Fognyomok (Supernatural 18+)

29. fejezet

Egészen szürreális volt a jelenet odabent. És nem csak a rám zúdult gondolataim miatt. Az a dominancia, amivel kezelte a helyzetet attól a pillanattól, ahogy meglátott, az utolsóig, teljesen letaglózott. Már a puszta látványa is elgyengített, de a következő két perctől a lélegzetem is elállt. Ahogy botladozok kifelé az őrs mellett lévő sikátorba, ahová irányít, és próbálok számot vetni, nem mondanám, hogy sikerül, még mindig teljesen a hatása alatt vagyok. Brett. Nem volt vele kedves az utolsó mondataival. Talán mégsem az új pasija. De ha átmenetileg az is volt most egy darabig, akkor sem számít, ő az enyém, mert nekem teremtették, és soha semmilyen pótlék nem lesz neki elég helyettem. Már csak őt kellene erről meggyőznöm, mert ahogy most viselkedik, egyre kevésbé érzem a magabiztosságot. Hiába élveztem a Brett nyakába ömlő hidegzuhany minden pillanatát, egyértelmű, hogy nekem sem örül felhőtlenül. Mintha egyáltalán nem akarná, hogy itt legyek, ami persze nem is lenne csoda a történtek után.

- Mit keresel itt, Dean? - kérdi, amint látó- és hallótávolságon kívülre kerülünk, sokkal lágyabb hangon, mint ahogyan odabent beszélt, és ezzel alaposan meglep. Ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban felkavar. - Élek, egyben vagyok, láthatod - tárja szét a karjait, és majdnem körbe is fordul, hogy láthassam minden ép porcikáját. Mintha nem vizslattam volna végig már eddig is épp elég alaposan. - De ezt megkérdezhetted volna telefonon is. Ez már nem a te felelősséged.

- Nem, én… - nyögöm, de képtelen vagyok kimondani, hogy ez az egész csak véletlen, és nem miatta vagyok itt.

Semmi sem véletlen. Talán ha valami meg van írva, bárhogy harcolunk ellene, bármennyire is próbáljuk távol tartani magunkat a másiktól, nem tehetünk semmit. Ami el van rendelve, azon egy halandó ereje nem tud változtatni. Ijesztő, de ahogy újra végignézek rajta, valamiért most legalább annyira megnyugtató is ez a tudat. Sokkal könnyebb elfogadnom, ha azt érzem, hogy nincs választásom. Főleg, ha nem valami borzasztó dolgot kell elfogadnom, csupán egy ajándékot, amit talán nem annak szántak, de én annak vettem, és a magamévá tettem. Lehet, hogy nem tudok változtatni rajta, de most először, ebben a pillanatban nem is érzem azt, hogy akarnék.

- Te… mi? - kérdez vissza felhúzott szemöldökkel, egészen gyengéden, de nem hiszem, hogy azt várja, folytassam. Felém lép, mire egy kicsit talán ijedten az elkerülhetetlentől, mint a préda, aki tudja, hogy itt a vég, a falhoz hátrálok. Ezúttal hiába hunyom le a szemem, nem tudom majd abban a hitben kinyitni, hogy ő azonnal köddé válik. A torkom kiszárad, a pulzusom az egekbe szökik, a karjaim pedig csak élettelenül lógnak a testem mellett, és bénultan várom, hogy tegyen velem, amit csak akar. Amiről egészen idáig nem mertem beismerni, hogy én is legalább annyira akarom, és minden percét utáltam, amíg menekültem előle.

Az arcomra simul a két tenyere, és már érzem a leheletét az ajkaimon, de az utolsó pillanatban a válla fölött átnézve meglátom az öcsémet, amint az Impala tetején támaszkodik, és vigyorogva néz felénk. Eltátom a számat, és hirtelen helyére kerülnek a kirakós darabkái.

- Sammy…? - lehelem hitetlenkedve, és közben lassan a fejemet kezdem ingatni. Visszatér az izmaimba az a minimális erő, amivel mozgásra tudom bírni a testem, így képes vagyok kilépni Walker árnyékából, hogy az öcsém felé induljak. Sam azonban csak megcsóválja a fejét, jókedvűen felénk int, majd visszaül a kocsiba.

Csak most jut el a tudatomig, hogy le sem állította a motort. Pontosan tudta, mi fog történni, tudta, hogy vissza fog ülni, és el fog hajtani. Most értem meg, hogy ebbe ezúttal semmiféle felsőbb erő nem kontárkodott bele, ezt a saját öcsém rendezte így. Nem hiszem el, hogy képes volt így csőbe húzni. Képes volt elhitetni velem néhány perc alatt, hogy a sors keze van ebben a találkozásban, és véget kell vetnem a hetek óta tartó próbálkozásomnak, hogy szembeszegüljek vele, eszembe sem jutott, hogy esetleg az ő keze. Összevont szemöldökkel fordulok vissza bizonytalanul Walker felé, és nagyot nyelek, mielőtt megszólalok.