Hozzád láncolva ( BakuDeku)

13.

Mikor hunyorogva kinyitottam a szemem először csak próbáltam hozzászokni a fényhez, majd körülnéztem. Ami egyből feltűnt, hogy a Kacchantól kapott órám nincs a falon, majd fokozatosan tudatomra ébredtem. Kikerekedett szemmel fordultam egyet az ágyon, így megbizonyosodva róla, hogy nem álmodtam.
Kacchan békésen aludt mellettem fejével felém fordulva.
 "Én tegnap feljöttem Kacchanhoz és... lefeküdtünk! Tényleg megtettem..."
A tegnap este emlékei csak úgy záporoztak a fejembe én pedig egyre pirosabbá váltam miattuk.
Amikor a nyakamat csókolta, ahogy hozzám simult, ahogyan megcsókolt és nem eresztett...
 "Az a csók tényleg elképesztő volt. Bár lehet csak azért gondolom így, mert az volt életem első igazi csókja."
Figyeltem az alvó Kacchant, és hirtelen késztetést éreztem rá, hogy megérintsem az ajkát.
 "Mégis mikre gondolok?"
Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle a helytelen gondolatokat mikor Kacchan szuszogó hangokat kezdett kiadni.
 "Annyira aranyos amikor alszik..."
Még egy kis ideig ittam magamba a látványt, míg végül a fejem magától mozdult előre miközben a pilláim csatlakozva hozzá lassan lecsukódtak.
   - Akarsz egy menetet?- jött a kérdés a semmiből, mire azonnal megállítottam a fejem kb egy centivel Kacchan szája előtt.
A szemem kipattant, a tekintettem pedig találkozott az ő vörös íriszeivel.
   - N-nem...- motyogtam zavartan miközben éreztem, hogy szégyenemben elvörösödök.
   - Akkor nem kell reggeli csókkal keltened mintha a párom lennél.- szolt komolyan, majd felült az ágyon.
   - Bocsánat...- hajtottam le a fejem.- Nem is tudom miért csináltam...- motyogtam.
   - Talán mert kívánod az ajkaimat a tiéden.- szólalt meg kíméletlenül őszintén.
Úgy éreztem mintha megszégyenített volna, vagy gúnyt űzött volna belőlem pedig csak az igazságot mondta.
 "Akkor meg miért érzem rosszul magam miatta?"
Egy kéz hirtelen felemelte leszegett fejemet, majd Kacchan vörös szemei az enyémbe fúródtak. Nem telt bele egy másodperc ajkai már az enyémen voltak, mire meghökkenten szívtam be a levegőt. Kacchan nyelve gyorsan megtalálta az enyémet és simogatni kezdte én pedig átadtam magam neki. Beletúrtam puha hajkoronájába ő pedig az ölébe húzott és megfogta a derekam. Csak pillanatokra váltunk el egymástól akkor is csak levegőt venni. Csupasz felsőtestünk felforrósodott a másik érintésétől. Kacchan kezei a hátamra csúsztak és kezdték simogatni azt, én pedig átkaroltam a nyakát. Fenekemnél éreztem dudorodó tagját, amitől még inkább beindultam.
 "Annyira élvezem..."
Kacchan hirtelen lihegve elvált ajkaimtól, de nem folytatta máshol.
   - Erre most nincs időm.- nézett a szemembe vágytól izzó tekintettel, mire végigfutott rajtam a csalódás érzése.
 "El sem hiszem, hogy csalódott vagyok, amiért nem folytatjuk! Mégis hová süllyedtem?"
   - Miért?- kérdeztem vissza lihegve.
   - El kell intéznem pár dolgot.- szolt kissé összeszedettebben, mire sóhajtva leszálltam róla.- Viszont örülnék, ha előtte könnyítenél rajtam.- tette hozzá vágyakozón.
Tekintettem álló tagjára meredt és eszembe jutott, hogy tegnap ő tette meg értem mikor már a határomon voltam.
   - Rendben.- mondtam ki, mire ő habozás nélkül szabadította ki alsójából hímtagját.
A hatalmas eszköz látványa egy pillanatra sokkolt.
 "Ez volt bennem már többször is? Mégis hogy lehetséges ez? Ráadásul már a számban is járt nem egyszer, de még is..."
A fulladástól való félelmem visszatért, amit Kacchan is láthatott rajtam.
   - Nem kell bevenned az egészet egyben.- nyugtatott.- Csináld úgy ahogy a múltkor.
Nagy levegőt vettem majd úgy helyezkedtem, hogy kényelmesen hozzáférhessek Kacchanhoz. Először szopogatni kezdtem makkját, amitől már elértem, hogy élesen beszívja a levegőt. Mint egy nyalókát elkezdtem körbejáratni a nyelvem tagján közben felnéztem rá. Az arcán kivehető volt a tiszta élvezet.
   - Menj lejjebb!- lihegte megfogva a fejem, így félő volt, hogyha nem teszem amit mond ő fogja diktálni a tempót, amit nem hagyhattam.
Fokozatosan araszoltam előre nem hagyva abba a nyelvemmel való ügyködést, ami nagyon tetszett neki. Finoman túrt bele a hajamba miközben sóhajtozott.
   - Deku... csináld... gyorsabban...- nyögte, mire eleget tettem a kérésének.
 "Minél gyorsabb vagyok annál gyorsabban élvezz el."
A tőlem telhető leggyorsabb módon folytattam kényeztetését, mire erősen rászorított a hajamra. Próbálva nem gondolni a fájdalomra folytattam míg Kacchan végre a számba nem élvezett.
Talán a szokás hatalma lehetett, de mint egy keserű gyógyszert úgy nyeltem le kérdés nélkül adagját.
Kacchan lihegve nézett rám, majd felállt az ágyról és öltözni kezdett.
   - Te is öltözz fel Deku. Lent ehetsz rendes ételt is.- szolt miközben becsatolta az övét.
 "Ez egy reggelimeghívás volt?"
   - A ruháim a szobámban vannak...- motyogtam.
   - Tudom. Menj a szobádba, öltözz fel, aztán gyere le reggelizni.- nyomatékosította előbbi mondandóját úgy, hogy mindenképp megértsem.
 "Szóval tényleg reggeli meghívás volt."
Bólintottam, majd fogva a tegnapi ruháimat nyitottam ki az ajtót, aminek másik végén a lihegő Urarakaval találtam szembe magam.
   - Gazdám! Deku nincs seho... ó!- vett észre, majd mikor végignézett rajtam és a szobában félmeztelenül álló Kacchanon elpirult.- Bo-bocsánat én csak nem találtalak a szobádban és azt hittem...- halt el a hangja.
Látszott rajta, hogy mennyire szégyenli magát.
   - Má-már itt sem vagyok!- kiáltotta, majd azt tervezvén, hogy sebesen elhagyja a helyszínt indult meg, de Kacchan megállította.
   - Uraraka!
A lány behúzva a vészféket állt meg, majd fordult vissza az ajtó, illetve Kacchan felé.
   - I-igen gazdám?
   - Készíts két adag gohant yakizakanával. Tíz perc múlva legyen kész.- szolt nyugodtan, de határozottan nekem pedig valamiért megdobbant a szívem a tudattól, hogy engem is számításba vett.
   - I-igenis!- hajolt meg Uraraka majd már ott sem volt.
Kacchanra néztem, aki most a nyakkendőjét kötötte a tükör felé fordulva.
   - Siess és öltözz fel. Lent várlak.- szolt engem nézve a tükrön keresztül mire bólintottam, és még mielőtt megláthatta volna pirult arcom elhagytam a szobát.
 "Mi ütött belém? Úgy viselkedek mint egy szende kislány! Csak annyit mondott, hogy lent vár. Jesszus..."
A szobámba érve gyorsan megmosakodtam és felöltöztem, majd boldogan rohantam le a lépcsőn, amit végképp nem tudtam hová tenni. Úgy éreztem mintha minden a helyén lenne.
Leérve láttam, hogy Kacchan már megszokott székén ül és eszik, de ahogy felfigyelt jöttömre felém fordult. Vörös íriszei mint mindig most is nagy hatással voltak rám, amit igyekeztem palástolni.
Leültem mellé, ahová a múltkor mikor beszélgetni próbáltam vele. Ekkor mint a villámcsapás jutott eszembe a sebesült háta.
   - Ömm, Kacchan...- kezdtem, mire egy "mi az?" nézéssel jutalmazott.- A hátad... izé... tegnap...
Próbálkozásomat látva elmosolyodott, és persze tudta mire akarok kilyukadni.
   - Tegnap ha akartál volna se juthattál volna a hátamhoz. Nekem háttal voltál emlékszel?- vigyorgott, mire az arcom égni kezdett.
 "Hát persze, hogy emlékszem!"
   - É-értem.- motyogtam.- És a korábbi sérüléseid?- bámultam az asztalt.
   - Már alig látszanak.
   - Akkor jó...- motyogtam még mindig zavartan, majd enni kezdtem.
Ahogy ettem folyamatosan magamon éreztem perzselő tekintetét, de nem néztem fel.
   - Miért vagy feszült?- kérdezte, mire a kezem félúton megállt a levegőben.
Abba hagyva az evést néztem fel rá.
   - Nem vagyok feszült...- mondtam zavartan.
 "Komolyan ennyire átlátszó vagyok?"
Kacchan egy "ugye ezt te sem gondolod komolyan" nézéssel illetett.
   - Tudod, hogy nem tudsz hazudni ugye?- kérdezte.
 "Most erre mit kellene mondanom?"
Egy darabig mindketten csendben voltunk, majd Kacchan szólalt meg újra, mint aki megvilágosodott.
   - Már értem. Még mindig nem békéltél meg a tudattal, hogy élvezed velem a szexet. Igazam van?- kérdezte, én pedig ha lett volna a számban víz biztos kiköptem volna.
   - Én...
   - Nem értelek. Ma reggel is te kezdeményeztél a csókkal, és tegnap is. Nem tudom mi változott meg benned hirtelen de örülök, hogy már partner vagy a dologban.
Őszinte véleményét halva nagyot sóhajtottam és úgy gondoltam megosztom vele az érzéseimet, hátha megérti őket.
   - Igazából én sem értem mi ütött belém. Egyszer csak furcsa gondolataim támadtak. A testem megtébolyodott! És annak tudatában ami köztünk van zavarban vagyok, ha mellettem vagy. És fogalmam sincs mit kellene tennem!- néztem rá kétségbeesetten.
   - Szóval azt hiszed az, hogy megadtad magad a vágyaidnak az bűn?- kérdezte komolyan.
 "Nem nevetett ki, helyette komolyan veszi az érzéseimet... Talán tényleg lehet rendesen beszélgetni vele."
   - Nem tudom. Talán.- sóhajtottam.- Nem akartam ilyen dolgokat érezni.- motyogtam.
   - Milyen dolgokat?
   - Tudod mire gondolok...- motyogtam dühösen.
 "Most komolyan azt várja, hogy kimondjam?"
   - Nem, fejtsd ki.
Összeszorított őköllel bámultam az asztalt miközben magamban átkoztam őt.
 "Hát nem veszi észre mennyire kellemetlen ez nekem?"
- Nem szeretném...
- Én viszont igen.- vágta rá, mire felpattanva az asztaltól dühösen a szemébe néztem.
- Azt akarod, hogy a képedbe mondjam, hogy jó veled az ágyban? Hogy élvezem amikor bennem vagy? Hogy egy kis részem folyamatosan arra vágyik, hogy hozzám érj? Hogy amikor rád nézzek az emlékek csak úgy özönlennek a fejembe az együttléteinkről? Hogy már ha csak arra gondolok, hogy hozzám érsz feláll? Van fogalmad róla mennyire kínos ez nekem és milyen nehéz elfogadnom, hogy ez a helyzet azok után, hogy mint egy állatot megvettél engem és akaratom ellenére a rabszolgáddá tettél? Próbáltad egyszer is beleképzelni magad a helyzetembe?- ordítottam, majd lihegve néztem tovább őt.- Mégis... mindezek ellenére én vágyom a csókjaidra és semmit sem tudok tenni ellene.- folytattam a sírás határán.
Igyekeztem visszatartani a könnyeimet, de már késő volt. Sírva rogytam le a földre rázkódó testtel miközben kezeimet arcomba temettem, hogy Kacchan ne láthassa megtört arcom.
 "Szánalmas vagyok... Bárcsak elnyelne a föld."
A padlón kuporogva ülve csak arra tudtam gondolni milyen szánalmas látványt nyújthatok, amikor ajtócsapódásra lettem figyelmes.
   - Minden rendben? Kiabálást hallottam... Deku!- hallottam Uraraka aggódó kiáltását, majd közeledő lépteit.- Mi a baj? Mi történt?- kérdezgetett, miközben elvette kezeimet az arcom elől.
   - Semmi...- motyogtam.
   - Kérlek mond el! Segíteni szeretnék!- könyörgött.
   - Köszönöm. De ezen nem tudsz segíteni.- szipogtam megtörten egy újabb sírógörcs szélén.
   - De...
   - Uraraka.- szolt Kacchan határozottan, mire Uraraka meghökkenten beszívta a levegőt miközben felnézett.
 "Csak most vette észre Kacchant?"
   - G-gazdám...!- riadt meg.
   - Kísérd fel Dekut a szobájába és vidd fel neki a reggelijét. Ezután csinálj neki matcha teát.- adta ki az utasításokat Kacchan.
   - I-igenis gazdám!- szólt Uraraka, majd megfogta a kezem.- Gyere Deku!- kezdett húzni, mire megadva magam felálltam vele együtt.
Anélkül, hogy Kacchanra néztem volna mentem Uraraka mögött a szobámig, ahol azonnal ledőltem az ágyra és összekuporodtam.
   - Azonnal hozom a teádat!- indult el az ajtóm felé a lány.
   - Nem szükséges.- szóltam utána.
   - De a gazdám azt mondta...
   - Nem kívánok semmit sem. Mond meg Kacchanak, hogy visszautasítottam a teát, így nem fog megbüntetni. Vagy amit szokott.- szóltam letargikusan.
 "Tényleg szánalmas vagyok. Úgy viselkedem mint aki anyját, apját temette. Pedig csak arról van szó, hogy egy olyan ember közelségére vágyom, akiére nem kellene."
   - Biztos, hogy nem kérsz?- próbálkozott újra, de csak megráztam a fejem.
   - Biztos. De köszönöm.- szóltam halkan.
   - Rendben.- motyogta Uraraka, majd csendben távozott.
Nagyot sóhajtva vettem elő a telefonom és állítottam be rajta egy lejátszási listát szomorú számokkal, majd lehunyt szemmel hallgatni kezdtem őket. Reméltem, hogy miután kisírom magam rajtuk jobban leszek.
 "Én vagyok a legszánalmasabb ember ezen a földön."
Kb négy számot hallgattam meg mikor újra ajtó nyitódást hallottam, de nem mozdultam meg.
   - Mit mondott Kacchan?- kérdeztem Urarakat lehangoltan.
   - Én vagyok.- jött az ismerős mély hang, mire a szívem gyorsabb ütemre váltott ahogy felülve az ágyon találkozott a tekintetem szőke fogva tartómmal. Vagyis most már a szeretőmmel...
Szemem a kezében lévő bögrére siklott.
   - Mondtam Urarakanak, hogy szóljon nem kérek teát.- mondtam, majd újra a szemébe néztem.- Miért te hoztad?- kérdeztem elgondolkodva.
   - Tudtam, ha Urarakaval hozatnám őt elküldenéd.- szolt komolyan.- Idd meg.- tette hozzá, miközben felém nyújtotta a bögrét.
   - Tényleg nem kívánom...- motyogtam lesütött szemmel.
   - Idd meg. Jót fog tenni.- erősködött, mire tudván, hogy nincs esélyem ellene sóhajtva elvettem a bögrét és kortyolni kezdtem a meleg folyadékot.
Mikor a felénél jártam abba hagyva az ivást kezdtem szugerálni a bögrét.
   - Sajnálom, hogy kiabáltam.- mondtam végül.
   - Szükséged volt rá. Most már jobb?- kérdezte, mire végre ránéztem.
   - Kicsit.- bólintottam, majd visszafordultam a bögre felé, hogy teljesen kiigyam.
   - Jó. Nem akarom, hogy ez miatt újra depresszióba ess, és megpróbálj végezni magaddal.- szolt komolyan.
   - Nem, nem fogok, megígértem. És amúgy is az csak egy pillanatnyi megingás volt... Igazából sosem voltak öngyilkos hajlamaim... Ezt a mostanit is ki fogom heverni.- motyogtam zavartam.
   - Talán segíthetek, hogy gyorsabban menjen.- szolt, mire a szívem a torkomba ugrott.
   - Sa-sajnálom, de most nem vágyom semmilyen érintésre.- motyogtam remélve, hogy nem lesz dühös.
Legnagyobb meglepetésemre félmosolyra húzta a száját, majd szó nélkül kiment a szobámból.
 "Ez meg mi volt?"
Értetlenül bámultam az ajtóm, ami rövidesen újra kinyílt és Kacchan lépett be rajta egy dobozzal a kezében.
   - Mi ez?- kérdeztem csodálkozva.
   - Az ajándékod.- ült le az ágyra miközben közénk tette a dobozt.
 "A-ajándék? Nekem? De..."
   - Nem értem...- motyogtam a dobozt bámulva aminek belsejéből most hangok szürődtek ki.
Kikerekedett szemmel nyitottam fel, a következő pillanatban pedig leesett az állam. Egy japán kölyök spicc nézett velem szembe, majd a következő pillanatban az ölembe ugrott és nyalogatni kezdte a nyakam, mire akaratlanul is nevetni kezdtem.
   - Hé, ne ez csikizz!- mosolyogtam, majd leesett mi is történt az előbb.
 "KAPTAM KACCHANTÓL EGY KÖLYÖKKUTYÁT!"
Azonnal felé kaptam a fejem mire találkozott a tekintetünk. Ő... Mosolygott...
   - Ő... Ő az enyém?- motyogtam elveszetten.
   - Igen. Úgy gondoltam javítana a kedélyállapotodon, ha lenne egy kedvenced. És nem lennél olyan magányos, ha épp nem vagyunk együtt.- magyarázta én pedig alig akartam hinni a fülemnek.
 "Csak így a semmiből vett nekem egy kutyát?"
   - De...
   - Ha akarod tekintsd szülinapi ajándéknak.
   - De még csak június 26.-a van. A szülinapom július 15.-én lesz...
   - Tudom, de most nagyobb szükséged volt rá.
Életemben nem döbbentem le még soha annyira mint abban a percben. Fogalmam sem volt mit mondhatnék.
 "Ez lenne Kacchan igazi arca? Ilyen nagylelkű lenne? Hiszen még csak egy hete vagyok itt és vett nekem egy kutyát csak azért, hogy jobban érezzem magam itt? Aki csak rabszolgát akar az miért vesződne ilyennel? De mi van a szeretőkkel? Azok szoktak egymásnak ilyesfajta ajándékot adni?"
Kacchan láthatta rajtam, hogy a fogaskerekeim lassan kezdenek kisülni, ezért megfogta a vállam.
   - Jól vagy?- kérdezte, mire hevesen dobogó szívvel válaszoltam.
   - I-igen csak meglepődtem. Még sosem kaptam ehhez fogható ajándékot ráadásul az, hogy tőled... Én... én csak a szeretőd vagyok. Nem értem miért költöttél rám ennyit. Mármint biztos drága volt és tudom, hogy van pénzed de még csak egy hete ismersz és... és egy kutya nagyon nagy felelősség ráadásul...- hadartam.
   - Ne csapj miatta ekkora felfordulást Deku. Ez csak egy kutya. A gondozását majd Uraraka végzi, de ha akarod csinálhatod te. Mától a tiéd, azt csinálsz vele amit akarsz. Abból sem fogok ügyet csinálni, ha a szobádban fog lakni.
 "Egyszerűen szóhoz sem jutok..."
   - Én... Nagyon köszönöm Kacchan! Mindig szerettem volna egy kiskutyát!- kezdtem könnyezni, mire értetlenül pislogott rám.
   - Akkor miért sírsz?
   - Mert boldog vagyok.- törölgettem a szemem nevetne, majd megsimogattam új barátom fejét.- Ígérem, hogy vigyázni fogok rá és a gondját fogom viselni.- mosolyogtam a kutyusra, aki erre nyalogatni kezdte az arcom.
Nevetve simogattam tovább, és úgy éreztem mintha minden rossz érzésem elszállt volna.
   - Ne engedd, hogy az arcodat nyalja.- jött Kacchan komoly hangja hirtelen mellőlem, mire abba hagyva a nevetést felé fordultam.
   - Miért?
   - Mert az az én területem.- válaszolt, mire azonnal elvörösödtem, és elfordítottam a fejem.
Tekintettem az órámon állapodott meg, mire eszembe jutott, hogy azt is tőle kaptam. A szívem hevesen dobogott, és mérhetetlen boldogságot éreztem, majd mikor az óra tizenegyet ütött halálsápadttá váltam, mert eszembe jutott reggeli beszélgetésünk.
   - Kacchan te... azt mondtad el kell menned...- fordultam felé gyorsan.
 "Hiszen ezért nem folytattuk amit ébredés után elkezdtünk..."
   - Igen, de akadt egy kis zavaró tényező, ami miatt nem tudtam elmenni.- szolt, én pedig elvörösödve összébb húztam magam tudván, hogy rólam beszél.- Viszont most már indulnom kell.- állt fel mellőlem, majd az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett volna rajta még visszaszólt:
   - Este jövök.- mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Mosolyogva néztem le új barátomra, aki szintúgy vidáman nézett vissza rám.
   - Mit szólnál ha kimennénk a kertbe játszani?- kérdeztem mosolyogva mire elégedett ugatást kaptam válaszul.
Nevetve álltam fel az ágyról majd indultam az ajtóm felé.
   - Ezt igennek veszem.- nyitottam az ajtóm, hogy kiengedjem a kis szőrgombócot, majd együtt indultunk le a lépcsőn a kertig.
Az idő szép volt, bár néhol jött egy kisebb hideg szélfuvallat. Labda vagy bármely más játék híján botot dobáltam neki, illetve kergetőztünk, amíg bírtuk. Vagyis inkább bírtam.
Pihenni a legnagyobb fa árnyékába ültünk le, ahol a kutyus egyből mellém kuporodott én pedig mosolyogva kezdtem simogatni a fejét.
   - Mi legyen a neved?- gondolkodtam hangosan.
 "Valami rövid és aranyos... hmm..."
   - Mit szólnál az Aikohoz?- mosolyogtam rá, mire megnyalta a kezem.- Úgy látom tetszik.- nevettem, majd dögönyözni kezdtem, mire ő a hátára vágva magát megadta magát nekem.
A kis pihenésünk után visszamentünk játszani, bár ahogy telt az idő annál sötétebbek lettek a felhők a fejünk felett, ami rossz érzéseket keltett bennem.
Gyorsan bementem a házba míg Aiko egy pillangóval játszadozott, hogy véget vessek a kételyemnek. Urarakat a nappaliban találtam ahol épp a kanapét porszívózta, de mikor meglátott kikapcsolta.
   - Deku! Jobban vagy már?- kérdezte aggódva.
   - Igen, Kacchannak hála.- mosolyogtam zavartan.- Te tudsz Aikorol ugye?
   - Aiko...? A kutyus, akit a gazdám vett neked?
   - Igen. Kacchan azt mondta te fogod gondozni... De persze nem szükséges, hisz én vagyok a gazdája.
   - Igen, tudok róla és boldog vagyok, hogy most már egy kiskutya is színesíti az életünket.- mosolygott.
   - Én is.- mosolyogtam vissza, majd eszembe jutott miért is jöttem.- Uraraka! Mára mondtak vihart?
A hirtelen váltást halva Uraraka elkomorodott, majd elgondolkozott
   - Pillanat és megnézem.- indult el a szobája felé, mikor egy hatalmas dörgés rázta meg a házat.
Ijedten pördültem meg, majd kikerekedett szemmel konstatáltam, hogy odakint leszakadt az ég. Az eső úgy esett, hogy csak hosszú csíkokat lehetett látni, a villámlások és dörgések pedig megszakítás nélkül követték egymást.
A szívem egy pillanatra leállt, arcomból az összes szín kifutott.
 "Aiko..."
Gondolkodás nélkül téptem fel az erkélyajtót majd rohantam ki a kertbe. A szemem előtt csak egy cél lebegett, hogy megtaláljam őt.