Sárkányok Násza☑️

5.

Alicent berontott az ajtón, utána a mindig sarkában lihegő kutyájával Sir Criston Coleal. A királyné arca kipirosodott az indulattól. Deamon az ágyam mellett egy karosszékben ült, rezzenéstelen nyugodt arcal fogadta a vendégeinket.
- Semmi tisztelet nincs bennetek? - kiáltott ránk Alicent. Én még túl kábának éreztem magam a veszekedéshez, mellettem a kisfiam bebugyulálva aludt.
- Öröm látni önt, felség. - biccentett a királyné fele a férjem, de nem állt fel.
- Arra utasítottalak, hogy hozzátok elém a gyermeket. Én a királynétok vagyok! - örjöngött tovább Alicent.
Ekkor ismét nyílt az ajtó, apám lépett be izgatottan. Azonban mikor meglátta, hogy a kiabálás forrása a felesége haragos arcot öltött.
- Kedevesem, ne emeled fel a hangod a kis unokám jelenlétében, még felébreszted. - amilyen kedves szavakat használt olyan komoly volt a hangja egyszerre. A királyné arca a szégyentől elfehéredett, majd elhallgatott. - Hol a kis herceg? Választottatok már neki nevet? - mosolyogva jött a mellettem fekvő babához apám.
- Jacaerys Targaryen a neve. - mondta büszkén Deamon és apám mellé lépett.
- Jacaerys Targaryen első ezen a néven. Gyönyörű név, a régi valyriat idézi meg. - vette fel apám a gyermeket. Alicent mintha még jobban elfehéredett volna.
- Rhaenys hercegnő volt olyan kedves és Vhagar egyik tojását adta ajándékba a fiúnknak. - emelte fel a parázstál tetejét Deamon, alatt egy fekete sárkánytojás izzót.
A király sokáig ringatta a Jace-t. Alicent egykedvűen leült egy fotelbe és bórt kortyolgatott. Jobbnak látta, ha most nem kezdeményez vitát, mikor apám ennyire boldog.
A mester futott be a terembe, kifulladva kapaszkodott bele az ajtókeretbe, mintha átrohanta volna a palotát egészen idáig.
- Felségek, holló érkezett Óvárosból. - hajolt meg, majd egy apró pergamen tekercset emelt fel.
- Mit akarnak? - fordult feléje apám. Dühös volt, hogy elvonják a figyelmét az unokájáról.
- Az egyik fő mester álmot látott, látomása volt, melyet az Istenek küldtek neki. A következőt írja: Mondom néktek, eljön az Ő kora, ki hodít, mint elődje, megszerzi azt, mi sosem volt tiétek. Vért láttam, csaták mezeit, abból sárkány emelkedett ki, fekete iszonyat, akárcsak Balerion. Király lesz, aki a hátán ül eme teremtménynek, 7 királyság felett fog uralkodni. - fejezte be a mester. Csend telepedett a szobára, Deamonnal összenéztünk, majd mindketten a Jace fele fordultunk. Láttam a szemén, hogy legszivesebben kidobná a mestert az ablakon.
- Jacaerys Targaryen, nagy dolgokra leszel hivatott. - ölelte magához a király a gyermeket.

- Alicent is hallotta, már biztosan az apja is tudja. - mentem körbe-körbe a szobában. Jace a kiságyában aludt mélyen a kandalló közelében, mellette nem messze a parázstálban feküdt a tojása.
- Nem lesz addig nyugtuk, amíg meg nem ölik. Így gyermek korában a legkönnyebb, bármilyen betegségnek betudják állítani. - Deamont ritkán láttam ilyen idegesnek, egyhelyben állt a baba és a kandalló között, a lángokat kémlelte folyamatosan.
- Menjünk vissza Sárkánykőre? - gondolkodtam hangosan.
- Ha visszamegyünk gyengül a pozicíód az udvarban. Azt fogják majd mondani, hogy alkalmatlan vagy királynőnek lenni, mert nem készítettek fel rá eléggé. - ellenkezett Deamon.
Olyan volt mintha órák teltek volna el, amíg próbáltunk valamit kitalálni. Végül abban maradtunk, hogy Királyvárban kell maradnunk, kétszer annyi őrséggel, mint eddig.

A kis Jacaerys első nevenapját tartottuk az udvarban. Már rég hozzászoktam, hogy négy őr kísért mindenhova, ha kiléptem a tornyunkból, valamint ha Deamon elment hosszabb útra, a fogadó termünkben is őr állt. Sir Harwin Strong mindig jó társaságnak bizonyult az ilyen estéken, rengeteget mesélt Harrenhalról, valamint az ifijú kori kalandjairól.
Vadászatot szervezett apám, első unokája tiszteletére. A jóslatot már az udvar minden tagja ismerte, szájról szájra terjedt Jace születése után.
- Milyen gyönyörű gyermek. Nagyon hasonlít az apjára. - simogatta meg a kis Jace arcát Lady Baratheon.
- Hamarosan ön is nagymama örömök elé nézhet. - mosolygott Alicent az öreg hölgyre. Az ő fiához ment hozzá Laena Velaryon pár hónapja.
- Az Istenek legyenek velünk, felség - csak ennyit mondott a Lady, majd továbbállt a királynéra sem nézve. Rogar Baratheonról mindenki tudta, hogy inkább a lovagok társaságát élvezi, sem mint a hölgyekét. Szegény kuzinom talán sosem tudja meg milyen az anyaság, ha férjéhez hűséges marad.
Deamon unszolására belementem, hogy elmegyek vele vadászni. A kis Jacet két dalykára és Sir Harwin Strongra bíztam, aki megesküdött, hogy az élete árán is megvédi.
- Az egyetlen dolog, amitől óvni kell a fiúnkat, az az, hogy apád kiölelgeti belőle a lelkét is. - nevetett Deamon, miközben lóháton baktattunk az erdő között. Nos az igaz, hogy apám túlbuzgó lett Jace közelében, kötelességének érezte minden nemesnek bemutatni az egyéves kis fiút.

- Szerintem forduljunk vissza, lassan kezd lenyugodni a nap és még egy vadat sem láttunk, amit érdemes lett volna lelőni. - néztem az egyre sötétedő erdőbe.
A lovaink kifáradtak a több órás sétálástól, így pihenőt kellett tartanunk a visszaút előtt. A férjem leterítette a köpenyét, hogy arra telepedjek le, amíg ő tüzet gyújt.
A meleg lángok mellett hozzásimultam. Olyan sok időt töltött Jace születése óta távól, hogy el is felejtettem, milyen amikor csak mi vagyunk, így ketten. Ő is ugyanerre gondolhatott, mert hirtelen az ölébe kapott. A ropogó tűz mellett is hallottam az apró sóhajait, hogy mennyire kíván engem. Lehámozta rólam a vadászathoz felvett hosszú kabátomat, majd a bőr nadrágomat is. Csókoloztunk és szeretkeztünk az erdő közepén egy utiköpenyen, ott nem léteztek címek, rangok vagy vagyon. Csak mi voltunk, úgy ahogy régen.
- Sosem hittem, hogy egyszer egy erdőben akarok majd aludni az ágyam helyett. - nevettem a melkasára borúlva. Ő is mosolygott a tűz fényében, az a ritka mosolya volt, amit általában csak nekem mert megmutatni.
- Hercegnő, még a végén vadorzó lesz. - csókolt bele a hajamba. Feküdtünk egymás mellett csendesen, mikor egy nagy reccsenés hallatszott a fák közül. Felültem hírtelen és kikaptam Deamon övéből egy fékony tört. Egy hatalmas vaddisznó ugrott nekem. Leterített a földre és próbálta az agyaraival átszúrni a nyakam. Erősen tartottam, majd hírtelen a nyakába vájtam a pengét, újra és újra, még a nagy állat el nem terült mellettem. A hajam csupa vér lett, ahogy a nyakam és arcom is.
Deamon a kardjáva állt mellettem, a döbbenet ült ki az arcára, majd hirtelen a büszkeség.
Felkötötte a vadkant a lova után, majd elindultunk vissza a táborba. Próbáltam lesurólni egy szövet darabbal a vért magamról, de már teljesen beitta a börőm és a hajam.
Alicent és apám szólni sem tudtak, mikor vértől ázva megérkeztem, oldalamon Deamonel és utána a legnagyobb vadkannal, amit ezen a vadászaton fogtak.
- Deamon, Rhaenyra, beszélnem kell veletek. - jött oda sietve hozzánk apám. A körülötte álló nemesség lesokkolódva volt még mindig az én látványomtól.
A király a sátrába vezetett minket, ott volt már a hadügyi mester. Cseppet sem volt boldog arca, mikor meglátott minket.
- Deamon herceg, vissza kell menned a Lépőkövekhez. Lázadás tört ki, ismét lezártak minden kereskedelmi utat. - vágott a közepébe a mester a tanácskozásnak. - Rogar Baratheon, valamint a Velaryon család is segíteni fog neked, és a királyi seregből két ezer katona. - ezek után haditerveket egyesztetése következett. Mire a hajnal első sugarai felkelhettek volna Deamon elindult vissza Királyvárba, hogy sárkányháton menjen előre, tartani a frontot, amíg a sereg többi része megérkezik. Fél évig nem láttam a férjem.