Anabell Potter története

Part 86 - Díjátadó

Valaki kopogott Perselus irodájának ajtaján. Összerezzentem a váratlan hangtól, és csak akkor realizáltam, hogy már egy ideje néma csendben ültem a földön, amikor már könny sem jött a szememből, és csak magam elé bámultam.

Megakartam ölni magam, de várnom kellett. Mindenki a győzelem mámorában van, nem ronthatom el mások hangulatát a halál híremmel. Pár napot még várnom kell.

Ismét kopogtak, ezúttal hangosabban.

Morgolódva felpattantam és a kezemben lévő nehéz talárral az ajtóhoz léptem, és feltéptem azt.

- Mit akarsz?! – azonnal elharaptam a mondatot, amikor láttam, hogy George áll velem szemben.

- Bejöhetek? – kérdezte halkan. Ahogy a fájdalommal teli szemébe néztem, nem tudtam neki nemet mondani. Oldalra léptem, majd bezártam utána az ajtót.

Fred volt neki a mindene. Hiába veszítettem el ennyi embert, neki ő jelentett mindenkit egy személyben.

- Harry azt mondta, hogy itt talállak – némán álltam vele szemben, miközben a kezemben lévő talárt simogattam. – Sajnálom, Bell. Ma este talán te veszítettél a legtöbbet...

-A sajnálattal nem jutok semmire – szóltam közbe hűvösen. – Neked segítene, ha azt mondanám, hogy sajnálom Fredet?

- Nem... – mondta ki nehezen.

- Az egyik legjobb barátom volt. Neked a testvéred. Borzasztó, hogy nincs többé – lágyítottam el a hangom.

- Tonks, Remus, Perselus... – a neveket hallva úgy éreztem, mintha újult erővel nehezedne az ólomsúly a vállamra. – Nem ölheted meg magad, Bell.

Lassan ráemeletem a tekintetem és hűvös nyugalmat erőltettem magamra. Meglepődtem azon, hogy amennyi fájdalommal vagyok tele, az okklumentálás könnyebben megy, mint valaha.

- Azt majd én eldöntöm – mondtam, George pedig szorosan lehunyta a szemét.

- Na és mi lesz velem? Mi lesz Harryvel? Mi lesz a kis Teddyvel?

Teddy...

- Ott van neked Lee és Angelina. Harrynek ott van Ron, Hermione és Ginny. Teddynek pedig ott lesz Andromeda.

- Perselus nem ezt akarná... Remus, Tonks és Fred sem akarná...

- Nem érdekel mit akarnak! – kiáltottam el magam, amitől George össze sem rezzent. Úgy tűnt számított az efféle kirohanásra. – Életemben először valamit magamért akarok csinálni! És nem akarok többé így érezni!

- Ez a könnyebbik kiút. Én is megtehetném. Sokan mások is megtehetnék, de mégsem teszik – mondta érzelemmentesen George. Majd, amikor nem válaszoltam ő tovább folytatta. – Nem találták meg Perselus holttestét. – a szívem hevesebben kezdett verni, amikor realizáltam, hogy van remény. – Lehet elvitték a halálfalók, hogy meggyalázzák a holttestét... Harry mondta, hogy vele is azt csinálták, amikor azt hitték, hogy halott.

Igen, ez nagyon is reálisnak hangzott. A halálfalók képesek erre.

- Köszönöm, hogy elmondtad – csuklott el a hangom. A remény pedig amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott.

***

Túl voltam Tonks, Remus és Fred temetésén is. Mind a kettőn végig néma csendben álltam, és emésztettem magam belülről.

Andromedával megbeszéltük, hogy gyakran megfogom őt és a keresztfiamat látogatni, és segítek nekik, amiben csak tudok. Ha nagyobb lesz, biztos vagyok benne, hogy akár hétvégéket is nálam tölthet majd Teddy. Részt akarok venni a nevelésében, ebből nem engedtem. Hasonló sorsra jutott, mint én és Harry. Árva maradt, szülők nélkül, de egy utálatos nagynéni, nagybácsi és unokatestvér helyett, egy szeretettel teli, gyászoló nagymamát kapott és egy öngyilkos hajlamú, dühös keresztanyát.