A középkorban ragadva

59.fejezet: Akit sosem feledek

- Mi történt, Kazumi? Tényleg terhes v.. – Mrs. Higurashi rácsapott fia szájára, mielőtt az befejezhette volna a kérdését.

- Sota, erre nem illik így rákérdezni. – rótta meg rögtön, bár arca szokásosan kedves volt.

- Semmi gond. – legyintettem zavart mosollyal. Kagoménak és Inuyashának külön örültem, de nagyon meghatott, hogy az egész Higurashi család itt volt miattam. Sesshoumaruval nem beszéltünk a csókunk óta. Talán egyikünk sem tudta, mit is mondhatna. Mindkettőnkben túl sok érzelem kavargott. Azt hiszem kicsit ő is össze volt zavarodva.

- Kazumi.. – lépett kicsit előrébb Kagome, arcán halvány pír jelent meg. Úgy tűnt, kényelmetlenül érzi magát. – Annyira sajnálom. – hajolt meg előttem. A cselekedetétől megint elfogott a rossz érzés. A gombóc a torkomban újra nőni kezdett. Inuyasha nem szólt semmit, nem nyilvánított részvétet. Csak csöndben figyelt. Kissé gyanakvóan.

Az orvos azt mondta, hogy a méhemet is rendbe hozták, így a későbbiekben teherbe eshetek még. Illetve három napot bent akarnak tartani megfigyelésre. Ennek nem kifejezetten örültem, de annyira nem lepett meg a dolog. Súlyos sérüléssel műtöttek meg. Sejtettem, hogy nem sétálhatok csak úgy ki, és húzhatok vissza a középkorba Narakura vadászni. Misaki jól beleköpött a levesembe..

Ez vicces, de hálás is voltam a szellemnőnek. Ha ő nincs biztos, hogy már túl későn vettem volna észre a terhességet. Akkor már kénytelen lettem volna megszülni azt a babát.

Miután a doki azt is közölte, hogy ha innen kikerülök, utána további két hetet kell várnom, hogy kiszedjék a varratokat, tehát addig még otthon se nagyon mozogjak, ha nem muszáj, na, akkor már igazán kezdtem agyalni, hogy mi legyen.

Nem akartam, hogy Sesshoumaru itt várja meg velem ezt a sok időt. Persze nem azért, mert nem akartam látni, hanem mert Rinnek és Jakennek is szükségük van rá, illetve túlságosan unatkozna itt a 20.században. Félek, hogy ennek ártatlan emberek innák meg a levét.

Mikor az orvos közölte velem a dolgokat, a többiek még mind bent voltak velem a szobában. Mrs. Higurashi melegen mosolygott rám. Ezzel talán azt üzente, hogy maradhatok náluk, míg fel nem épülök.

- Fel fogok írni önnek néhány gyógyszert, amiket szednie kell majd, mikor kikerül innen. – mondta az orvos. – Bár remélem, hogy ez magától értetődő, de kötelességem elmondani, hogy amíg a varratokat ki nem szedtük, kerüljék a közösülést. – nézett felváltva rám és Sesshoumarura. Az orvos arcszíne is pirosabbra váltott kissé, de az meg sem közelítette az én színemet. Kagome is mintha kellemetlenebbül érezte volna magát, merthogy igen, a Higurashi család és Inuyasha is jelen voltak, mikor a doki ezt a kérést intézte hozzánk. Sesshoumaru arca persze meg sem rezdült.

- Majd igyekszünk.. – motyogtam égve.

- Hagyjuk kicsit magukra a fiatalokat. – kezdte kitessékelni Kagome anyja a többieket. Igen, az orvost is. Hiába Mrs. Higurashi kedves, ártatlan, mosolygós arca, még így is van benne egy jó nagy adag tekintély. Azt hiszem, kevesen tudnak ellentmondani neki.

- Sesshoumaru.. – fordultam a szellemhez, miután becsukódott az ajtó, és már csak ketten voltunk. - Te menj vissza ma a középkorba, jó? – kértem kissé elszorult torokkal. Nem akartam, hogy magamra hagyjon, de nem volt értelme, hogy itt maradjon.

- Miért akarod, hogy elmenjek? – kérdezte néhány másodperc csönd után. Szemei gyanakvóan villantak.

- Mert semmi értelme, hogy itt unatkozz, míg várod, hogy felépüljek. Rinnek és Jakennek szüksége van rád, még azt sem tudják, hogy jól vagyok. A középkorban is ugyanannyit tehetsz értem, mint ha itt maradnál. Kicsit több, mint két hét múlva pedig újra találkozunk. – Sesshoumaru tekintete nem változott. Látszott, hogy cseppet sem tetszik neki a helyzet. – Szóval kérlek, amikor Inuyasháék visszamennek, menj te is velük. – markoltam meg a takarót. Tényleg nehezemre esett elküldeni.