbáltam kizárni a többi hangot. De mikor megéreztem egy kezet a karomon kicsit megijedtem ezért kinyitva a szemem a kéz tulajdonosára néztem.

-Minden rendben? - kérdezte Seonghwa.
-Reggel óta alig szólsz hozzám. Kicsit rosszul esik ez nekem, pedig úgy tudom, hogy nem csináltam semmit ellened. De kérlek közöld, ha én vagyok a baj. - mondta elengedve a karom.

-Nincs baj. Ne aggódj ezen. Csak nem tudom miről kéne beszélgetnünk.

-Dehát eddig mindig volt valami. - ült le mellém. - Mi változott meg? Amit reggel mondott Yoori? Az zavar még mindig téged?

-Nem, mondom nincs semmi.

-Akkor nézz a szemembe és úgy mondd. - fogott államra és maga felé fordított. Lehunytam a szemem, mert egyszerűen nem tudok a szemébe nézni, és ezért el is fordítottam a fejem.
-Tudtam. Jól ismerlek már téged. - engedett el.

-Hagyjuk. Ismersz engem, így elég jól tudod azt is, hogy ha van valami amiről hazudok neked, akkor arról neked sem akarok beszélni.

-Értem. Bocsánat. Túl durva voltam veled. Bocsi. Csak kérlek ne haragudj rám. Nem tudom mit csináltam.

-Semmit! - mondtam hangosabban, mire a többi ember is felém nézett, ezért fejemre fogtam. - Ahjj baszd meg. - mondtam halkan.
Nem tudok annyira japánul, hogy kimagyarázzam nekik a bocsánatkérésem. Még az a szerencse, hogy Yoori olyan iskolába jár, és ott megértettem mi van, de ez a város.

Miután letelt a fél óra a busz megérkezett és felszálltunk rá. Sajnos állni kellett, és így mégjobban ideges voltam. Na meg mikor a busz kanyarodott, hátraestem volna, ha Seonghwa nem áll mögöttem és nem fog meg. Nyílván megköszöntem neki, utána meg csak próbáltam jobban kapaszkodni.