Démoni Rémálom

11.Rész

Tiaky-szaladt ki a számom, de kezem egyből a szám elé kaptam.
-Mit mondtál? - kérdezte Dylan. Nem válaszoltam neki. Tiakyt bámultam, próbáltam rájönni, hogy mire készül, ő is engem bámult, mélyen a szemembe nézett, tudtam, hogy a gondolataimban olvas.
-Erre tessék-szólt a tanár Tiakyhoz-ott egy hely Lili mellett. Terelete őt a lány asztalához. Egyeltalán nem tetszett, hogy mellé fog ülni. Valahogy megbeszélhetném Dylannal, hogy üljön inkább ő oda. De az mégis csak bunkóság lenne.
-Már látom, hogy jó barátok leszünk, vagy ki tudja lehet többek is annál-kacsintott rá Lili.
Már megint az idióta flörtölős dumájjával próbálkozik, katasztrófa a lány, minden srácnál ez a duma. Tiaky csak rámosolygott, nem válaszolt, elvolt foglalva valami mással, a gondolataimmal, éreztem, hogy még mindig az elmémben kutakodik. Vajon mit akar tudni?
Egy újabb unalmas órát ültünk végig, a csöngő hallatán az idegességtől egyből felpattantam. Tiaky is épp felállt, az egyik osztalytársammal beszélgetett, a lányok körül rajongták.
-Tiaky, te velem jössz-ragadtam meg pulcsiának nyakát és magam után rángadtam.
-Ahogy mondod asszonyom-nevetgélt.
Osztalytársaim nem találták az álukat, nem értették, hogy mi folyik itt, igaz én sem. Egyszerre voltam zavarodott és mérges. Végig rángadtam az egész folyosón, majd ki az udvarra le a pályához.
-Tiaky! Mi a francot csinálsz?
-Gondoltam, hogy ha már együtt élünk nekem is suliba kell járnom-felelte, de olyan könnyedén, hogy még dühösebb lettem.
-De mi nem lakunk együtt, csak hivatalosan, bármikor elküldhetlek!! - nem akartam, hogy tudja, hogy aggódom, pedig aggódtam, nagyon. Anyum miatt, Tiaky végett, hogy miért van itt miért csinálja ezt.
-De nem fogy elküldeni-olyan biztosan mondta ki, de igaza volt, nem akartam elküldeni, de nem is akartam, hogy velem legyen.
Csak bámultunk egymásra, próbáltam helyre rakni a gondolataim, de nem ment. Azon rágodtam, hogy melyik kérdés tegyem fel neki először. Mi értelme volt beiratkoznia a suliba amikor nem marad itt végleg. Miért van velem, miért véd meg, miért vigyáz rám.
-Figyelj én.. - kezdtem volna, de elakadt a lélegzetem, hirtelen feltámadt a szél, lehullott leveleket vitt minden felé. A közelben lévő fák alatt köd terjengett, Tiaky oda szegezte tekintetét, mereven állt, figyelt valamit.
-Francba-végre meg szólalt,védelmezően elém lépett. Próbáltam kitalálni, hogy mi okozta ezt a reakciót, Tiaky mögül kukucskálva fürkésztem a fákat. Hirtelen megláttam háros sötét alakot, ekkor én is megdermettem. A lélegzetem is elakadt. Közeledtek, de nem normális ember tempóban, szélsebessen szelték át az udvart. Előttük álltak meg, háromszöget alkotva.
Ekkor tisztán kivehettem arcukat. Az első magas, izmos volt. Vörös haja rendezetlenül hullott arcába, íriszei sötét fekete volt, pont mint Tiaky egyik szeme. A másik kettőnek feket haja volt, fekete szemekkel nem voltak olyan izmosak, de nem voltak puhányok. A félelem magába kerített, tudtam, hogy ők sem emberek, ők is azok mint Tiaky, valami lények.
-A lányért jöttünk! Most azonnal átadod nekünk! - szólalt meg a vörös, mély hangon.
-Nem, nem fogom-Tiaky még közelebb lépett hozzám.
-Gyerünk! Most! - emelte feljebb a hangját-ha nem adod ide most akkor elvisszük. Tiaky nem felelt, egyre közeledett hozzám, de nem vette le a szemét az ellenségről.
-Jól van, te döntöttél így-mondta, majd a két fekete hajú elindult felénk. Tiakyt próbálták elvinni az útból, de nem sikerült nekik, ezt látván a vörös hajú is felénk jött. Hosszasan harcoltak, de egyik sem tudodt felül kerekedni a másiknak. Menekülésre fogtam, elindultam az épület felé, de pár másodperc után bebizonyosodott, hogy rossz ötlet volt. Valaki hátulról átkarolt és futásnak eredt velem. A gyorsaság végett minden elmosódott, az utak, nem láttam, hogy merre tartunk. Már úgy éreztem mintha nem a földön lennénk, ha nem repülnénk a felhők között. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, a szívem dobogassát a fülembe hallottam. És lassulás helyett még gyorsabbra kapcsolt. Nem bírtam tovább, becsuktam a szemeim és vártam, vártam hogy megállunk-e valaha, hogy hova megyünk és ki az akivel megyek. Az idő érzékem is elhagyot, a körülöttem lévő hangokat szívem dobogássa nyomta el.
Később kezdtem magamhoz térni, a szívem már nem dobolt olyan hangosan, már nem mozogtunk, olyan érzésem volt mintha lefele lognék. A kezem és a derekam körül valami erős érdes anyagot éreztem. Szememet, lassan óvatosan próbáltam felnyitni, féltem, féltem a látványtól ami körül vesz.
Magamban elszámoltam háromig, majd felnyitottam szemeim. Először megijedtem, magammal szemben egy velem egykorú lányt láttam, fura pózban volt, egy fa köré volt kötve és hagyták lefelé lógni. Ki ilyen kegyetlen, hogy ezt megtegye mással. Megmozditottam a lábam és a lány is leutánnozta a mozdulatom. Egy idő után ráeszméltem, hogy nem valaki mást, hanem a saját tükörképemet látom. Nem fogott el pánik egyszerűen csak nem értettem a helyzetet. Egy fához voltam kötve és hagytak lógni a folyó fölé.
Próbáltam körül nézni, majd megpillantottam a három alakot ahogy a folyó felett lebegnek.
_____
Hellooo, tudom kicsit elkéstem:((
Ezért elnézést kérek