Párhuzamok

8. rész

Florence és Benjamin White rajongva ugrálták körbe Harryt, amikor találkoztak vele a King's Cross pályaudvaron. A fiú félénk mosollyal tűrte a hirtelen ráháruló nagy figyelmet, nem csak a White ikrektől, hanem a mellettük elhaladóktól is.
-Harry a rokonunk! Potter az új nagytesónk!-kántáltál az újonnal megalkotott rövid kis versüket.
-Gyerekek, halkabban!-utasította őket Chloé, ám nem tudott nem mosolyogni ikergyermekein. -És hagyjátok abba a körtáncot!
-Harrynek is bizonyára zavaró-értett egyet anyukájával Fanny. -Ugye?-nézett a fiúra.
-Ugye nem?-néztek rá a kicsik is.
-Túlélem-vonta meg a vállát Harry, aki már kénytelen volt hozzászokni ahhoz, hogy ezért vagy azért megbámulják.
-Értem, szóval zavar-állapította meg Fanny. -Akkor pedig hagyjátok abba-mondta szigorúan, felváltva nézve a húgára és az öccsére, akik - miután Chloé is rábólintott nővérük utasítására - abbahagyták a hangoskodást.
-Azért köszönöm...-mondta nekik halkan Harry. -És azt is, hogy befogadtatok...-nézett a többeikre.
-Ne köszönd. Ez a legkevesebb-mosolygott Chloé. -És azt remélem mondanom sem kell, hogy ha akármi gond van, értesíts minket.
-Gond az már most van-morogta Harry, amikor a King's Cross bejárata felé pillantott. -Vernon bácsiék kocsija megérkezett.
-Lyukasszuk ki a kerekét!-javasolta Benjamin mutatóujját felemelve, olyan büszkén, mint aki legalább egy új varázsigét eszelt ki.
-Mind a négyet!-lelkesedett Florence is.
Jellemző volt, hogy amit az egyikük kitalált, azt a másikuk egy újabb szintre emelte, míg végül ezt addig fokozták, hogy teljesen képtelen ötletekkel dobálóztak.
-...zárjuk be a disznóólba!-folytatta csillogó szemmel a kisfiú, amikor húgával már oda lyukadtak ki, hogy mit tegyenek a Dursley család egyes tagjaival, jelen helyzetben Dudleyval.
-Ugyan már-rázta a fejét Fanny olyan hevesen, hogy leengedett haja csak úgy szállt minden felé. -Harrynek ez nem segítene.
-De, nagyon sokat segítene!-ellenkezett Florence. -Megszabadulna tőlük!
-Kicsikéim, Fannynak igaza van-nyugtatta le élénk fantáziájú csemetéit Chloé egy-egy "buksi-simítással". -Amíg Dumbledore mást nem mond, Harrynek vissza kell mennie a mugli rokonaihoz.
-Az utálatos rokonaihoz-pontosított Benjamin.
Chloé apró mosollyal megrázta a fejét. Benjamin most nagyon emlékeztette Siriusra, aki mindig hasonló arckifejezéssel morgott, ha valami éppen nem tetszett neki.
-Köszönjetek el Harrytől, és engedjétek elmenni. Nagyobb galibát okoztok vele, ha megvárakoztatjátok a rokonait.
-És ha figyeltetek volna, anya megbeszélte vele, hogy amint lehet, elhozzuk onnan-tette hozzá Fanny.
A két kisebb White gyerek szomorúan köszönt el Harrytől, majd Fanny is szorosan megölelte kereszttestvérét.
-Vigyázz magadra, Harry!-búcsúzott tőle Chloé, szintén egy öleléssel.
-Igyekszem-sóhajtotta. -Ha máskor nem, szeptemberben találkozunk-nézett Fannyra.
-Hamarabb-bólintott a lány magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldött a fiú felé.
Ekkor még nem is sejtette, hogy igaza lesz. Csupán Harryt akarta megnyugtatni, és egy kis reményt adni neki, hogy nem kell sokáig kibírnia azokkal az utálatos muglikkal, akik a Malfoy családra emlékeztették őt. Viszont ahogy édesanyja rejtélyes könyvében is olvasta, a sorsunkat - még ha az meg is van írva - sokszor mi magunk alakítjuk, és az így előidézett változások hamarabb vagy később juttatnak el minket a következő állomásig. Ezeket a változásokat pedig a körülöttünk lévő személyek is előidézhetik. És ezek a személyek ebben az esetben a vörös hajú Weasley fiúk voltak, pontosabban a három fiatalabbik.

Az Odú egyik emeleti szobájában a Weasley ikrek és Ron lázasan tervezgették életük hadműveletét: Harry Potter kiszabadítását gonosz mugli rokonai börtönéből.
A White gyerekek épp Molly Weasley felügyelete alatt álltak, ami Chloé aurori munkája miatt egyre gyakoribbá vált. Az asszonyságot ez nem zavarta, közel állt a szívéhez a három gyerek, és szinte sajnálta, hogy korábban Chloé nem rá bízta őket, hanem Mary McDonaldra. Ám most eljött az ő ideje. Mary időközben férjhez ment, ráadásul messzebb is költözött, valamint Chloénak már nem kellett mindent úgy alakítani, hogy minél többet lehessen otthon, hiszen a gyerekei egyre nagyobbak lettek. Fanny örökölte az ő felelősségteljességét, az ikrek pedig Sirius rátermettségét.
Florence és Benjamin is csatlakoztak volna Harry kiszabadításához szívük szerint, ám Fanny hallani sem akart róla.
-Na szép-jegyezte meg Ron. -A te kereszttestvéred is, és ennyit nem tennél meg érte?
-Szóljunk a felnőtteknek, mondtam már-válaszolta Fanny. -Ők jobban tudják, mi ilyenkor a szabályos teendő-hangsúlyozta ki a szót.
-Csakhogy azzal most nem sokra mennénk-mondta George.
-Bizony-értett egyet vele Fred, és egy sóhaj után átkarolta Fanny vállát.
A lány érezte, hogy most valami Fred Weasley-féle "bölcsességet" fog hallani.
-Tudod, kicsi Fanny, fel kell nőnünk. Nem hagyatkozhatunk mindig a felnőttekre. Egy nap belőlünk is az lesz, és akkor egyedül kell boldogulnunk. Hát nem erre nevel az iskola?
-Egy-kezdte meg Fanny ellenérveinek felsorolását, miközben lelökte magáról a fiú kezét-, ti legjobb esetben is megnőni fogtok, de felnőni soha. Kettő, az önállóság nem egyenlő a szabályok felrúgásával. És három, segítséget a felnőttek is kérnek egymástól.
‐De Fanny-nézett nagy szemekkel a nővérére Florence. -Harrynek nem jó ott, ahol van. Hadd menjünk el érte. Kérleeek-nyújtotta el a kislány az utolsó szó végét.
-Ha anya megengedi, mehetünk-válaszolta Fanny felvont szemöldökkel.
-Nem mondhatjátok el a felnőtteknek!-szólt rájuk Fred és George egyszerre.
-Akkor nem mehetünk?-kérdezte a kislány.
A nővére bólintott.
-Fanny!-kiáltott rá Benjamin mérgesen a lányra. -Ez így nagyon nem szép! Ha nem szólhatunk senkinek, de anya engedhet csak el minket, esélytelen, hogy elmehessünk!
Fanny ravasz mosollyal megvonta a vállát, majd megsimogatta a kisfiú fejét.
-Én mondtam, hogy anyától vagy Mr Weasleyéktől kérjünk segítséget. Anya egyébként is megígérte, hogy elhozzuk majd Harryt.
-Anya sosem engedne el minket oda-morogta Ron szemforgatva. -Épp ezért vesszük kezünkbe az ügyet.
-Hála a mi tökéletes tervünknek!-rikkantotta Fred.
-Halkabban!-szólt nevetve George az ikertestvérére. -Egyébként a Ford Anglia is sokat segít.
-Frederick, a tökéletes tervetek annyi, hogy odarepültök és elhozzátok. Ez olyannyira messze van a tökéletességtől, mint ide a Hold-fűzött Fanny megjegyzést a fiú felkiáltásához.
-Ne becsülj alá minket. Néha a legegyszerűbb tervek a legzseniálisabbak.
-Néha. De nem most. És ez még tervnek sem mondható.
-Minket már akkor sem tudsz lebeszélni róla-vigyorgott pimaszul Fred.
-Nem bizony!-csatlakozott hozzá George is. -Ki tart akkor velünk?
Három kéz lendült a magasba: Roné, Florence-é és Benjaminé.
-Nem és nem-nézett rájuk Fanny szigorúan, ahogy Chloétól tanulta.
-Fanny, ne már!-nyafogták.
-Anya nagyon mérges lesz, ha rájön.
-De nem fog rájönni-jelentette ki Florence magabiztosan.
-Mert ügyesebbek vagyunk mi annál-húzta ki magát Benjamin is.
Fanny sóhajtott, és ezzel egy időben Ginny lépett be a szobába. A legfiatalabb Weasley eddig édesanyjának segített a főzésben, és amint el tudott szabadulni, már rohant is fel a többiekhez.
-Miről van szó?-huppant le Ron és Fanny közé.
-A kicsiknek semmi köze hozzá-mondta neki Ron.
-Jaj, mert te olyan nagy vagy-húzta fel az orrát sértődötten Ginny. -Egyébként is, ha Florence-ék tudhatnak róla, akkor én is. Ők nálam is kisebbek.
-Az a "zseniális" ötletük támadt-rajzolt a levegőbe Fanny idézőjelet-ennek a kettőnek-mutatott a még mindig vigyorgó Fredre és George-ra, akik ráadásul, bár ülve, de egy meghajlást is imitáltak-, hogy megszöktetik Harryt egyik este a Ford Angliával.
-Harry Pottert? Harry Potter idejön hozzánk?-sikkantott fel izgatottan Ginny.
-Ginny!-kiáltott fel Fanny. -Én bíztam benned!
-Sajnáljuk-mondta George, de a tekintete nem ezt mutatta. -Viszont ez akárhogy is számolom hat az egy ellen-tárta szét a karját "így alakult" stílusban.
-Legalább hat ellen, ha csak azt nézzük, hogy a szüleitek, anya, Percy...
-Ó, jaj, Percy nagy akadály lesz!-vágta magát hanyatt a padlóra Fred. -Még a végén elalszok az unalmas kioktatásától, és nem lesz, aki vezesse a Ford Angliát.
A többiek nevettek rajta, és Fanny is akaratlanul elmosolyodott, de zavartalanul folytatta a felsorolást.
-...sőt Dumbledore professzornak sem tetszene. Aztán ott van még Minnie nagymama, Hermione, aki szintén nem a veszélyes akciók támogatója, és végül, de nem utolsó sorban a minisztérium minden boszorkánya és varázslója, ugyanis ezzel a mentéssel kockára tennétek a Varázsvilág lelepleződését a muglik előtt.
-Ezek nem igazi ellenzékek-rázta a fejét Fred, aki időközben felült.
-Itt sincsenek-egészítette ki George.
-Attól még ezt gondolnák-tartott ki az igaza mellett Fanny.
-De nincs rá bizonyíték-mondott ellent Benjamin is a nővérének.
Fanny felpattant, és az ajtóhoz sétált.
-Akkor elkezdem a bizonyítékok gyűjtését-nyomta le a kilincset, és már résnyire ki is nyitotta az ajtót Fred, George és Ron Weasley élénk fejrázása ellenére. -Megyek, és megkérdezem Mrs Weasleyt.
-Utána meg Dumbledore-t?-kérdezte gúnyosan Benjamin.
-Vagy Cornelius Caramelt?-folytatta Florence.
Ginny a hasát fogva nevetett, amikor Benjaminék odáig jutottak, hogy már Merlinhez küldték volna szegény lányt, és Ron sem rejtette véka alá, mennyire tetszik neki az ötlet.
-Vesztettél, ismerd el-nézett a lányra Fred, aki csak fintorgott egyet, majd kitárta az ajtót, és lement a földszintre.
-Vajon tényleg meg fogja kérdezni?-nézett a többeikre Ron.
-Nem fogja-mondta Ginny kételyek nélkül. -Akármennyire is ellenzi, nem akar titeket bajba sodorni azzal, hogy elárul.
-Rendes tőle-jegyezte meg George, és Fred éppen rábólintott volna, amikor Ginny folytatta.
-Ahogy láttam rajta, biztos abban, hogy magatokat is le tudjátok ti leplezni-nevetett fel.
-Micsoda igazságtalanság!-kiáltott fel Fred Weasley mérgesen. -Ennyit a bizalomról.
-Nem hibáztatom érte. Amúgy meg a saját igazában bízik-vont vállat Ginny.
Alig fél perccel később Fanny győztes mosollyal lépett be a szobába.
-Flo, Ben, megjött anya, ebéd után megyünk haza.
Az ikerpár mérgesen és csalódottan egymásra nézett, aztán a Weasleykre.
-Ne aggódjatok, majd mi kiszabadítjuk Harryt-jelentette ki Ron határozottan.
-Mi meg majd mehetünk az Azkabanba értetek azután-forgtatta meg a szemét Fanny.
-Amúgy sem ma van az akció időpontja-mondta Fred.
-Ezt csak azért mondod, mert nem tudsz veszíteni-nézett a  fiúra Fanny.
-Mert nem is szoktam-húzta ki magát Fred. -Majd belátod te még, kicsi Fanny, hogy micsoda sikerünk lesz ezzel is.
-Ó, persze-bólintott a lány. -Amikor majd egy hétig takarítod a csirkeólat büntetésül.
-De legalább Harry itt lesz.
-Úgy veszekedtek, mint a házasok-jegyezte meg George nevetve.
-Nem!-kiáltott fel egyszerre a két vitában lévő fél.
-Még ezt is egyszerre mondtátok-vigyorgott George.
-És egyszerre forgattátok a szemeiteket-mondta Ginny.
-Ez nem igaz-motyogta Fanny a plafonra felnézve, majd visszanézett a többiekre. -Egyébként anyukátok üzeni, hogy menjünk le enni.
-Végre, kilyukad a hasam-jegyezte meg Ron, és felállt, hogy elsőként érjen le.

Fred és George majdnem fellöktek mindenkit, amikor versenyt futottak a konyháig. Végül szegény Ron lett a futóverseny áldozata, akiben az ikerpár valamelyike - Fanny feltételezte, hogy Fred - megbotlott, és így mindhárman a gurulva tették meg az utolsó pár fokot a lépcső aljáig.
Fanny, aki utánuk ment, megtorpant, így a mellette lévő Florence is megállt. Ginny és Benjamin kíváncsian nyújtogatták a nyakukat.
-Mi a Merlin folyik itt?-sietett ki a konyhából Mrs Weasley, félig dühösen, félig ijedten.
-Csak kicsi a rakást játszunk, anya-válaszolta George angyali mosollyal.
-Mindjárt olyan kis rakást adok én nektek...! Vagy inkább kis kanállal az ebédből.
-Ne!-nyögte fel fájdalmasan Ron, nem csak azért, mert a bátyai még mindig nem szálltak le róla, hanem mert már eltervezte, milyen jót fog enni Molly Weasley finom húsleveséből és a mennyei illatú palacsintájából.
-Ron...!? Fred, George, azonnal álljatok fel! Összenyomjátok szegényt!-rángatta le legkisebb fiáról a nő az ikreket.
Ekkor már Chloé és Pery is odamentek a társasághoz, hogy megtudják, mi az oka a késedelemnek.
-Csoda, hogy nem veletek van a baj-nézett Chloé a kisebbik ikerpárra, akik angyali tekintettel pislogtak vissza rá. -Nagyon megütötted magad, Ron?
-Nem annyira-rázta a fejét.
-Elég ebből a cirkuszból-sóhajtott Mrs Weasley. -Asztalhoz-mutatott a konyha felé, és mindenki engedelmesen arra indult.
-Mi történt?-kérdezte Fanny az előtte sétáló idősebb Weasley ikret, aki az ujját nézegette.
-Szálka...-morogta Fred.
-Megnézhetem?
-Persze, nagyon izgalmas-válaszolta a fiú.
-Segíteni szeretnék-tisztázta Fanny a szándékát, ha nem lett volna számára egyértelmű. -De ha ilyen vagy velem, nem tudok és nem fogok.
-Jól van-adta meg magát Fred, és megmutatta az ujjába fúródott szálkát.
-Nincs benne mélyen-állapította meg Fanny. -Ez jó jel. Anya jól ki tudja szedni.
-Hé, Georgie! Műtétem lesz-nevetett Fred.
Fanny mosolyogva megrázta a fejét.
-Inkább George is nézze meg, hogy nincs-e az ujjában vagy a tenyerében szálka.
-Nekem nincs-mondta George.
-Hol késtek már, fiúk?-jött ki ismét Molly a konyhából.
-Szálka ment az ujjukba-válaszolta helyettük Fanny.
-Csak Frednek-ellenkezett George.
-Mert George még nem nézte meg rendesen-javította ki Fanny.
-Jaj, fiúk!-kezdett volna sopánkodni az asszony, de Fanny időben megfékezte.
-Ne aggódjon, Mrs Weasley, majd mi anyával kiszedjük nekik. Menjen vissza nyugodtan a konyhába-terelte be Molly Weasleyt, majd anyjára nézett.
-Tudsz segíteni?
-Miben, Fannykám?
-Szálka-válaszolt a lány.
-Megyek-állt fel Chloé, és az anya-lánya páros visszament az ikrekhez. -Na, hol vannak?-kérdezte a fiúkat.
-Itt-mutatta Fred az ujját.
-És itt-nézegette George a tenyerét, ahol időközben ráakadt egyre.
-Egy pillanat alatt kint is lesznek-mondta Chloé, és elővarázsolta hozzá a szükséges eszközöket. -Üljetek le-mutatott a kanapéra.
-Fájni fog?-nézett végig Fred a "műtét" kellékein, és nem tetszett neki a tű.
-Dehogy-rázta a fejét Chloé.
-Mondtam, nincs olyan mélyen-tette hozzá Fanny.
-Olyan mélyen... George kezd-tolta Fred Chloéhoz ikertestvérét, aki grimaszolva hagyta, és pillanatokkal később már szálkamentesen ment ebédelni.
-Add a kezed, Fred-kérte Chloé a fiút.
-Fred, a tűtől nem kell félned-sóhajtott Fanny, majd leült mellé, és megfogta a másik kezét. -Ez Benjaminnál már bevált. Számolunk, jó? Meglátod, ötig sem érünk el, máris kint lesz.
Chloé mosolyogva nézte a gyerekeket.
-Készen állsz?-kérdezte a fiút, aki bólintott.
-Készen-válaszolt helyette Fanny érezhetően nagy bizalommal a hangjában.
-Óvatos leszek-ígérte a White gyerekek anyukája.
-Na figyelj. Egy...-kezdte Fanny, és vele együtt Fred is a számolást. -Kettő... Három... Né...-
Végig sem tudták mondani a rövid szócskát, a szálka már kint volt. Fanny mosolyogva engedte el Fred kezét.
-Ez nem is volt olyan szörnyű!-rikkantott fel. -Meg sem éreztem.
-Ügyes voltál-mondta neki mosolyogva a lány. -Büszke vagyok rád.
-Koronázzuk meg a sikeres műtétet egy ebéddel-javasolta Chloé, és mosolyogva nézte, ahogy Fanny és Fred máris vitába bonyolódva indultak el a konyhába.
Ha Fannyban önmagát, akkor Fredben Siriust látta a maga humorával, tréfáival, megjegyzéseivel és titkolni próbált sebezhető pontjaival. "Ha a Sorsok valóban ismétlődnek, akkor ez egy remek példa lesz arra", gondolta. "De Merlin segítsen, hogy nekik boldogabb vég jusson."