Seasons and reasons

Korrózió

-Egy kis dráma aztán pusztulás...-mormogta mély hangon.

Ilyen az emberiség,nem igaz?Csiripelnek valamit,mi pedig erre saját magunkat emésztjük fel a hallatán...mintha csak a vas rozsdásodna miután vízzel 'érintkezik'.

-Megéri ez neked?-emelte fel tekintetét,szemei ránéztek,de a lelke a végtelenben csörtetett.

-Mit látsz most?-kérdezte vissza.

Hallgatás kettejük között.Mindketten tudták a választ,mégsem volt mersze a másiknak kimondani,csak ott lebegett a térben ,megfoghatatlanul.Láthatatlanul.

-Semmit-válaszolta leszegve fejét,meggyötört,elhaló hangon.Arca mégsem mutatta ki azt ,amit érzett,mikor kimondta.

-Na ezért...ezért éri meg,érted?Nem érzek semmit,de...mégis mindent érzek...kavarognak bennem,mint mindig,de ilyenkor...megfoghatatlanok,egyszerűen csak...elszaladok mellettük.Nem bántanak.Mintha simogatnák az elmémet miközben rohanok.Tudom,hogy ott vannak,de olyan mintha nem is a sajátjaim lennének...ilyenkor olyan mintha Én nem is én lennék.Néha olyan mintha egy csecsemő lennék,aki magára hagyatkozhat és az érzékszervei felerősödnek,óvatos lesz és mindenre felfigyel,de mindhiába ha tehetetlen,mert közben naiv..borzasztóan naiv..ha azt mondják például,hogy én hozom el a halált mindenkire,én elhiszem-elhallgatott kicsit-de talán igazuk is van ebben...Bárkit is szerettem,valami vagy valaki mindig elszakította mellőlem vagy én martam el magam mellől,hogy megvédjem magam...

-De ha fáj,hogy nincs melletted senki,akkor ezzel nem megvéded magad,hanem épp az ellenkezője-vágott a szavába-milyen logika az ,ha nem akarsz magányos lenni,de mégis?Ez már önpusztítás érzelmileg...és most még csak ki sem tértem a fizikaira...Talán jobb lenne,ha azokat is közel engednéd,akik valaha próbálkoztak segíteni rajtad...-egyre jobban elhalkult.

-Vak vagy-mondta egy csöppnyi gúny nélkül,nyugodt hangon-pedig én hittem abban,hogy meg van a képességed a 'látáshoz'...