Ígéretek tengere (KuroKen)

-26-

Amint beértek az épületbe, egy portás fogadta őket. A férfi a negyvenes éveiben lehetett, a feje búbján már látszott a kopasz folt. A teste nem volt igen kidolgozott, mégis látszottak a ledolgozott évek nyomai. Szögletes szemüveget viselt, melynek az egyik szára látszólag el volt törve, csak egy adag celluxszalag tartotta össze szegényt. 

A férfi éppen egy pohár kávét szürcsölgetett, miközben a telefonján olvasott valamit. Kenma magában meg is jegyezte, hogy szar lehet a csávó munkabeosztása, ha ilyen későn kávét iszik. A portás amint meglátta a két fiút, felvont szemöldökkel fordult hozzájuk.

A férfi arca teljesen átlagos volt, némi arcszőrzet egy fekete szempárral párosítva. Minden második negyvenéves férfi így nézett ki, így Kenma nem volt meglepve az arca láttán sem.

-Jó estét kívánok! Illegális szórakozóhelyet szeretnénk bejelenteni. - Szólt Kuroo a férfihoz hangosan.

A férfi méregette őket egy darabig, majd felállt, és intett, hogy kövessék.

Kenma egy darabig töprengett, amíg sétáltak a kopott csempéjű folyosón, amikor eszébe jutott, hogy miért is nézett rájuk így a portás.

1. Kettő egyértelműen kiskorú személy voltak, egyikőjük pizsamában, másik öltönyben.

2. Mind a ketten láthatóan sérültek voltak.

3. Egy illegális szórakozóhelyet jöttek bejelenteni.

Ki a fene ne találná ezt felettébb furának!?

Nem csoda, hogy így végigmérte őket, hiszen egyetlen egy pillantásból is tudni lehetett, hogy valami nagyon nem kóser!

A férfi egy kis szobába vezette őket.

-Foglaljanak helyet. - Vezényelte.

A szobában egy négyzet alakú asztal, és három darab szék volt. A portás leült a velük szemben álló székre, majd az asztalra könyökölve Kuroo szemébe nézett.

-A nevét kérem.

-Kuroo Tetsurou.

-Kenma Kozu- Mondta volna Kenma, amikor a rendőr félbeszakította. -A tiédre nem voltam kíváncsi.

Kenma azonnal befogta a száját, és jobban körülnézett a szobában. A helyiség nem volt éppen méretes, és csak egyetlen egy elsötétített ablak volt benne, mely az utcára nézett. Az asztalkát csupán csak egy pislákoló villanykörte világította meg felülről. A falak szürkék voltak, egyedül a rendőr mögötti apró tükör a falon ütött el a szoba hangulatától, ugyanis a tükörnek nagyon szép kerete volt. Aranyra volt festve, de egy-két helyen már lekopott a festék, felfedve a tölgyfából készült alapot.

-Mondja el, mi történt, és miért.- Sóhajtotta a portás unottan.

Nem is kellett kétszer szólnia, Kuroo azonnal belefogott a beszédbe. Kenma tudta, hogy Kuroo rossz a hazugságokban, ha komoly dologról van szó, de amit itt mondott, az nagyon kidolgozott és mesteri volt. Elmesélte, hogy hogyan rabolták el Kenmát a saját szülei, és kényszerítették olyan dolgokra, majd azt is részletesen elmondta, hogyan sikerült bejutnia a házba, és hogyan futottak vissza egészen idáig.

Kenma közben igazán unatkozott. Egy darabig úgy tűnt, hogy a tükör szélébe vésett mintákat nézegetné, majd egy idő után az asztal alatt megfogta Kuroo kezét, és azt nyomogatta. Ennek hála Kuroo nyelve egyszer-kétszer megbotlott, és újra kellett kezdenie a mondandóját.

Miután végzett, a férfi szemei teljesen ki voltak kerekedve, és remegett is. Hirtelen felpattant, és intett egyet.

-Ezt azonnal bővebben is ki kell vizsgálnunk. Kérem kövessenek, biztonságba helyezem önöket.

Kuroo már boldogan megindult volna a portás után, felállt, és elkezdte a társát maga után húzni, amikor Kenma hirtelen megtorpant, és az asztal a külső falhoz közelebbi oldalánál kezdte el megkerülni az asztalt. Kuroo elmosolyodott, majd utána ment.

Kenma megint megtorpant, de ezúttal nem váltott menetirányt, csak szimplán a rendőrre nézett.

-Arra nem hiszem, hogy szükség lesz, hiszen ön nem akar minket biztonságba vinni. - Mondta fagyosan.

A rendőr erre kicsit meghökkent, majd elmosolyodott, és újra szólt:

-Kérem, kövessenek, biztonságba helyezem önöket.

-Akkor kérem várjon egy pillanatot. Amúgy meg, itt is biztonságban vagyunk, hiszen ő is itt van, nem?

A portás hallgatott, majd újra megszólalt:

-Sajnálom, nem adhatok extra időt.

-Sajnálom, engem meg az nem nagyon érdekel. Még élek, még számít ez az illúzió, amit úgy hívunk, "idő". - Azzal Kuroo felé kezdett sétálni.

Szegény fiúnak ötlete sem volt, hogy mi történik. Kenma szoros ölelése ébresztette tudatra. A hideg végigfutott a hátán, és egy jeges kéz markolt a szívébe. Ő is átölelte Kenmát, és suttogni kezdett neki.

-Kenma, én rájöttem.

-Mhm. - Nyomta a fejét Kenma erősebben a magasabbik mellkasába.

-Nem kellett volna idejönnünk. Sajnálom.

-Nem a te hibád.

-Én sajnálom. - Gördült le az első könnycsepp Kuroo arcán. - Én úgy sajnálom...

-Ne sajnáld. Tudtam, hogy ilyen vége lesz.

-Szóval tényleg vége van? Ez a vége? - Eresztett a szorításán Kuroo.

-Igen Kuro. - Mosolyodott el Kenma, ahogyan mélyen a másik szemébe nézett. A szemei csillogtak, tán az odaadástól, netán a könnyektől, amelyek később végigcsordultak a fehér arcán.

Innen nem volt menekvés.

Itt senki sem volt, aki megvédhette volna őket.

Itt csak magukra számíthattak.

De mit is ér két gyerek, ellene?

-Kenma, tudod a történeteknek általában jó végük van.

-Tudom Kuro. - Simított végig az egyik kezével Kenma Kuroo arcán.

-Akkor miért van az, hogy mi itt meg fogunk halni?

A rendőr nem értette amit suttogtak, de nagyobb gondja is volt annál.

-Ki mondta, hogy meg fogtok halni? - Robbant ki az ajtó hirtelen. A levegő mintha megfagyott volna, és fekete köd telepedett a szobára. Urara egy lángoló valamit markolt a kezében, amit pillanatokkal később a lábuk elé hajított.

Ikari volt az, bár szegény pára teste borítva volt vérrel, ami pedig lángolt, alig lehetett felismerni. Nem volt eszméleténél, de még lélegzett.

-Úgy bizony. Egy szóval sem mondtam, hogy meg fogunk halni. - Mosolyodott el Kenma, majd Urarára nézett. -Fogalmam sincs ki vagy, mit akarsz, vagy mi a célod Kuroval. De azt tudom, hogy igazán kedveled őt, úgyhogy mielőtt eltávozunk, még egy kicsit jobban feldühítelek, hátha a végén elveszted azt a maradék eszedet, ami a kis agyacskádban maradt. Nem vagy felsőbbrendű attól, hogy nem vagy ember. Én sem vagyok attól felsőbbrendű, hogy ember vagyok. Egyszóval egyikünknek sincs semmilyen kibaszott joga dönteni arról, hogy valaki a ti, vagy a mi világunkban fogja leélni a hátralévő életét. Ahhoz sincs semmi jogod, hogy a túlvilágra küldj bárkit is.

-Ó, dehogy nincsen. Ha túl sokáig jártatod a pici szádat,  akkor gyakorlatban is be tudom mutatni. Első kézből tapasztalhatod meg, milyen az, amikor valaki túl sokat használja a száját másokról való nem túl szép beszédre. Hiszen mi másra is tudnád a szádat használni azzal a csökött agyacskáddal? - Mosolygott Satsuki, majd előhúzta a kését.

-Ó dehogynem tudok. Első kézből nem fogod megtapasztalni, sőt nem is tapasztalhatod meg, hogy milyen az, amikor valakin én túl sokat használom a szám. De demonstrálni tudom! - Azzal megfogta Kuroo gallérját, és a saját száját az övére nyomta.