Glikol (+18)

20✔

Avva szemszöge

Sosem hittem a madárcsicsergéses reggelekben, abban, hogy az ember boldogan kel fel, új álmokkal és tervekkel. De mostmár én is érzem ezt a pozitív érzést. Az alvó Ryan egy olyan meleg érzést sugárzott magából, hogy ok nélkül is mosolyognom kellett. Adtam neki egy puszit, és halk léptekkel hagytam el a szobát. A konyhába a kávéfőző hangjára felébredt hugom ölelt át hátulról.

-Jó reggelt Avva-köszönt és nagy mosollyal rámnézett.

-Jó reggelt Evy, örülök, hogy ilyen boldognak látlak.-mosolyogtam vissza és sírni kezdett.

-Annyira jó, hogy itt vagy.-mondta és hozzámbújt.

-Az érzés kölcsönös hugim. Na de aztán mesélj mivan Paullal meg veled?

-Szeretem Avva. Nagyon szeretem. Az este felkelt mert valami rosszat álmodott de mikor meglátott annyit mondott, hogy szeret és ölelkezve vissza aludtunk. Remélem tényleg velem marad.

-Ebben biztos vagyok!-jelentettem ki és a lefőtt kávét kiöntöttem két csészébe aztán elindultam vissza a szobába.

-Avva, legközelebb picit halkabban legyetek mert szerintem még a második szomszéd is hallott titeket-mosolygott a hugom.

-Legalább mindenki tudja, hogy boldogok vagyunk.-kacsintottam és becsuktam az ajtót. Ryan még szuszogott én pedig letettem a csészéket az asztalra. Bebújtam mellé, ő pedig szorosan magához húzott. Megcsókolt és érzékien simogatta minden porcikámat. Nem szólt semmit és ez így volt tökéletes. Csak ő meg én. Aztán csak feküdtünk. Ő lustán morgott én pedig boldogan figyeltem minden kis apró mozzanatát. Aztán belenézett a szemembe. A világ hirtelen megszűnt létezni. Meleg teste megnyugvást kölcsönzött az én hideg lelkemnek.

..........

-Bébi, biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?-kérdezte Ryan miközben éppen a kávéfőzővel szemezett.
-Igen. Tudom, hogy eléggé fura ötlet de mi ketten sem vagyunk éppen átlagosak nem?
-Ahogy mondja hölgyem-és átölelt.

..........

-Bébi, hallom őket.-jelentette ki Ryan anyám sírja mellett. Csak maga elé meredt és egy érintéssel már én is hallottam őket.
Anyám sírt, apám meg nem hitt semmit el. Elmeséltem nekik, hogy Evy újra velem van és vigyázok rá. És ekkor anyám ismét sírt. Apám elégedetten sóhajtott egyet. Éreztem, hogy megnyugodtak, aztán már nem hallottam őket. Eltűntek. Ryan rámnézett én pedig mosolyogva de sírva bújtam hozzá.
Emlékszem mesélték, hogy a halottak hallanak minket, de nem gondoltam volna, hogy ez tényleg így van. Persze ezt is Ryannek köszönhetem. Ahogy azt is, hogy vele lett teljes az életem. Minden boldogan és felhőtlenül zajlott mind addig amíg haza nem értünk.

Az ajtó nyitva, kaparás nyomok látszódtak rajta, tudtam, hogy valami nagyon rossz dologra kell felkészülnöm. Ahogy beléptünk a nappaliba Evy ájultan hevert a földön, Paul mellette görnyedve könyörgött neki, hogy keljen fel és tőlük nem messze egy halott is hevert. Kérdésekre nem volt idő egyből Evyhez futottam de még nem is lélegzett.

-Paul mi a jó büdös franc történt itt?-kérdeztem dühösen és az ölembe vettem a hugom.

-Paul áruld már el az isten szerelmére!!-üvöltött Ryan is.

-Nem tudom bassza meg!-kelt ki magából Paul és sírni kezdett.-Itt feküdtünk kinn a kanapén és egyszer csak berontott valaki ide, azonnal felpattantam és elkaptam de valamit belém szúrt és olyan érzés volt mintha valami folyékony kábítószert fecskendezett volna belém. A hatása szerencsére hamar kiment de éppen annyi időre elvesztettem a józan eszem, hogy Evy sajnos nem tudott elmenekülni. Megölte a k*rva életbe!!!! Az egyetlen csodás nőt itt a földön! A szerelmemet....az életemet-sóhajtott kis idő után és halkan ismét sírni kezdett.

-Semmi baj, megoldjuk!! Igaz Ryan?- bámultam rá már kisírt szemekkel ő pedig nyugtatóan mosolygott vissza rám.

-Persze, hogy megoldjuk Bébi! Hisz azért vagyunk mi itt, hogy rátok vigyázzunk akár az életünk árán is.-nyugtatott meg szavaival és tudtam, hogy tényleg nem lesz semmi baj.

-Hogy?- kérdezte Paul teljesen összetörve.

-Neked kell megoldani, mivel te vagy a lelkitársa. Meg kell gyógyítanod hisz csak így élheti túl. De ha nem sietsz akkor nem csak neki, hanem neked is szépen lassan véged lesz. Igyekezz, szedd össze magad vagy hagyod meghalni?-kérdezte Ryan.

-Nem. Persze, hogy nem.-válaszolta Paul és Evyt elvette az ölemből és lefektette a kanapéra. Felé hajolt, adott egy puszit a szájára és megharapta őt is és magát is. Paul teljesen színtelen vére csak úgy ömlött de Evy teste olyan gyorsan szívta magába, mintha mindig is ezzel táplálkozott volna. Mikor Paul már az ájulás szélén állt, gyorsan elállította a "vérzést" és Evyn pedig összeforrasztotta a sebet a puszta kezével. De semmi. Evy nem mozdult meg, nem reagált semmire sőt nem is lélegzett.

-Kifutott az időből- jegyezte meg suttogva Ryan én pedig a hugomhoz futottam. Paul erőtlenűl terült el a padlón és újra magába harapva hagyta, hogy a "vére" csak úgy elpárologva teljesen kiürüljön a szervezetéből és így ő is a halálba térjen a hugom után.

-Nem!! Nem lehet!! -ordítottam.

De semmi jele nem volt annak, hogy Evy szíve újra dobogni kezdjen. A kis törékeny teste teljesen lefagyva és mozdulatlanul feküdt.

-Ryan kérlek csinálj valamit! Te biztos tudod, hogy mit kell ilyenkor csinálni!! Segíts a hugomnak!! Szüksége van rád!! Kérlek-esdekeltem de hiába. Ő nem tudott tenni semmit mert Evynek Paul a lelkitársa.

Paul teljesen begyógyult sebbel de életképtelenül sírt a kanapé mellett és egyre csak gyengült.
Ryan a hátam simogatta, én pedig éreztem, hogy ismét megint minden kicsúszik a kezem közül.

A padlóról Paul ereje tejében pattant fel és Evyt átvéve leült a padlóra. Levette Evy felsőjét és Ryanra nézett.

-Tudod soha senki nem csinált még ilyet a fajtánk közül, de én megpróbálom csak a te segítséged kell hozzá. Ryan nem hagyhatom meghalni! Szeretem! Teljes szívemből, hisz te is érezted!! Segítened kell!!

Hirtelen nem értettem mit tesz de Ryan a gondolatomba mesélte el, hogy mire készül Paul.

"Bébi, Paul megfelezi a szívét Evyvel és így ő tovább élhet. Paul szíve hamar regenerálódik de itt az a kérdés, hogy Evy teste befogadja-e. Ha igen akkor az emberi szíve fel erősödik és Paul fél szíve csak tartalékként lesz benne, de ha nem akkor ő is olyan lesz mint mi."

Paul rámnézett én pedig csak bólintottam, hogy megbízom benne. Ryan kitépte Paul mellkasábol a szívét és egy gyors harapással már ketté is választotta. Az egyik felét vissza döfte a testvérébe a másikat pedig az én hugom mellkasába illesztette bele. A csont és a szövet hamar összeforrt mindkettőjük mellkasán. Paul hamar visszanyerte teljes szívét, Evy esetében pedig vártunk.

Vártunk addig ameddig kellett. Míg végül körübelül egy óra múlva nyöszörögve tért magához. Ránknézett és ennyit szólt:

-Most miért vágtok ilyen szar képet?